Az emberevős mozik hatásossága azonban kétségtelen, még a mai fiatalok is ismerik Deodato klasszikusát, a Cannibal Holocaustot, amely nagy botrányt kavart és egyben feltalálta a kézi kamerás horrort csak úgy mellékesen. Jól emlékszem, hogy még itthon is hírhedt volt, cserélgettük VHS-en izgatottan és szörnyülködve, találgatva, hogy tényleg megtalált filmszalagokból készült-e? Ne hibáztassatok minket eme oktondiságért, egy tizenéves szeret mindent az elméjében túlmisztifikálni, izgalmasabbá tenni. Hozzátehetjük azonban azt is, hogy 1980-ban rendezőjét letartóztatták és több színész meggyilkolásával vádolták meg. Mivel a szereplőkkel szerződést kötöttek, hogy forgatás után egy évig el kell tűnniük, amivel a halál illúzióját fenntartják, külön meg kellett kérni a filmes csapatot, a bíróságon megjelenve bizonyítsák, hogy élnek és ezáltal a vádat ejtsék. Egy kis érdekesség a fiatalabbaknak: Magyarországon a sikerre való tekintettel megjelent a Kannibál Holocaust 2. is. A műsoros videókazettán azonban a Holtak napja volt, amely szintén remekmű, viszont mi értetlenül meredtünk a képernyőre, se dzsungel, se bennszülöttek, csak zombik és katonák. Elismerésem a Powergold Video Kft.-nek, amely ilyen okos átnevezéssel aratta le az "előzmény" babérjait - még, ha kissé szarházi húzásnak is tartom.
De térjünk vissza immáron a műfaj legújabb gyümölcsére, amelynek már a bemutatója idején megörültem. A thaiföldi-angol-dán koprodukcióban készült alkotás direktora Howard J Ford, akinek többek között az igen egyszerű címzetű "The Dead" és "The Dead 2.:India" című zombiinváziós mozikat is köszönhetjük. Ford már nem kezdő, jól látható jelen művében is, hogy próbált mélységet adni szereplőinek és sikeresen vegyíti a drámát, a horrort és a kalandfilmes összetevőket. Szereplőink között az egyetlen vérprofi Joseph Millson, aki a túravezetőt játssza - ez ki is ütközik az alakításán, amely a többieknél jóval természetesebb, megformáltabb. A női főhősökről sajnos nem sok kiemelkedőt láthatunk, általában szépek, tudnak mosolyogni és sikoltozni, a férfiak jóval erősebb és mélyebb karaktert kaptak, ezáltal könnyebb dolguk volt megjegyeztetni magukat a nézőkkel. Jöjjön a történet:
Délkelet-Ázsiában vagyunk, Thaiföldön. (Aki kedvet kapna a gyönyörű helyre utazni, annak azt is elárulom, hogy Krabi tartományban forgatták...)
Két fiatal pár (Ajey és Maya + Ritchie és Jasmine) tölti nyaralását a festői helyen és hogy megkoronázzák a közös üdülést, bejelentkeznek egy kajaktúrára a dzsungelen át. Egy tapasztalt vezetőt találnak, akinek már a nagyapja is az erdőt járta, olyannyira, hogy ott is tűnt el, sosem leltek rá. Elindulnak felfedezni a buja rengeteget a folyón, miközben Nick, a kalauzuk mesél a dzsungelben lévő tiltott helyről, ahol kannibálok élnek. A rezervátumba tilos behatolni, mert azt a törzs kegyetlenül megtorolja. Az első éjszakai táborozáson azonban minden a feje tetejére áll: kiderül, hogy az eddig harmonikusnak tűnő párkapcsolatok mégsem olyan idillikusok és a gyermekkori barátság is erősen repedezik - durva dologról szerez tudomást Ritchie. Reggelre dühében és sértettségében lelép az egyik kajakkal, társai azonban nem hallgatnak Nick józan eszére és keresésére indulnak az ismeretlenben, ahelyett, hogy a kiszabott útvonalon maradnának, majd később értesítvén a hatóságokat. Letérnek a folyó mellékágára, amely nemhogy végzetes hibának bizonyul, de igazi hülyeségnek is, hiszen a rengetegben megtalálni egy embert, kábé annyira esélyes, mintha én bemennék Pestre, hogy ott hátha összefutok egy olyan ismerőssel, akiről azt sem tudom, hol lakik.
De persze ez nem a való élet és a forgatókönyv szerint rálelnek elcsatangolt barátjukra, miközben túlélésük zálogát, a kajakoknál várakozó vezetőjüket lemészárolják az emberevők - ebből sejthetjük, hogy behatoltak a tiltott zónába. Innentől kezdve egy percig sincsenek biztonságban, ráadásul fogalmuk sincs róla, merre kellene menniük. És a Nick által elmondottak szerint a kannibálok szép lassan egyenként kapják el áldozataikat, amikor éppen megéheznek, mivel az ifjaknak ez afféle beavatási szertartás...
A River of Blood nem csak szimpla kannibálos slasher, van benne egy erős kalandfilmes erezet is, amely színesebbé teszi az egészet. Inkább a túlélésért folytatott harc kerül az előtérbe az elődök kínzás- és halálközpontú remekeinek céliránya helyett. Ennek leképezéseként bár látunk benne vért és brutális pillanatokat is, de a hangsúlyt nem erre tették a készítők - ami nem is nagy probléma szerintem, hiszen napjainkban a történet-központúság fontosabb része a mozinak, mint a megbotránkoztatásra helyezett súlypont. Cserébe kapunk élethalálharcos izgalmat, meneküléses feszültséget, plusz egészen ügyesen felvázolt emberi viszonyokat és annak drámáját, ahogyan az emberi hitványság szétfeszíti az öröknek hitt kapcsolatokat. Különlegesnek ugyan nem különlegesek a kibukó drámák és húzások, sok ilyet láttunk már filmeken, mert ügyes trükk a nagy konfliktuson belüli kisebb konfliktusok feszültsége, amely képes még a legösszetartóbb csoportok szétzilálására is és némi kiszámíthatatlansági vektort épít be az eseményekbe. Arról már csak mi tehetünk, ha a filmes paletta minden színét láttuk és sejtjük előre az irányt.
Az operatőr arany kezét dicséri a szinte dokumentumfilmes, sőt, utazási irodák reklámjába illő meseszép helyszínekről készült felvételek. A földi paradicsomban megbúvó földi pokol ábrázolásának érzékeltetése - mint egy gyönyörű nő, aki végtelenül romlott. A zene zseniális, emeli a feszültséget, sokszor kalandfilmes tartományban mozog - és ez most nem negatívumként említem. Kellően véres, kellően sodró, talán kicsit hosszabb előjátékkal a beindulás előtt. Előfordul, hogy a forgatókönyv megbicsaklik, néha kicsit értetlenül nézünk a szereplők cselekedeteire, sőt, bemutatott természetükkel olykor ellentétes magatartásukra, ahogyan felróhatjuk azt is, hogy a főszereplő hölgyek sótlanok és semmilyenek, annak tükrében végképp, hogy tulajdonképpen ők állnak a fókuszban. Vagy nyersen is kimondhatjuk: sokat nem tesznek a megmenekülésükért sem, szimplán azért kellene izgulnom értük, mert szépen néznek ki. Valahogy ez nekem itt gyenge pontjának tűnik az amúgy egészen jó mozinak. Ahogyan a főhős férfi karakter hőssé avanzsálódása is érthetetlen, mert a leggyengébb láncszem a csapatban, egy igazi kicsinyes figura, akinek átalakulását nem érzem indokoltnak és kissé értetlenül néztem. Nem igazán tud a figurák motivációinak a gyökeréig hatolni, vagy élesen megmutatni azt a pontot, ahol a fejlődéstörténet más irányt vesz. Horror létére pedig olykor szégyellősen félrenéz és nem kapjuk telibe az éppen aktuális kivégzést, ahogyan a gyilkos törzs főgonosza is kannibálként úgy néz ki, mint egy brazil futballdrukker, aki a meccsre véletlenül a lengyel zászló színeit kente az arcára. Nem világmegváltó, de összességében élvezhető és izgalmas horror-kalandfilm - hibái ellenére is. Én örülök egy kannibálos horrornak így 2025-ben, amely azért bőven tartalmaz izgulnivalót és teljes mértékben leköti az embert.
