Nagy igazsággal kell kezdenem bevezetőm. Sok horror film lészen a kerek nagyvilágon. Mi is temérdek eme témába vágó filmről alkottunk véleményt. Akad köztük rossz, vagy még annál is rosszabb. Amit szeretünk, vagy jobbnak láttuk elkerülni. Nagy ritkán olyan is előfordul amit végig izgulhatunk, remélve, hogy a végére érve valami jól irányzott csavarral kimulasztják a főszereplőt. Sőt, mosolygunk, végre egy gyöngyszem ami talán kievickél a Zs kategória árnyékából. Ez mind szép, de nem emlékszem utoljára mikor rémültem halálra úgy, hogy a félelemtől majd összetojtam magam. Pedig félni jó és néha félni kell! Ezt bármely pszichológus megmondhatja. Aki mást mond az festi magát, vagy csak.... most nincs kedvem káromkodni és megígértem apukámnak nem beszélek csúnyán. A nevetés is jó dolog. Senki ne gondolja, mi nem röhögünk a jó poénokon, hanem fehérre mázolt arccal rosszul felhelyezett keresztekkel gyertya fénynél kis háziállatokat áldozunk titokban minden csütörtökön. (De én igen csak Szombaton... - Csabex megj.) Nem, erről szó sincs. Mégis kevés jobb érzés, van amikor egy fáradt hét után a jól megérdemelt sörrel a kézben az ember úgy érzi felmentést kap a világ nyűge alól. Arról nem is beszélve, ha egy híres Valaki áll elő valami friss borzongani valóval, akkor jön el az igazi Kánaán a horror szerelmeseinek. John Carpenter (A köd, A dolog, Halloween, A sötétség fejedelme) pedig egy ilyen név a szakmában. Nem is bonyolítom tovább a dolgot.
A főszereplőnk Kristen (Amber Heard - A mostohaapa, Zombieland), nemes egyszerűséggel egy elmegyógyintézetben találja magát. Természetesen megdolgozott érte. Azt képzelte magáról ő a kis Firestarter és felgyújtott egy házat, az apropója mind saját maga, mind az orvosa előtt rejtély és hogy a dolgot misztikus fényben tüntessem fel, az intézmény falai sötét titkot rejtenek. Az elmebajra ami színészeinkre vár egy elmegyógyintézet a legmegfelelőbb hely. Az ember legyen bármilyen beszámítható, ha valami természetfeletti lény rémisztgeti baltával a kezében féllábon ugrálva elcsúszott sminkben, jók az esélyei, hogy ne higgyen neki senki az égvilágon. Lehet fogni az őrületre, túl sok a haloperidol, hangosak a szomszédok, mindenre, csak a valóságra nem. Arra a legkevésbé. Ez a végtelen lehetőségek tárháza. És persze az ember egyedül van, már ha nem vesszük számításba az őt zaklató rémet. Kényszerzubbony ide, marék gyógyszer oda ez nem elég a jobbulásra. Az orvosa Dr. Stringer (Jared Harris) és az orvostudomány erre is talál megfelelő gyógymódot. Úgy nevezik: lobotómia. Persze ez nem mindig elég és a Kristenben dolgozó szabadulási ösztön erősebb mindennél. Sajnos a jó válasz és az épület tervrajza nincs magára tetoválva, nincs más lehetőség, csak a menekülés az új társakkal, kik az idő múlásával egyre kisebb létszámban képviselik magukat. A szökés ugyan nem egyszerű és talán nem is lehetetlen, ám valaki vagy valami nagyon szeretné, ha maradnának és azok nem biztos, hogy az intézett alkalmazottjai. Annyi mindent szeretnék még írni a történetről, de az nem lenne fair azokkal szemben akik borzonganának egy kicsit.
A sztori a Száll a kakukk a fészkére -re emlékeztetett. Talán a furcsa bedrogozott hangulata miatt. Nem tudom pontosan miért....ez mindegy is a film megítélésénél, csak gondoltam megemlítem. Talán ott nem volt ennyi gyilkolás. A történet naplószerűen van elmesélve, Kristen kilétének keresésével a központban. Elég bugyuta módon. Az ijesztgetésekről nem is beszélve. Ennél hatásvadászabb és kiszámíthatóbb aligha lehetne és ebbe az egész sztori beletartozik. Sajnos gyakran kapott el az érzés, valahol már láttam és nem csak az adott pillanatot hanem az egész filmet. A filmvégi csavarra pedig egy az egyben emlékszem az Azonosság című thrillerből. Hiányzott a rendező úrra annyira jellemző eredetiség. Carpenter nagyon szerelmes lehetett a történés helyszínét szolgáló épület homlokzatába, kismilliószor láthatjuk különféle beállításban, de ez a legkisebb probléma. Komolyan nem hittem el, hogy ezt a filmet egy ekkora név fabrikálta. A félelem helyett a döbbenet ült arcomon az értetlenkedéssel váltakozva. Carpenter ha nem is zseni, de egy időben amihez nyúlt az arannyá változott a keze alatt. Akkora filmeket csinált, hogy térdre borult a fél világ. Reméltem, ismét látunk egy csodát, valami előremutatót. Amitől ismét hasra esik a világ és rendezők ezrei kezdik el majmolni. Új divathullámot gerjesztve és a sok kis görény gecihányó emós felcsapkodja az ereit.
Bele kell törődnünk mára már csak egy jól csengő nevű filmes veterán. Nem akarom leszarozni, mert sokunk meghatározó rendezőjéről van szó, de ráférne egy kis lobotómia, mert így saját maga dönti le legendáját. Bocs, John! Remélem nem beszélsz magyarul, de mindegy is, a világ bármely nyelvén és bármelyik filmes blogján hasonló lehet ez a dolog, aki meg más véleményen van az vagy nagyon elfogult, vagy szimpla seggszopó. Ámen.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése