Rögtön a nyolcvanas végek legvégén, egy óvatlan pillanatban a Waldman család összeült, majd kitalálták néhány tányér tökfőzelék fölött, hogy famíliájuknak mementót állítanak és leforgatják a saját kis rémfilmjüket. A moziiparban jártasabb, az addig szállítási koordinátor, teljesen mellékszereplő, rendezőasszisztens, helyszínfelelős, vezető producer, másodasszisztens Grant Austin Waldman itt kaphatott életében először a segge alá egy direktori széket, miközben nagyszámú rokonsága mindenféle produceri teendőt ellátott - vele együtt. Íme, egy tökéletes példa a szakmában a nagy elmék üstökösszerű berobbanására: a zseni Fred Olen Ray felügyelete alatt az 1987-es "Száguldó ciklon" forgatásán még szállítási felelős, azaz sofőr volt, majd kiemelkedő tehetsége a jobbkanyarra és tolatástechnikai talentuma arra predesztinálja, hogy hipp-hopp egy évvel később már a "Tiszturak" rendezőasszisztenseként bukkanjon fel a neve a stáblistán. Másfél évvel később pedig jött ez a kis gyöngyszem, ahol immáron a kezébe vette a rendezői megafont. Az 1989 novemberében kezdődő forgatás előtt pár nappal még Fred Olen Ray egy szokásos színvonalú filmjén, a Mob Boss-on társproducerként gürcölő Waldman néhány szereplőt, Jay Richardsont, a pornófilmes Greta Carlsont és egy maroknyi stábtagot magával vitt saját elsőfilmes kalandjára. Itt szomorúan kell hozzátennem, a pornókirálynő szerepe kimerült annyiban, hogy csak a testét adta az amúgy egzotikusan szép arcú J. Cynthia Brooks (Sherry) zuhanyzójelenetéhez. Gondolom Ms. Brooks nem vállalt meztelenséget a kamera előtt, pedig neki sincs szégyellnivalója. Így azonban sikerült megalkotni a tökéletes nőt, bár az élesebb szemű emberek kissé zavarodottan nézik ahogyan az eltakart fejű Sherry-nek hirtelen masszív keble és telt feneke nő - márpedig én erre kimondottan figyelemmel vagyok, ezért is kotortam utána a neten. Sikerült még egy ismet szereplőt bedobnia Waldmannek: Dan Haggerty-t, aki a nagy sikerű "The Life and Times of Grizzly Adams" című sorozatban vált közismertté, mint a főszereplő James 'Grizzly' Adams. Van is erre egy poénos célzás, amikor a helyszűke miatt a felvágott nyelvű Sherry a médium Scott és barátnője mellett arra ébred, hogy a fiú transzba esve kiabál, ez a párbeszéd hangzik el:
+ - Nos, hol aludjak?
- Mi szólnál Arnie-hoz odalent?
- Ó, kitűnő választék. Linda Blair... Vagy pedig Mr. Grizzly..."
Pam és fickója, Jay három túlkoros egyetemi hallgatóval és két melóssal kocsikáznak valahová a hegyekbe, hogy egy régi elhagyatott bányánál "segítsenek visszaszerezni és helyreállítani a környék környezetét". Hogy ez a homályos meghatározás mi a rongyba tekert péniszt jelent, gyanítom nem csak számunkra homályos, de a szereplőknek is. Összeszedik a szemetet? Elhordják a vasakat? Hát hová, kérdem én joggal, amikor csak odagyalogolni is két napba telik a hegy lábától? Szóval kellően megalapozottnak tűnik a sztori. Első állomásuk egy kocsma, amit kimondottan preferálok és ahol egy helybéli flörtölő pincérnő okán verekedés törik ki, miközben megismerhetjük a bunkó pultost, aki később még visszatér, kedvesen és aggódón, miközben különös módon mindenkit névről ismer - ez egy egészen furcsa karakterfejlődés. A néptelen és mindentől távoli erdőben - melynek mindentől távoliságát nem kimondottan erősítik meg az olykor háttérben látható útkorlátok - hátizsákokkal felszerelkezve nekiveselkednek a túrának. Különös lábnyomokat fedeznek fel, amely a zseni Jay szerint valami csúszómászóé lehet, ami kétlábú és karma van. Ennél a fázisnál kissé megbillent velem a világ. Scott pedig először él át látomást, amelyben egy bányász melózik - ez mondjuk tényleg durva, senki sem akar egy ilyen roham alkalmával dolgozó embert látni. Az iránytű pedig megbolondul. Az esti táborozás során a jelentős mennyiségű alkohol után Scott megint bekómál, miközben Pam és Jay az erdőbe indul közösülés céljából. A párzást azonban félbeszakítja egy csuhás lény, aminek 40 centis gumiujjai vannak. Reggel nem tudják felidézni, hogy mi történt velük, Jay pedig gyanakodni kezd, hogy Pam valamit tud és titkol utazásuk valódi céljáról. Majd kellemetlen meglepetés éri őket. Az erdő közepén egy teljesen felszerszámozott lovat lelnek, ami teljesen természetes és amely az egyik hülye melósnak balesetet okoz. Itt az ideje a kettéválásnak, így a két jómunkásember elindul vissza a civilizációba, egymást támogatva. Mondanom sem kell: a gonosz csuhás valamik jól megölik őket. Időközben a megfogyatkozott csapat felfedez egy komplett házat az erdő közepén, ahol Arnie remeteként éldegél. Az eleinte barátságtalan hegylakó kutyája valami érthetetlen módon sérülést okoz Pam-nek, ezért befogadja őket éjszakára, ahol Scott megint hallucinál, egy kapuról, amit be kell csukni és valami árról, amit meg kell fizetni... Lehet, csak valamikor boltba menet nyitva hagyta a kapujukat és erről álmodik...? Micsoda meglepetés, Arnie-ről megtudjuk, hogy parapszichológus és komplett laborja van a hegy tetején, így vért vesz médiumunktól, melynek következménye egy teljesen homályos magyarázat, melyből rögtön kiderül, hogy csak hangulati elem ez a vérvizsgálatos hókusz-pókusz. Fény derül arra, hogy Pam szándékosan vezette oda társait, hiszen tudott róla, hogy a bánya környékén valami rejtélyes dolog van, már 1845-től tűnnek ott el emberek... (Köszönjük Pamela, hogy a társaidat és a párodat is a halálba vezetted, persze ezt senki nem veti a szemére...) Ám Scott meglép, egyenesen a bányához megy, hogy ott kántáljon faszságokat, ezért csapata utána indul. A bánya mélyéről kinyúl egy rezgő gumikéz és berántja Sherryt, aki úgy megijed, hogy kiszabadulván fényes nappaltól sötét éjszakáig maratont fut, mondhatom, becsületre méltó elszántsággal. Arnie utánuk indult crossmotorral, de leverik róla, ezért a puha aljnövényzetbe zuhanva haldoklik, miközben elküldi géniusz kutyáját a kocsmába, de nem egy szatyor Arany Ászokért, hanem a pultosért, aki a testvére. No igen, hallottunk már ilyen belterjes kistelepülésekről. A még mindig szaladgáló lány megtalálja a járművet és azon folytatja az értelmetlen rohangászást, majd belebotlik a kocsmárosba, mert ez a hely olyan kurva forgalmas, mint a new yorki Times Square. Eközben társai egész nap a bányánál bujkálnak a menekülés helyett, na ezt a forgatókönyvíró meg is bosszulja, így Pam és Jay foglyul ejtődik a "bányarémek" által, hogy alaposan feláldozzák őket.
Meg kell mondanom, Fred Olen Ray szellemi mentorálása alaposan rányomta a pecsétjét a filmre. Kusza, tele értelmetlen húzásokkal és ökörségekkel, következetlenségekkel. Valahogy nehezen fogom fel, mibe került volna csak legalább egy kis észt vinni a történetbe, egy csipetnyi racionalitást. Persze akkor sem nyerte volna meg se a forgatókönyv, se a szereplők, se kurvára semmilyen vonatkozása miatt az Oscar-díjat, de talán valamivel elégedettebben esünk túl ezen a laza lobotómián. A maszkmesterek pedig megérdemelnék azokat a hosszú gumiujjakat az ánuszukba, amelyek minden mozdulatnál lengedeznek és rezegnek. Amúgy is: mik voltak azok a lények...? Vagy emberek voltak, akik a sötétséget szolgálták? Vagy a sötétség szolgái, akik a sötétségben emberek..szolgáltak...sötét... Feladom. Ehhez fel kellene nőnöm, hogy megértsem, hiszen lehet, hogy ez egy ravaszul megfogalmazott üzenet, amihez kevés vagyok. De most fordítsuk komolyra a szót, őszinte leszek: tetszett a film. Igen, minden hülyesége ellenére. Annak ellenére, hogy egyszerűen nem funkcionál horrorként, hiszen annyi félelem- és izgalomfaktor van benne, mint a Hupikék Törpikékben. Amikor valami komoly dolog történne, amelynek illő lenne ijesztőnek lennie, megszólal a zongora-szinti páros, amitől a film megszelídül és a valami cuki tévés sorozat ugrik be tőle, mint a Lassie hazatér, vagy Flipper a delfin kalandjai. Viszont a dramaturgia nekem nagyon bejött. Jó poénok, alkalmanként jól időzített trágárságok (Pam: - Nem tudtam róla... Sherry: - Ja, nekem meg húsz centis farkam van...). Jay szarkasztikus karaktere (Persze Jay Richardson jó és foglalkoztatott színész...) , Sherry vagány dumája... Azt kell mondanom, nagyon laza az egész és élveztem a néha ugyan fura szinkronnal előadott dumákat. Teljesen súlytalan és kötetlen szórakozásban volt részem, persze bőségesen maradt kérdőjel, hogy akkor mi is lehetett ez a katyvasz, de semmi rossz szájízt nem hagyott maga után. Igazándiból egészen sokáig lebeg a sztori úgy, mintha nem is horrornak szánták volna. És még így is hoz egy olyan érzést, amely annak a korszaknak a fesztelen és szókimondó, néha kimondottan önreflexív szellemét idézi. Az olyan pillanatok, amikor hullafáradtan letáborozó, lefekvő, lerogyó brigád pár tagjának első dolga, hogy krehácsolva cigarettára gyújtson... Majd a nyújtásba merülő csajt fixírozzák... A horrorban nem nagyon voltak otthon az írók, de jól hozták az emberi viselkedést. Az események lassan érkeznek, akkor is minek, mindig akkor veszíti el élességét és a fókuszát a sztori, amikor valami történik. Abban a pillanatban idiotizmus és total error veszi át az uralmat, hülyébbnél hülyébb jelenetek és megmagyarázhatatlan cselekedetek következnek, ezekben már nem állnak helyt a b-kategóriás színészek, mint a dumálásban. Ez itt egy olyan horror film, amiben a legélvezetesebb részek azok a horrort nélkülöző pillanatok. Na, erre varrjatok gombot.
Nem sikerült tovább utálnom és bocsánatot kérek az alkotóktól ennyi év megvetés után. Nem jó film, de bájos és lekötött, nem beszélve arról, hányszor vigyorogtam rajta. tudom, ennek a zsánernek nem ez a dolga, de szimpatikus, nem egy ellenszenves Purge, vagy valami Jordan Peele-féle szájbarágós társadalomzargató szar.
Ne feledd:
A KAPUT BE KELL ZÁRNI... Ha elmész otthonról.
AZ ÁRAT MEG KELL FIZETNI... Ha már a pénztárnál állsz.
Ui.: A japán trailer-ben látható a pornós Greta zuhanyzós jelenete is. Lám... Japán embertársaim is célratörők és tudják, mitől döglik a ... sötétség szolgája...
