Az új szovj... khm... amerikai filmművészet: kötelező tolerancia-oktatás, némi thrillerbe csomagolva...
Koromnál fogva sajnos még emlékszem a gyermekkoromat átszövő televíziós propagandára, amely a kommunista diktatúrákban még az ifjak orrát is beleverte a nagy és dicsőséges szovjet fekáliába. A blokk állampolgárai megkapták a fejtágítást a kötelező tételről minden filmben. Szása, a partizán háborúja a gaz imperialistákkal, a 17. lövés után még tántorogva harcol, kezében a vörös zászlóval, vagy az alkoholista nagypapit az úttörőcsapat helyre rázza, hogy alkalmas legyen a szocializmus hasznos tagjaként építeni a kommunizmust. Nem volt hová menekülni ez elől, nem volt opció, ágálni sem lehetett ellene, mert esetleg rossz szemmel néztek rád, kirúgtak, megkaptad a figyelmeztetéseket, reakciós vagy, te náci rém. A múlt napjainkban visszhangot vet, visszatért az eszme, szabadságnak és szeretetnek maszkírozva, érzékenyítésnek nevezett agymosás révén. Hollywoodban szabják ránk az egyenruhát és intő ujjaik ott vannak a mozivásznon, mi a helyes, mi az elfogadható. Ha készítesz egy filmet négyből egy ember kötelezően legyen ilyen-vagy olyan kisebbségbe tartozó, mintha minden negyedik ember a világon tolószékes vagy transzvesztita lenne. Nem csak fizikai szobordöntögetés folyik, hanem idoljaink megváltoztatása, átoperálása, deheroizálása. Bealkonyult, és a póráz szoros, így le kell nyelned mindent. És most akkor ideje rátérni jelen alanyunkra, a "Titkok házára", amely jobb lett volna, ha titokban is marad. A szövet alól kidudorodik a házi feladat, amely bármilyen kényelmetlenné teszi a viselését, most már mindennapjaink részévé válik, üzennek folyton, sulykolnak folyton. De tudod mit, elvtárs? Még vállat is vonnék, ha jó a film. De nem az.
Egy testvérpár és barátnőik üzleti sikert megünnepelvén hétvégére kibérelnek egy szép nagy házat valahol a világ végén. A kapcsolatuk kissé bonyolult: Charlie börtönviselt öccsének, Josh-nak a barátnőjével együtt dolgozik, közel állnak egymáshoz, amelyből később még problémák adódnak. A négyes megérkezik, ahol megjelenik Taylor, a RÉMISZTŐ GONOSZ FEHÉR EMBER, és körbevezeti őket a bérleményben, továbbá képes olyan elavult elveket vallani, hogy annak adja ki az ingatlant mindenki, akinek akarja, ezért aztán Josh párja, az arab Mina máris toleránsan gyűlöli. Az első este jön a klasszikus drogozós-vedelős buli, amelynek végén csak ketten maradnak baszóképesek, Charlie és Mina, úgyhogy a zuhanyzóban gyorsan koitálnak is egyet. Másnap a bűntudat és közös titkuk miatt nem indulnak kirándulni párjaikkal, majd felfedezik, hogy a tusolóban kamera van elrejtve, így lefilmezték megcsaló aktusukat. Pánikba esnek, estére a hangulat feszültté válik. Charlie mit sem sejtő párja, Michelle, az elromlott jakuzzi miatt felhívja Taylor-t, aki megérkezik, ahol Mina félrehívja a fürdőszobába és kérdőre vonja az ártatlan fickót, mert ő a leggyanúsabb, mivel nem polkorrekt. Ezért aztán nekitámad, mire Josh bevágtat és összevissza veri szerencsétlen férfit. Míg kivonulnak lehiggadni, egy kesztyűs kéz befejezi az őrjöngő srác melóját és a félhullát egész hullává avanzsálja. Pánikba esnek, azt hiszik ők végeztek vele, a hülye gyerek meg mehet vissza a kaptárba, ezért el akarják tüntetni a hullát, amelyben Michelle nem akar részt venni, így egyedül marad, míg a többiek nagy egyetértésben túrázni viszik a tetemet. A televízióban érdekes műsort talál, nem, nem a Mindentudás Egyeteme az, hanem szeretett párja, ahogyan félrekúr. Dühében és zaklatottságában hazaindul a kocsival, de baleset éri, aztán végre megérkezik a gyilkos, aki igyekszik redukálni a társaságot, véleményem szerint ezt már a film elején megtehette volna, és akkor nem kellett volna hőseinkkel együtt kínokat átélnünk.
Talán kiolvasható volt szavaimból, miszerint ez az alkotás enyhén szólva nem nyerte el a tetszésemet. Ha kivonjuk az unszimpatikus erőltetett érzékenyítő propagandát, amely már kötelező a kommuniz... a szabad világban, akkor is csak egy nagyon gyenge próbálkozás. A feléig szinte semmi nem történik, és ellentétben az ázsiai horrorokkal, ahol nagyon gondosan építgetik a karaktereket a csendes időszakokban, itt csak sablonokat farigcsálnak baltával, akikkel rendkívül nehéz együttérezni, ezáltal súlytalanná válik haláluk is, mely magával hozzá, hogy halovány izgalom sem bizsergeti meg érzékeinket. Szereplőink semmiféle szerethetőt nem tudnak felmutatni, kivéve az első áldozat, aki legalább egyenes ember. Csak csordogálnak az események mindenféle katarzis nélkül a vakvilágba, a készítők vigyáztak, hogy semmiféle eredetiség, meglepetés ne okozzon traumát a nézőnek. Hülyébbnél hülyébb döntések borzolják agylebenyeinket, logikátlan cselekedetek, mintha felnőtt szereplőink gondolkodásképtelen tinik lennének. Meglepetéssel töltött el, hogy ez nem egy sufni indie-mozi, hanem áldoztak rá és nagyobb nevek is részt vettek benne... Tegyük hozzá, a rendezőként és forgatókönyvíróként elsőfilmes Dave Franco annak ellenére, hogy régóta rója Hollywood porlepte útjait színészként, itt nyeretlen kétévesként mutatta meg magát. Mint amikor kiöntesz egy halom legót járni tanuló gyermeked elé, amelyben fasza alkatrészek vannak, amiből remek kastélyt építhet (lásd; ház az erdőben, elzártság, fiatal párok, furcsa háziúr, megcsalásos dráma) ám ehelyett a darabokat úgy rakja össze, hogy elgondolkodsz, ne add-e árvaházba...
A "kaptafánál maradás" intelme sosem illett volna jobban emberre, mint rá. A drámának nincs mélysége, mert előre láthatósága mellett érdektelen figuráink még ellenszenvet is keltenek, mind viselkedésükkel, mind szerethetetlenségük miatt. Talán a zenéje az, amely megpróbálja a meg nem született feszültséget egyedül kierőltetni, de ez kevés. Nem tudom horrornak venni, inkább egy potenciaproblémákkal küzdő thrillernek, mert mégiscsak gyilkosságok köré fonódik az utolsó fél órácska. A befejezést úgy képzelem, csak rászúrták a végére, hogy ne legyen olyan béna, mint Füles a farka nélkül, de ez már csak egy újabb felesleges csóvát vetett a füstölgő romokra. Egyetlen komolyabb szorongó érzés a befejezéstől fogott el, mert nyitva hagyta az egészet, ezért összeszorult a torkom, nehogy folytassák ezt a baromságot. Még csak hiányérzetet sem hagyott a végén, a miértek hidegen hagynak, csak a menekülési reflex dolgozott, hogy hagyjam magam mögött ezt az egészet... Unalmas, erőltetett, leckefelmondós, úgyhogy Oscar-gyanús. Puszit küldök egyúttal már megint azoknak, akik úgy gondolták, hogy a jobbnál-jobb horrorok dömpingjében ezt az értékelhetetlen semmiséget kell szinkronnal jutalmazni. 1/10. Írnak ilyenről a filmkritikusok kézikönyvében: nagy ívben kerülendő... - ahogyan Ford Fairlane mondaná...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése