Természetesen más különbség is akad a két film között. Amíg a Neon Démon esetén egy tapasztalt rendező dolgozott tapasztalt és kvalitásos színészekkel (Elle Fanning például), addig az elsőfilmes Zu Quirke rendelkezésére csak másod-harmadvonalas sorozatszínészek álltak. Még a két főszereplő, a Julietet alakító Sydney Sweeney (A szolgálólány meséje), vagy a nővérnek, Vivian-nek a szerepében látható Madison Iseman sem tartozik a legismertebb színésznők közé. A többieket pedig felsorolni is felesleges, mert amíg a két színésznő a tehetségükhöz mérten kifejezetten jól alakít, és emlékezeteset nyújt, a többi színész erősen felejthetőt produkál. A film mentségére szóljon, hogy a Nocturne egy erősen kétszereplős film, a két testvér versengéséről szól, így a közepes vagy az alattit nyújtó töltelékszereplők sem elvenni sem hozzáadni nem tudtak az összképhez. Ez a rendező és a néző nagy szerencséje. Ha ugyanis a többi színész is komolyabb jelentőséggel bírt volna a történeben, a háttérből az előtérbe került volna, akkor a Nocturne egészen biztosan a teljességgel feledhető kategóriába zuhant volna. Így viszont, ha nem is kötelező, de egyszer mindenképpen megnézhető. Természetesen csak akkor, ha nem szigorúan vett horrorfilmet várunk több hektoliternyi vérrel és percenkénti jumpscare-ekkel. Ilyen ugyanis még elvétve sem található Zu Quirke alkotásában. Dráma, egy kevés misztikum, még kevesebb feszültség és egy leheletnyi katarzis viszont igen, ami talán így első olvasatra édeskevésnek tűnik az azonnali megnézéshez, de nem is állítottam, hogy kihagyhatatlan lenne. Ellenben a nézhetetlen szeméttől is messze van azért. Egy közepesen erős fausti misztikus dráma két egymással versengő testvérről.
Vivian és Juliet szinte percre pontosan egyszerre születtek, mindketten gyerekkoruk óta a komolyzenei pályára készültek, mindketten ugyan annak a művészeti középiskolának a végzős tanulói, és mindketten született tehetségek. Ennyit a hasonlóságról. A különbség kevesebb, ám jóval meghatározóbb kettejük között. Vivian minden lemondás, minden áldozat, minden különösebb nehézség nélkül is kiemelkedő zongorista, olyannyira, hogy a negyedik év végi záróhangversenyen előadott darabjával felvételt is nyer a legjobb zeneművészeti felsőoktatási intézménybe. A szintén tehetséges, de sikereit önmegtartóztatással, önsanyargatással, a szerelemről, szórakozásról és minden világi örömről való lemondással elérő Juliet megmarad egy ígéretes tehetségnek, akiért nem verseng egy főiskola sem. Juliet talán joggal tartja igazságtalannak testvére sikerét, az ő szemszögéből legalábbis érthető, ha úgy érzi a sors nem azok mellé áll, akik megérdemelnék. Vivian a középiskola legjobb, legszigorúbb zenetanárától tanulhatott, míg neki csak egy alkoholista, valaha volt zongorista jutott, aki az unalomig ismert Mozartot választotta neki vizsgafeladatul, míg nővére jóval egyedibb darabot adhatott elő, így neki esélye sem volt megmutatni a tudását és legyőzni a nála mindenben sikeresebb testvérét. A középiskola egyik diákjának az öngyilkossága azonban váratlanul lehetőséget ad Juliet-nek a bizonyításra, ugyanis a lány emlékére megismétlik a végzősök gálaműsorát, így Juliet újra megmérkőzhet nővérével. Mielőtt erre sor kerülne, egy véletlen folytán Juliet megtalálja az öngyilkos lány jegyzetfüzetét, ami bizarr és okkult ábrákat és egy ismeretlen zenemű kottáját tartalmazza, amit a legenda szerint maga az Ördög diktált le a szerzőjének a lelkéért cserébe. A darab eljátszása változásokat idéz elő Juliet személyiségében és az addig a nővére melletti másodhegedűs szerepét elfogadó testvérből egy mindenen és mindenkin átgázoló, könyörtelen, szívtelen valakivé válik, aki bármire képes azért, hogy a megismételt hangversenyen legyőzze Viviant. Ennek érdekében először megválik a hozzá érdemtelennek gondolt tanárától, és kiharcolja, hogy Vivian tanára készítse fel, aki csak kivételes tehetségekkel hajlandó foglalkozni. De nem csak nővére tanárát szerzi meg magának, hanem Vivian vizsgadarabját is Mozart helyett, kiváltva ezzel nővére teljes és szívbéli gyűlöletét. S ha ez még nem lenne elég, Vivian barátjával is lefekszik nővére teljes megalázásának érdekében. Bebizonyítva, hogy bármit és bármikor elvehet, ha akar, a magát legyőzhetetlennek tartó nővérétől. Természetesen a sikernek ára van, és ezt az árat Juliet kamatostul meg is fizeti. Nővére felett bár győzelmet arat, de az addig vezető úton Juliet mindent lerombol maga körül, és bár úgy tűnik mindent megnyert, valójában mindent elveszített. Tudta nélkül adta el magát az ördögnek, és az a látszat, hogy felért a csúcsra, míg nővére végül megsemmisült, hazug illúzió csupán. Valójában Juliet jutott a pokol legmélyére, oda ahonnan már nem vezet visszaút. Egy ideig még győztesnek képzelheti magát révületében, de a valóság az, hogy menthetetlenül elveszett, és a győzelem érzete már csak egy megbomlott elme kegyes ajándéka, hogy a pusztulás felismerésétől megkímélje.
Összességében a Nocturne egy tisztességesen összerakott és filmre vitt dráma, ami bár maradandó élményt nem okoz, nem képes igazi, mély katarzist kiváltani, aki egyszer látta nem fogja újra és újra megnézni, de egy próbát okvetlenül megér. Akkor is, ha azt a mélységet, amit a vele rokon filmek, mint a Neon Démon vagy mondjuk a February alatt megjárhattunk a Nocturne csak nyomokban képes megközelíteni. Korrekt, de messze nem tökéletes mozi, elfogadható, de messze nem tökéletes színészi játékkal, és egy közepesnél nem jobb forgatókönyvvel. Első rendezésnek elmegy, de ennél azért több kell egy igazán jó filmhez. De az irány egyáltalán nem rossz.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése