Hatchet II (2010)

Semmi fekete hajú szellemkislány, csak a jó öreg amerikai horror. Valahogy így hangzott az első rész szlogenje, nem hozott semmi újdonságot, egyfajta "Péntek 13 a mocsárban" volt, kivéve hogy kedvenc Jasonunkal ellentétben, Victor Crowley nem viselt maszkot, mit ne mondjak nem éppen egy Banderas a srác - de a többi stimmel, ugyanúgy kinyírhatatlan, ráadásul a Jasont is alakító Kane Hodder bújt a bőrébe. Kellemes kis filmecske volt, szerencsére a paradicsomlével sem spóroltak.

Az első rész sikere után Adam Green immár nagyobb pénzből, több sztárral megfűszerezve elkészítette a második részt, és a hírek szerint a harmadik sem késlekedik sokáig.

A filmről tudnunk kell, hogy a cenzorok tiltakozása miatt alig pár napig játszhatták az amerikai mozik, szerencsére DVD-n behozta a költséget, kár lett volna ezért a kis gyöngyszemért.

Valóban, a film még horrorfilmhez képest is nagyon véres, ennyire kreatív, ötletes mészárlásokat - és főleg ennyit (!) kevés filmben látunk, ráadásul csak úgy hemzseg a morbid poénoktól, ami már megfeküdte az érzékeny jenkik gyomrát. A magamfajta perverz állatoknak természetesen remek móka volt. Említettem a vérmennyiséget, igen akad itt minden: állkapocsletépés, belezés, lefejezés, vasectomia láncfűrész közreműködésével, fejszétverés és még sorolhatnám. Ami sokaknak nem esett le, ez a mennyiségű brutalitás a maga abszurd szintjén már direkt poénra volt véve, számomra sokkal megrázóbb volt például a The Girl Next Door, amiben jószerivel egy csepp vér sem folyt. Azért is furcsa ez a szigorú cenzúra, mivel ez a film szándékosan nem veszi komolyan magát, jóval kevésbé véresebb filmek sokkolóbb hatással tudnak lenni.

A történet meglehetősen egyszerű: az előző rész túlélője - Marybethet alakító színésznőt a horror-veterán Danielle Harrisre cserélték-miután sikeresen megmenekül Crowley elől, visszatér New Orleansba, és mivel kissé be van pöccenve barátai halála miatt, ezért vendettát fogad, amihez Zombie tiszteletes (Tony Todd) segítségét veszi igénybe. Mivel a tiszi csempész üzletét is rontja a mocsári rém, ezért némi pénzért összetoboroz néhány kemény arcot, és indulhat az ember(?)vadászat. A tapasztalt horrorosok már sejthetik, hogy ez a vadászat fordítva sül el, és a válogatott keményfiúk sorra haláloznak el a legkülönfélébb halálnemekkel, míg végül, ahogy a Highlander óta tudjuk, csak egy maradhat.:) Ennyiből már levágható, hogy ez nem az a film ami suspensre, árnyékokra, sejtetésre épül-bár a New Orleansi mocsárvidék nagyon hangulatosra sikerült, nem az a hely ahova éjszaka kempingezni és piálni járna az ember - ez bizony trancsírparádé a legjavából.

Tulajdonképpen az égvilágon semmi újat nem hoz a film, ami kiemeli az átlag slasher-ek közül, mégis az egyrészt már említett brutalitás, másrészt a rengeteg kikacsintás, utalás egyedivé teszi:

"-Who is Victor Crowley?

- He's nothing. Local boogeyman story about a retarded maniac who haunts Honey Island. People just use it to keep the kids away from the swamp.

- You mean, like a Jason Voorhees or something?

- Something like that."

(Szabad fordításban, Victor Crowley egy Jason Voorheshez hasonló helyi legenda, ez már csak azért is pikáns, mivel mint fentebb említettem a Jasont alakító Hodder játssza, aki egyébként feltűnik maszk nélkül is egy rövid flashbackban, mint Victor apja.)

és az egész filmből csak úgy árad a műfaj iránti szeretetet, illetve a tisztelgés a műfaj nagyjai előtt.

Erről csak annyit, ami az akciófilmben az Expendables 2, körülbelül valami ilyesmi a Hatchet 2 horrorban.

A rendező olyan horrorikonokat vonultat fel , mint Kane Hodder (Jason), Tony Todd (Candyman), R.A. Mihailoff (Leatherface), de egy cameo erejéig feltűnik a Gyerekjáték rendezője, Tom Holland is, és természetesen a lassan horrorqueen címet kiérdemlő Danielle Harris, ha emlékeztek az Utolsó cserkészben ő volt Bruce Willis kislánya, de megfordult az eredeti Halloween sorozat két részében, valamint Rob Zombie mindkét Halloween filmjében. Külön megemlítem, hogy tanúi lehetünk Leatherface és Victor Crowley összecsapásának, az egyik felbérelt keményfiút ugyanis R.A.Mihailoff játsza, ő a Texas Chaisaw Massacre harmadik részében öltötte magára Bőrpofa maszkját.      

Egy dolog tény: nem mindenkinek való film, ezt a mozit a műfajt szerető emberek csinálták a műfajt szerető embereknek, tehát érzékeny gyomrú, romantikus, könnyes filmeket preferáló nézőknek nem igazán ajánlott.

Ajánlott azonban mindenkinek, aki szereti a horrort, abból is a véresebb,belezősebb fajtát, szóval minden hasonló beteg lelkű figurának, akik jókat tudnak röhögni olyan jeleneteken, amelyektől normális ember elhányná magát.:)

Victor Crowley személyében pedig úgy néz ki, hogy Michael Myers, Jason Vorhhees, Leatherface mellett egy új horrorikont üdvözölhetünk a slasher panoptikumban. Valljuk be, ráfért már kis vérfrissítés, egy új arc a műfajra, bármennyire is szeretjük öreg barátainkat, de kissé már unalmas volt a tizenakárhányadik Péntek 13 vagy Freddy Krueger századik kalandjait nézni.

Számomra 10/10, csont nélkül, minden percét élveztem. Ja, és Danielle Harris egy istennő.:D

Spoiler: mivel a harmadik rész készülőben, nagyon kíváncsi leszek hogy fogja tudni a forgatókönyvíró visszahozni Crowley bátyót.

Trailer:

Lost Boys: The Thirst (2010)

Volt egyszer, azokban a csodálatos nyolcvanas években, két, azóta kult státuszt kivívott vámpírfilm, a Near Dark és a Lost Boys. A maga módján mindkettő szakított a hagyományos vámpírábrázolással, nem volt a szívtipró Lugosi, sem a vadállat Cristopher Lee. A hasonlóság nagyjából ennyiben kimerült, míg az előbb említett műben hegyesfogú barátaink gyakorlatilag pár white trash bűnözőből álltak, akik basztak a keresztre, és a hagyományos ellenszerekre, tulajdonképpen igazi lelkiismeret nélküli brutálállat bűnözők voltak (ismerős gondolom, elég a bűnügyi rovatot átlapozni), mellékesen örök élettel bírtak, és nem igazán kedvelték a napfényt... Viszont sokkal inkább előnyben részesítették a nagy kaliberű lőfegyvereket, mint az elegáns-erotikus nyakcumizgatást. A másik film konvencionálisabb volt, azonban itt már megjelentek a Twilight-féle trágyák előjelei,tinifilim, romantika, akadt jócsaj vámpírlány-fiú, és a poénok sem hiányoztak, az említett sötét, brutális és komor hangulatú filmhez képest egy tipikus (az akkori) MTV-generációnak szánt horror-vígjáték volt. Mégis kurva jó volt, mert nem ment át giccsbe, tudom unalmas a Twilight-ot fikázni, de ha olyan jólesik:), Meg volt az egészséges egyensúly a horror és poénok között, nem véletlen érdemelte ki a klasszikus státuszt.

2008-ban a producerek úgy gondolták ideje némi rókabőrt lehúzni, csináltak egy folytatást, a mostani vámpírfilmek trendjét próbálva meglovagolni, volt ott minden amiből sikert reméltek, emós vámpírgyerekek, nyáladzás minden mennyiségben, mondanom sem kell:kurva szar lett, Tom Savini pár perces szereplése ért valamit az egész moslékban.

Ezek után, sok jót nem vártam a harmadik résztől, pláne hogy csak dvd-n jött ki. Azonban, ritkán, de akadnak kellemes csalódások is, látszik az alacsonyabb költségvetés,de dicsérendő, hogy próbáltak visszatérni az első rész hangulatához, és ez többi-kevésbé, de sikerült is. Mivel az első részben még tini fiúcska Corey Haim a hollywoodi celebek népbetegségben (kokó, csak nem a bokszoló, hanem a nála jóval keményebb miatt) elhunyt, ebben a részben az alapfilmben is szereplő Corey Feldman - ra bízták a főszerepet, nyilván követték bizonyos szintig a mai vámpírfilmek trendjeit is, de szerencsére ezzel nem estek túlzásba. Azt kell mondanom, a low budget ellenére ez a film baromi jól sikerült, a vámpírok gonoszak, brutálisak, nyoma sincs a mai transzvesztita, sápadt emós köcsögöknek. A történetről röviden: a producerek szerencsére (!) úgy döntöttek, hogy balul sikerült második részt teljesen mellőzik, és készítettek egyfajta rebootot - némi Penge utánérzéssel.

 Tehát, az első rész után az azóta hivatásos vámpírvadásszá avanzsált Frog (Feldman), békésén, vámpírok gyilkolászásával és irdatlan mennyiségű alkohol fogyasztásával tengeti Postal Dudehoz hasonló életét, és mellesleg baszottul rühelli a romantikus vámpírábrázolást. Remek fricska, a műfajt elcsesző Anne Rice-al szemben, de a Twilight is megkapja a magáét - bónusz pont! hősünket egyik nap felkeresi a romantikázó vámpírregények bestseller írónője - szintén egyértelmű az utalás Rice-ra, csak sokkal jobb bőr a csaj:), segítsen már a vérszívók által elkapott tesóját kiszabadítani. Közben belekeveredik az eseményekbe egy diszkót üzemeltető menőgyerek vámpír DJ is, természetesen neki is a világuralom a cél - van egyáltalán olyan főgonosz akinek nem az?:D Ő fog elég bonyodalmat okozni a film során. Frog némi lecseszés-" a vámpírok nem romantikus hősök" után, amolyan Bruce Willis-féle másnapos állapotban elvállalja végül a melót, és ezután már csak a darálás következik: hullanak emberek és vámpírok egyaránt, a vérfröcsögést néhány poén jól időzítve szusszanásnyi időre megszakítja, ráadásul még egy filmvégi duplacsavarra is futja.

Annak ellenére, hogy nem egy Magyarország éves költségvetését felemésztő darab, dicsérendő, hogy a szűkös keretek ellenére, de a trükkmesterek kitettek magukért, és a forgatókönyvírók is egy túlzott agymunkát nem igénylő, de pörgős darabot hoztak össze. Kiemelendő még a jól sikerült operatőri munka, különösen jó a repülős jelenet, az alatta felcsendülő, első részből átvett, de modernizált "Cry Little Sister" nóta is szívet melengető volt - pedig alapból rühellem a feldolgozásokat.

A remek első rész, és a pocsékra sikerült második után, nyugodt szívvel ajánlom a hagyományos vámpírfilmek kedvelőinek, még ha akkora bizalommal is állunk neki, mint szerény személyem, garantáltan kellemes csalódás. Nyilván érződik a szűkösre szabott büdzsé, néhol a CGI lóláb is kilóg, de ha nem ezekre vagyunk ráindulva, kellemes, agykikapcsoló másfél órában lesz részünk, nem világmegváltó darab, a klasszikus első részt sem űbereli nyilvánvalóan, de egy kellő odafigyeléssel elkészített, szórakoztató darab, ami kiköszörüli a borzalmas második által okozott csorbát. Külön dicsérendő, hogy a direct-to-dvd volta ellenére össze sem hasonlítható minőségileg a dvdre készült filléres vackokkal, az egekig nem dicsérem, ez egy B-film, de a jobban sikerült fajtából, ami nem is akar többnek látszani, nincs álművészkedés, filozofálgatás, van helyette zúzás, vérfröcsögés és poénok.

Részemről jöhet a negyedik rész, ha ez a színvonal marad.

Egy jó 7/10-es számomra.

Csak úgy...

Hála az új blogfelületnek, (amelyet kezelni kibaszott nehézkes részemről, miért kell mindent elbaszni, ami működik??? ), megtekinthettem, melyek a legnépszerűbb és legolvasottabb filmkritikák az oldalon. Tehát:

Három bajor Bangkokban - 4304 látogató

Negyedik típusú találkozás - 2436 látogató

Porno Holocaust - 1916 látogató

X-tro - 1561 látogató

Zombieland - 1155 látogató

Az elveszett világ harcosa - 1026 látogató

Csak így tovább, Kedves Olvasók. Művelődjetek.

Köszönöm.

Expendables 2. (2011)

Az első írásomat egy nagyon hálás témával kezdeném, valószínűleg ez az egyetlen film, ami a létező legtöbb akciósztárt felvonultatja egy mozi keretein belül - és valószínűleg sokáig az is marad. Bevallom, kicsit félve álltam neki, az első rész nem igazán nyerte el a tetszésemet, nem értettem, ha Stallone egy igazi régi vágású akciómozit akart csinálni, akkor miért kell a mostani akciófilmnek nevezett hulladékok trendjét követni, és állandóan úgy rángatni a kamerát az akciójeleneteknél, mintha az operatőr alaposan be lenne baszva, a néző pedig semmit sem lát a bunyókból, ehhez jött még a helyenként az Asylum filmek színvonalát idéző pocsék CGI, hiányzott egy karizmatikus főgonosz (Eric Roberts nagyon halovány volt, a végeredmény egy percig sem volt kétséges), arról nem is szólva, hogy a "keménytökű zsoldosok a dzsungelben jó seggberúgják a rosszarcokat" már a nyolcvanas évek VHS korszakában is kissé gáz volt...

A kicsit hosszúra sikeredett felvezető után rátérnék a tárgyalt második részre, mégiscsak arról próbálok firkantani valamit. Nos, a kezdeti gyanakvásomat követően, tíz perc után azt vettem észre hogy vigyorra görbül a szám, és ahogy telt a játékidő jó párszor hangosan felröhögtem a poénokon. Mert azokból akad dögivel, rengeteg utalás, kikacsintás, és az önirónia sem hiányzik, a negatív kritikák többsége pont ezért nem szerette a filmet, de erről később bővebben.

Térjünk rá a történetre, ami egyszerű mint a faék, tulajdonképpen egy recept hátoldalára ráférne az egész story, de egyrészt egy ilyen all-star parádénál nem is ez a lényeg, és egy a hőskorszak előtt tisztelgő akciófilmtől senki ne várjon Bergmani mélységű jellemábrázolást, csavaros történetet is máshol keressünk.

Nos, az előző részt követő események után Mr. Church (Willis) jelentkezik a csapatnál, miszerint ugyebár a megbízást nem úgy hajtották végre, amiben megállapodtak, elvégre mégsem arról volt szó hogy szarrá lőjenek egy egész szigetet. Hogy ezt a kis ballépést elrendezzék és kvittek legyenek, egy egyszerű feladattal bízza meg a csapatot: menjenek el egy meg nem nevezett egykori szovjet tagköztársaságba, és hozzanak egy lezuhant gépről valami szupertitkos kütyüt, szokás szerint a világ sorsa forog kockán, hiszen tudjátok.

A feladat megy mint a karikacsapás, amikor megjelenik a főgenya, akit maga Van Damme alakít, és csipet csapata, akik szintén igényt tartanak arra a bizonyos valamire, nyomatékosításul JCVD ki is nyírja a brigád egyik tagját (igen, kár volt az előzetes aggodalom, Liam Hemsworth ennyire gyorsan ki száll a filmből), de van annyira hülye, mint a főgenyák általában, hogy az egész csapatot tiszteletből életben hagyja - naná, különben félórás lenne a film. A csapat természetesen ezt nem hagyhatja annyiban, no és Willis bátyó is igen dühös az ellopott kütyü miatt, amelyről kiderül, hogy egy térkép, a Szovjetunió felbomlását követően ugyanis privatizáltak egy bányát, ahol merő véletlenségből a a ruszkik egy rakás atombombát tároltak, a térkép pedig ezeknek a pontos lelőhelyét tartalmazza. A csapat tehát nekivág hogy megmentsék a világot, és persze hogy társuk halála miatt jól lezúzzák a belga kickboxert. Naná, hogy útjukban robban minden, halnak a rosszfiúk mint a legyek, az események egyik akcióból a másikba következve haladnak a végső összecsapás felé. Az egyik hírig közben maga Chuck Norris is tiszteletét teszi, és még egy Chuck Norris viccet is elsüt, haha.

Ennyiből is látszik nem egy Oscar várományos alkotással van dolgunk, ezért kárpótolnak minket a remek akcióorgiák, és a poénok, húzzák egymást az "öregfiúk" egyfolytában, megemlítendő filmtörténeti csodaként, Chuck egyszer még el is mosolyodik!

Pörgősebb, látványosabb az elődjénél, gyakorlatilag az első negyed óra lazán túlszárnyalja az első rész fináléját. És...amikor a végső összecsapásban Stallone, Svájci, Willis és Chuck Norris közös szórják az ólmot, küldenek pokolra egy kisebb városnyi rossz fiút... Nos, az a magamfajta VHS-korból itt ragadt őskövületnek egy megvalósult álom volt. Ilyen érzés általában csak férfimagazinok lapozgatása közben szokott elfogni, hehe, tudom perverz állat vagyok.

A negatív kritikákról, akik a poénokat, utalásokat sérelmezik, csak annyit, ez egy olyan esemény mintha világ legnagyobb rockzenészei összejönnének közös dzsemborira, és ha már ilyen remekül szórakoznak, akkor a közönség is részesedjen belőle, igazi jutalomjáték mindegyik sztárnak megvan a maga nagyjelenete, ezt a filmet én véresen komolyan véve nem tudnám elképzelni. Hát lehet haragudni olyan poénokra, amikor Arnie a legnagyobb golyószórás közben megjegyzi: ki jöhet még, Rambo? Természetesen elmaradhatatlan I'll be back, de ehhez Bruce Willisnek is akad egy nem túl hízelgő megjegyzése.

Az eddigi áradozás ellenére, a film nyilvánvalóan nem tökéletes, Van Damme kaphatott volna több lehetőséget a kibontakozásra, bár így is remekül adja a genyát, illetve a végső két fö-fight: a "kisebbik" a Statham vs Scott Adkins, illetve a fő-fő fight, a várva várt Sly vs Damme szerintem meglehetősen rövidre, összecsapottra sikeredett, egyébként a fináléban Stallone nyíltan utal a Pusztító végső, Wesley Snipes-sal vívott összecsapására, ám az jóval kidolgozottabb volt. Talán ezt tudjuk be a kor rovására, hiszen ahol a 44 éves Jason Statham a "kölyök" a többiek átlagéletkora valahol 200 év környékén mozog, azért szép teljesítmény volt, egy percig sem volt vénemberek ugrabugrálnak-féle érzésünk. A film végén elhangzik keserű, de mégis szívet-melengető önironikus megjegyzés, miszerint: Már mindannyian múzeumba valók vagyunk. Azt hiszem ennél szebben nem lehet lezárni egy karriert, egy korszakot, ami sokunk ifjúságára meghatározó erővel bírt.

Ez a film nem mindenkinek jön be, a fanyalgók, Bourne-filmeket emlegetők recskázzanak nyugodtan Matt Damonra, Ben Affleck és a többi puhapöcsre, ezt a filmet egy bizonyos generációnak szánták, és a nézők bebizonyították, hogy a PG13 és a CGI szarokon túl is van élet.

Végszóként csak annyit: Tiszteljük meg Stallone-t annyival - ha ő megtisztelt minket, hogy elhozta azt, amiről még 15 éve nem is álmodhattunk volna-ezt a filmet nézzétek meg a moziban, és ne töltsétek le valami camos okádékban.

John Carter (2012)

Edgar Rice Burroughs neve valószínűleg nem sok embernek mond valamit, bárhogyan is törik a fejüket. De, ha megemlítem, hogy az úriember volt Tarzan megalkotója, már rögtön elismeréssel hajtja meg a fejét mindenki, aki nem, az is. A dzsungel urát kitaláló és szerencsére róla igen sok történetet megalkotó írót én bizony nyugodtan teszem egy szintre Robert E. Howard-dal, Conan atyjával. Már nem vér szerinti, természetesen.. Tarzan ugyanis, akárhogyan is nézzük, a heroic fantasy egy szeletét lefedi, már persze, ha eltekintünk a kretén és nyáladzó Disney rajzfilmektől, és a bugyuta és beszélni alig tudó Weissmüller-féle figurától. No persze eme utóbbi is kedves ám szívemnek, gyermekkorom kedvenc műsorai voltak a fekete-fehér Tarzan-sztorik a képernyőn. De a könyv majomembere erősen eltér az újabb és újabb hiteltelenül megformált karakterektől, na jó, most eszembe jut Christopher Lambert, a kancsal Tarzan, és még a vérnyomásom is felszökik. Ja, hogy most nem is Tarzanról szól a cikk? Szóljatok, mielőtt belemelegszek... Már a témába, természetesen.
E.R.B.-nek ugyanis nem csak eme méltán leghíresebb és sikeresebb hőse létezett ám. Még ugyanabban az évben, 1912-ben mint Tarzan-t, megalkotta első kisregényeként John Carter kapitány hihetetlen kalandjait a Mars bolygón. "A Mars hercegnője" címmel került forgalomba, és ezt még követte 10 kötet, igaz a legutolsó már 14 évvel az író halála után lett kiadva, és két történetet tartalmazott. Bár nem annyira ismert figura, mégis természetesen a Marvel 1977-ben elindította a "John Carter, Warlord of Mars" sorozatot. Azt hiszem, ezek után talán nyílvánvaló a manapság mindent fikázni akaró fórumozóknak, hogy valószínűleg ez a film és történet nem "Avatar" koppintás, mint ahogyan azt nagy okosan felhányják a türelmes Internetre. Sőt, éppen ellenkezőleg, ahogyan James Cameron nyilatkozta, "Úgy gondolom, az Avatar-ral felejtsünk el minden "chick flick" (eme szleng szó leginkább a "csajos", érzelgős, női célközönségnek szánt mozikat jelenti) sztorit, és készítünk egy klasszikus fiús kalandfilmet, amolyan Edgar Rice Burroughs-félét, mint a "John Carter of Mars" - egy katona a Marsra megy." És méltán mondhatjuk sok sci-fi elődjének eme korai fantasztikus történeteket, akár a Star Wars-ban, akár a Flash Gordon-ban is észrevehetünk sok alapmotívumot, amely Carter kapitány kalandjaiból merített. Sajnos azonban a "blockbuster" fantasy-k és sci-fik által legyalult elméknek mindez kevés, és unatkozva legyintenek erre az alapműre, ó, már ezredszer látunk ilyen történetet. A könyvek közül sajnos csak öt kötete jelent meg magyarul, talán nem ártana kiadni a többit is, de itt látszik, mennyire nem vetett hullámot a film sajnos, és nem hiszem, hogy belátható időn belül a polcunkra kerül a maradék is. Bezzeg az "Alkonyat" című faszság elárasztotta a boltokat és könyvtárakat, és a sok uszályában úszó szerelmes-vámpíros hülyeség is. Persze nem állítom, hogy ez a kedves és hősies kis mese az irodalom csúcsa lenne, de azért valamivel jogosabbnak érzem a magasabb szintre helyezését, mint sok felkapott és unalmas alkotásnak. Lévén ez igazi kalandregény, és férfias, tesztoszteronnal megrakott hőse még a régimódian valódi hős, nemes szívű alakja példát mutathatna korunkban, nem beszélve arról, hogy megmelengeti az ember szívét a kissé romantikus, ámde nem nyálas fantasztikus történet. Itt viszont meg kell említenem az "Asylum" stúdiót, amely gyorsan piacra dobta 2009-ben, megneszelve a készülő nagyobb lélegzetvételű és költségvetésű alkotást, a saját verzióját, a "Princess Of Mars"-t. Még nem volt hozzá szerencsém, bár a polcomon pihen, ám aki ismeri a fentebb említett stúdió műveit, talán értheti, miért is esik nehezemre belevágni, és miért is kell hozzá egy bizonyos hangulat, amikor már minden mindegy. De be fogom pótolni, és meg fogom nézni, a kimondottan DVD-re készülő filmet, melynek főszereplői Antonio Sabato Jr., és Traci Lords, az ex-pornósztár.
De térjünk vissza az elemzett műhöz, amelyet a Walt Disney Pictures készített el, úgy látszik néha ők is félrenyúlnak, és tudnak jót alkotni. A forgatókönyvet és a rendezést Andrew Stanton vállalta magára, aki az idegesítő Disney-mesék írásában és rendezésében vett részt, mint a "Wall-E", meg a "Toy Story" és "Szörny Rt."-t, és ..Áhh nincs kedvem sorolni ezeket... Mindenesetre megállja a helyét, és a korabeli illusztrációk és képregények által megalkotott világot mutatja be a nézőknek. A főszerepet Taylor Kitsch kapta, Carter kapitányként, és nem volt rossz választás,a kissé Johnny Depp-es, mégis valamelyest macsós figura, aki eleddig sorozatokban szerepelt, és említhető a "Kígyók a fedélzeten", vagy az "X-men kezdetek: Farkas" című mozik. Hősnőnket pedig a Lynn Collins alakítja, aki valamivel foglalkoztatottabb filmbéli társánál, szintén sorozatokban, és szintén az "X-Men"-ben, no és sok más filmben, de nem sorolom fel őket, mert részemről érdektelen a többi alakítása.
De itt az ideje, hogy belevágjunk a történetbe, amely ugyan kissé eltér a regénytől, mégis egy-két csavarral megtoldotta a sztorit, hogy a kedves naiv mese fogyaszthatóbbá váljon.
Az 1886-os évek Amerikájában járunk. John Carter kapitány polgárháborús veterán, és sokszorosan kitüntetett harcos. Burroughs regényében így írja le: " Csodálatos férfipéldány volt; széles vállú, keskeny csípőjű és edzett katona. Arcvonásai szabályosak és határozottak, fekete haját rövidre vágatta, tüzes és elszánt, acélszürke szeme tükrözte erős és kitartó jellemét. Modora kifogástalan volt, udvariassága a legelőkelőbb déli úriemberre vallott.". Táviratot küld unokaöccsének, (aki a regényben csak szimplán barátja), hogy látogassa meg őt. A rokon egyébként maga az író, Edgar Rice Burroughs, akit szomorú meglepetés ér: megérkezve közlik vele: a kapitány halott. Örökségül egy különös naplót kap, amelyet olvasva megelevenednek előtte (és előttünk is) Carter kalandjai...
Hősünk csalódott a háborúkban, az eszmékben, és már csak aranyra vágyik, nem katonáskodásra. Ám a sors közbeszól: érdemei miatt vissza akarják kényszeríteni a seregbe, de megszökik, és az őt üldöző katonák és indiánok elől egy barlangba menekül, magával cipelve sebesült felettesét. Itt azonban meglepetés vár rá, egy kopasz faszi, aki ki akarja nyírni, ám hősünket kemény fából faragták, és felülkerekedik. A gyengélkedő fickótól elvesz egy medált, , Ám az, utolsó szavaival a Mars-ra küldi őt az ékszer segítségével. A vörös bolygóra megérkezvén meglepetten tapasztalja, hogy ereje megsokszorozódott a gravitáció miatt. És máris bonyodalomban találja magát: sok karú, nála kétszer nagyobb zöld bőrű lények ejtik foglyul, a Thark-ok, szerencsére azok főnöke Tars Tarkas szimpátiával figyeli a láthatóan különleges képességekkel megáldott embert... És a Marson, nevéhez híven háború folyik, Zodanga, a világpusztító és terjeszkedő város egyetlen gall falut, ja bocs, egyetlen Marsbéli várost nem tudott még legyőzni, Héliumot. Szemtanúja is lehet egy csatának, melyet nem néz tétlen szemmel, és megmenti Dejah Thoris-t, Hélium hercegnőjét, így aztán Sab Than, Zodanga hercege igencsak ideges lesz, pedig egy másik kopasz embertől olyan fegyvert kapott, amellyel legyőzheti Hélium-ot. Carter, a Thark-ok által harcosnak kinevezve Thoris-sal együtt azonban fogságban érzi magát, és a szépséges nővel, és Solával, a törzsfőnök lányával útra kel, hogy megkeresse az utat vissza a Föld bolygóra, mert haza akar térni a különös világból... Ám Dejah Thoris, az igen szimpatikus hölgy, látván harci tehetségét, könyörög neki, hogy segítsen népén, no és persze rajta is, no nem úgy, ahogy gondolnánk, hanem mert drága és szerető atyja Sab Than-nak szánja feleségül, botor módon azt hívén, hogy akkor megmenekül a népe. Hosszas rábeszélés után, és a kibontakozó vonzalomnak köszönhetően Carter mégis csak marad, és segít Héliumnak. Csak éppen nem számol a kopasz faszikkal, akiket "Thern"-nek hívnak, és álságosan a világok pusztulását segítik elő, mert az nekik jó. És mindent megtesznek azért, hogy Zodanga leigázza Héliumot. Ám a berszerker-szerű harcossal nem számolnak, és azzal, hogy a háborújához megnyeri a Tharkokat, akik segítséget nyújtanak neki csatájához... És a hősi eposz szépen csordogál a maga útján...
Mit mondhatnék? Tökéletes szórakozás, és nagy ívben leszarom, hogy a Marsról mennyi tévedést elővezet, a holdjait, satöbbi. Az csak hallgasson, aki beveszi Godzilla pusztításait, vagy benyalja, hogy Matt Damon egy kurva nagy akcióhős. Nekem maradt ez a kedves mese, ami volt, és kellemesen szórakoztam rajta. Nos, persze elfogult vagyok, és cinizmusom mellett maradt bennem annyi gyermeki rész, hogy felhőtlenül izgulhassak ezen a mozin. Nem akar túlnőni önmagán, mégis megéri a ráfordított pénzt, élményt ad, és kikapcsol, izgalmak és kalandok, hősiesség és nemesség árad belőle. Bár kissé túl van húzva az a rész, hogy John Carter nem akar kötélnek állni, és inkább hazamenne, ahelyett, hogy segítsen az elnyomott marslakókon... De mi kell még? Egy hős, akire felnézhetünk, idegen tájak, harc, egy kis romantika, minden adott, hogy egy jó napot okozzon nekünk. Nem kevés izgalom, és ami pozitív, az a néha felcsillanó humor, amely a könyvekben nem igazán lelhető fel... Hála korunknak, a látványvilág is jól sikeredett, mondjuk nem is kerestem nagyon a hibákat benne, az maradjon meg a fanyalgó szerencsétleneknek, akik kényszeresen mérni akarnak valami általuk felállított etalonhoz mindent. Tökéletes szórakozás, nem tudom, hogy Burroughs mit szólna hozzá, de szerintem tetszene neki, talán csak a kissé máshogyan alakított történet feküdné meg a gyomrát, én azonban a "Sherlock Holmes" új verziója óta már hajlékonyabb vagyok... Ne sajnáld az időt rá, ne higgy senkinek (nekem sem, ha ha), és nézd meg. Örülök, hogy híres írok híres hősei után sorra kerülnek az eddig mellékesnek vett hírók, mint Solomon Kane, és most John Carter kapitány kalandjai. Csak így tovább, jó lenne folytatás, hiszen nem merült ki a történet ennyiben. Már csak Tarzan hiteles megformálását várom... Ne hagyd ki, ha jól akarod érezni magad egy másik világban, és ajánlom a könyveket is elolvasásra. Nekem egy elfogult 10/10.

Agyrém - Brainscan (1994)

Ez itt kérem egy klasszikus. Mint Teresa Orlowski. És illik is úgy kezelni. Mint Teresa Orlowskit.

A kilencvenes évek elejének minden báját és szépségét magán hordozó filmet nézhet meg a nagyérdemű, méghozzá alaposan megtámasztva színészekkel, zenével, és hangulattal. Tudom, már az elején sokat elmondok róla, ezek után miért lenne érdemes elolvasni a többi rizsát? Mégis egy kicsit úgy érzem, főként fiatalabb olvasóinknak be kell számolnom erről a kedves és vidám horror-filmről. Hogy vidám? Igen, nagyon aranyos és kedélyes kis története van. De azt hiszem, manapság fel kell vázolni a hátteret, hiszen ifjaink nem ismerik annyira. A '90-es évek eleje van. Edward Furlong túl van az "Ítélet napján", a "Kedvencek temetője 2".- n, és a "Kukin" is. Kiadott ilyen hülye filmcímet ennek??? És még előtte vagyunk az "Amerikai história X"-nek. Ó, és a "Holló 4." -nek, amit nagyon sajnálok. Hogy létezik. Eddy fiú a maga sármos kiskölykösségével, és a tipikus unatkozó, rockzenét kultiváló karakterével naná, hogy beleillett eme szerepbe. és, hát el kell ismernünk: nem kókler a srác. Szóval ott állunk a számítógépes játékok reggelén, amikor még nem a néger zene volt az etalon, hanem a csapból is Gánznrózisz meg Erószmissz folyt. Volt bizony a világnak egy ilyen érája is, sokkal szebb volt, mint ahogyan a kockás ing, és az "alternatív" zenék is, a mai fehér trikós feketéknél, és azoknak szörnyűségesen érdektelen zenéinél. De sok lesz a társadalomkritika, amely ma a "fikázás" szó szinonimája. (Tessék régebben még ezt is szebben mondták! )
Tehát itt van a tehetséges Mr. Furlong. És mellérakunk a kölyöknek egy olyan kőarcú és kérlelhetetlen figurát, mint Frank Langella. aki Skeletort játszotta a He-Man-ben, vagy a "Kilencedik kapu"-ban is alakított. És csapjuk oda melléjük T. Ryder Smith-t, aki ugyan nem alkotott semmi különlegeset pályája során, de ebben a szerepben fenomenális. És megemlíteném szinkronhangját is, Reviczki Gábort még, aki olyan kellemesen és hallhatóan könnyedén merül bele a cinikus és gyilkos szörnyszülött egyéniségébe, hogy az ember igazi örömmel hallgatja. És tegyük még a lecsóba John Flynn-t, direktorként, aki olyan műveket engedett ki keze alól, mint a "Bosszú börtönében", "Törvényre törve", és a "Jó zsaru, kisebb hibákkal". Mindehhez szórjunk fűszerként egy kis könnyed tiniszerelmet, némi iróniát, némi horrorista ízt, és megszületik az "Agyrém".
Michael az a tipikus tinédzser, aki csak ámerikában fordulhat elő. Meg van mindene, a szomszéd csajt kukkolja, és szinte egyedül él, mert apja folyamatosan úton van, édesanyja pedig meghalt egy autóbalesetben. Szóval akkor még sincs meg mindene. És persze horror-rajongó. Tudod, az a kategória, akinek a szobája tele plakátokkal,és a TV-je is csak fekete-fehér filmeket játszik. Mickey fiú szerelmes a szomszéd kislányba, és igen alaposan megkukkolja, dokumentálja a hölgy életét. Van egy hülye haverja is, akitől azt az infót kapja, hogy a "Fangoriában" (Juppiiii) reklámoznak egy nagyszerű új játékot. Olyan élményeket garantál, mint még semmi. Fásult és unott barátunk pedig úgy dönt, kipróbálja ezt a "gémet", és bedobja a lejátszóba a diszket. A játék igen brutális,és életszerű, Michael éppen egy gyilkosságot követ el, és egy hang utasításaira hallgatva megöl valakit, egy konyhakéssel, majd emlékül levágja az áldozat lábfejét. Aztán felriad, egyelőre "Game Over"... . És kiderül, valóban megesett a haláleset, sőt, még áldozata végtagja is a hűtőben pihen. Aztán egyszerre csak megjelenik Trickster a játék irányítója. Rém ronda pofa, és a velejéig gonosz. Rá akarja bírni hősünket, hogy folytassa a játékot,és ennek következményeképpen ölje meg a legjobb barátját, aki állítólag szemtanú. És Michael folytatja a virtuálisból valóságossá váló halálos rémálmot. Persze a gonosz nem pihen, Trickster már még nagyobb áldozatot követel, halálra ítéli a szomszéd leányt, a szép kis Kimberley-t, miközben Hayden nyomozó egyre gyanúsabbnak találja az ifjút. Ideje megállítani a végzetet...
A film persze szép csattanóval zárul, és valóban könnyed. Igazi élvezet. Minden ügyesen van eltalálva, a zenék, a feszültség, a színészek. A főgonosz Trickster pedig sokszor megmosolyogtat bennünket, néha még nem is haragszunk rá... Ízig-vérig '90-es évek, annak minden szépséges és kedves jegyét felvonultatva. Ügyesen működik, még, ha komolytalan is az egész egy kicsit, megmelengeti a szívet, és horror létére igen csak felvidít minket. Mert megvan a varázsa. Mint az "Élőhalottak éjszakájának", vagy az "Elveszett fiúk"-nak. Szórakoztató, és kellemes időtöltés, bár azt hiszem, ez nektek, Kedves Olvasó, nem újdonság. Hiszen mindenki látta már, ugye? Ha nem, akkor azonnal bepótolni... Negatívum? Ami az erőssége, a kis naiv tinédzser láv-sztori, ugyanakkor a gyengesége is. Kissé hihetetlenül van tálalva, de nem retten meg az ember, hamar túlesik ezen is, és ugye a végkifejlet némi csalódással tölt el bennünket. Bár a csavar mégis vicces, és nem hagyja, hogy elégedetlenül morgolódjunk, hiszen laza szórakozásnak készült, és eme célja meg is valósult. De,ha egy kicsit tovább nézzük a szereplő-listát, akkor kapunk még egy kis érdekességet... Természetesen vér is van benne, és feszültség, hiszen nem lenne rémfilm ezek nélkül... Mindenkinek ajánlom, mert gondtalan kikapcsolódást ad, és még a horrortól rettegők is valószínűleg meglelik benne a szépséget. Meg amúgy miér' nézed, ha nem bírod a horrort? Egy erős 9-es a 10-ből.

Az Alpok átka - Sennentuntschi (2010)

Az Euro-horror újra szárnyra kapott az utóbbi időben...  Az elmúlt húsz évben kissé csendes és tetszhalott állapotából ébred az öreg kontinens rémfilm-gyártása, mondhatni tolja le magáról a koporsófedelet... Az idők változnak, a régebben oly konzervatív angol, a kissé erotikusan túlfűtött francia, a Naschy - fémjelezte spanyol, és a vérbő olasz horrortermést manapság leginkább a brutalitás és ötletesség jellemzi. Nyoma sincs a hollywoodi-as prüdériának, önismétlésnek, álszentkedésnek. Ötletek és fordulatok, szégyentelen megmutatása a valóságnak és a vérnek, mégis szinte sosem öncélúan. Az Euro-horror építkezik, történetből és színészi játékokból, míg Amerikában a kényszer szülte sorozatgyártás kiheréli és önmaga paródiájává avatja a műfajt. Persze ott is terem gyöngyszem néha, nem tesz a szememre a sznobizmus takarót, de a jó '80-as évek nagyszerű fellángolása már a múlté, és nagyon nehéz újat kitermelni, hol maga a "gyártási-kötelezettség" miatt, hol az egyre inkább nívó igénytelenség, és az "újszülöttnek minden vicc új" felkiáltással világra hozott termék-filmek miatt. Nálunk pedig  beszállt a játszmába a skandináv rész is, Norvégia, Svédország mostanság, és egyszerre csak itt van Svájc. Volt már egy koprodukciójuk Franciaországgal a "Frontieres" című kissé gyengécske alkotásban, de most saját nemzeti büszkeséggel álltak elő, a havasi gyopár mellett, méghozzá egy saját kis mondát, legendát ültettek a valóságba, ahogyan mondjuk a  japánok dögunalmas kísérteteiket, vagy az amerikaiak az "Urban Legend"-jeiket.

A "Sennentuntschi" meséje az Alpok hegyeiben játszódik. A magányos pásztorok megteremtenek szalmából egy bábút, aki életre kel,  szexuális és egyéb szolgálatokra nővé válik, majd miután azok a kedvüket tették rajta, az bosszút áll, és megöli kihasználóit. Eme alapok szolgáltak jelen filmünkhöz, és, ha az alapsztori kissé egyszerűnek tűnik, az ne riasszon el senkit, mert igazán elgondolkodtató és szövevényes sztorit kapunk, amelyben egy csipet horror és misztikum mellett bőségesen kapunk drámát, és csavaros thrillert is. És ez bizony  igen erősen nyom a latban, hogy mindenki megtekintse, már aki nem ragad le a "Fűrész 13." részénél.

 Michael Steiner jegyzi a mozit, mind forgatókönyv-íróként és direktorként. Tökéletesen végezte dolgát, a néha kissé minimálisnak tűnő költségvetés mellett, és a kissé tévéfilmes megoldások nem váltak a produkció kárára, mivel a történet mindenért kárpótol bennünket. Ügyes megoldás, hogy a sztori folyamatosan fordul egyet, és műfajokon átvonulva jutunk el a végkifejletig. Színészeink perfektül játsszák szerepeiket, és kiemelném itt a kissé a "The Woman" című nagyszerű film hősnőkére hajazó vadnőt alakító Roxane Mesquida-t, és a kissé "kaszatibis" (annyira azért mégsem taszító) másik főhősünket, Nicholas Ofczarek-et... De nincs hiba a többiek munkájában sem, ők is mintaszerűen teszik a dolgukat, és hibátlanul formálják karaktereiket. Ha valami elkerülte a figyelmemet ezügyben, az csakis azért lehet, mert annyira lekötött az egész, hogy nem volt időm minden kis szír-szarra odafigyelni, azt meghagyom a többi blogírónak, akiknek örök főproblémává lépett elő, hogy minden csak akkor klappol, ha 12 percenként látunk egy baltás gyilkost, vagy egy nyáladzó szörnyeteget. Nekizuhanok a sztorinak, mert érdemes, bár már most nehezemre esik, hogy megfogalmazzam, mert a poént nem akarom lelőni, és felfedni az ízig-vérig érdekes és csavaros históriát. Tehát:

 Az Alpokban vagyunk, napjainkban. Anyuka és gyermeke gombászik, és az elkóborló kislánynak egy debilnek tűnő ifjú tükrének fényével nagyszerű gombász-helyet mutat, ám ott bónuszként egy csontvázra is bukkannak... A kivonuló rendőri erők meglepetéssel konstatálják, hogy a gyermek egy réges-rég eltűnt kölyök képét azonosítja segítőjeként. Innen indulunk, mert az anyuka elmesél egy történetet a zsaruknak... És máris az 1975-ös években találjuk magunkat... Az Alpok-béli kis falunak egyetlen rendőre, Reusch, hirtelen szembe találja magát egy öngyilkossággal, egy ministráns harangkötélre akasztotta magát. Nos, ha ez nem lenne elég, a temetés után egy vad, koszos, néma és szép fiatal nő tűnik fel, akit a falusiak babonája miatt kénytelen cellába zárni, bár jól tudja, hogy ártatlan... A hölgy azonnal vonzódással viszonyul irányába, és láthatóan nem hagyja hidegen a "seriffet" sem.. A helyiek unszolására megkeresi a hegyen magasabban lakó kecskepásztorokat, Erwin-t, és a kissé terhelt ifjú Albert-et, ám mindent rendben talál, csak a két ember nincs sehol, ám a parázs izzik a kályhában, és csend, rend honol a faépületekben. Ismét más síkban folyik a történet, megláthatjuk, ahogyan egy önkéntes érkezik a két pásztor segedelmére, Martin, akinek meg vannak a saját sötét titkai... Az eleinte nyamvadtnak tűnő városi fickó bebizonyítja, hogy nem valami szerencsétlen figura, ezért Erwin-nel, az idős és kissé alkoholista arccal hamar szesztestvérek lesznek, és a finom abszint hatására (amely aztán kurvára meg tudja hülyíteni az embert) megismerkedik a "szénababa"- történettel... A szintén néma Albert gyorsan összedob kábán egy szalma-és seprűbábot, amelyből nőnek kell lennie, hogy aztán szolgálatukra legyen. Az időközben a falu papjának terrorjától elmenekült vad leányzó pedig véletlenül ott lel menedéket náluk, úgyhogy a meglepetés garantált, mert a bábú ruháit felvéve megjelenik, és a másnapos és kanos figurák egyszerre csak arra eszmélnek, hogy lám, valósággá vált a legenda...

 A falusiak időközben a pappal és a polgármesterrel az élen boszorkányüldözésbe kezdenek, minden rosszért, és a történelem során előfordult szerencsétlenség miatt hibáztatva a lányt. Előkerül egy jópár éve felderítetlen eset, és Rausch rendőr is nekiesik kideríteni, ki is lehet a nő, és mi is lakozik a háttérben. A kisasszony vissza szökik a kissé elszigetelt hármashoz, ahol örömmel fogadják, és kihasználva tudatlanságát, igyekeznek többször is megdugni szegényt... És meg is teszik, az abszint mámorában porig megalázva őt, ketten is magukévá teszik egyszerre.. Itt nincs maradása, ezért újra visszamenekül a faluba, a rendőrhöz.. Ő pedig szöktetné, de a helyiek vadul feltüzelve nem engedik a menekítését... Rendőrünk jó néhány rúgással és ütéssel gazdagabban végre nyomra lel, és feldereng előttünk a valóság. Csak éppen kérdéses, vajon időben sikerül-e a történetet lezárnia, mindenféle halálos tévedés nélkül menteni a menthetőt. Vajon valóban egy balszerencsét hozó démon-e a nő, ahogyan a pap és az emberek tartják, vajon ezért retteg az őrjöngésig a kereszttől? Nos, a magam részéről nem mondok semmit, csak annyit még, hogy ritka tartalmas több mint másfél órával és némi gondolkodni valóval leszünk gazdagabbak, ha végigüljük a furcsa sztorit...

  Nincs itt hiba, megdöbbentő és drámai képsorok peregnek előttünk, sajnálat, borzongás váltakozik bennünk.. A finoman romantikus szál megragadja az embert, és a drámai pillanatok megérintenek. Minden a helyén, a zene, az Alpok szépsége mégis valahogy kietlen, sivár, és nem igazán látja el szívderítő funkcióját. A fentebb sokat emlegetett fordulatosság nem hagyja pihenni a nézőt, és a vége után is nyugtalanító gondolatok születnek az elménkben, újra és újra átgondoljuk az egészet. Misztikus thriller, horror-dráma? Nehéz kategóriába tömködni ezt a nagyszerű filmet. Mindenesetre a horror, mint zsáner semmiképpen nem állja meg a helyét önmagában. Ügyesen megrajzolt karakterek, szépen fényképezett helyszín, amely néha nyomasztóan ránk tud ülni. Izgalom, nyomozás, csavarok és erős esendőség, babona és szerelem jelenléte borzongat, nehéz lanyhulást találni, a folyton furdaló kíváncsiság nem hagyja nyugodni a nézőt. Vajon igaz-e a mítosz, vajon mindenképpen rossznak kell kisülnie a végén? Drukkolunk és félünk, borzongunk és szánunk ezen az oly' emberi történeten, amely igazán zamatosan különlegesre és elgondolkodtatóra sikerült. Kötelező megnézni, mert nyomot hagy az agyban. Ezek után aztán kell a 10/10.