Ez a film bebizonyította, hogy a mérnök és az építők munkája a legfontosabb. No meg az ihletettség.
Az utóbbi időben már valóban remény vesztve bolyongtam a horror útvesztőjében. Remake-ek, ötlettelen semmiségek, unalmas fércművek, hervatag művészkedés, az újabbak pedig egyszerűen csak azért készültek el, hogy valamilyen bújtatott propagandával érzékenyítsenek. Netán mindezt egyszerre. Áttértem a zsákbamacskára, azaz már csak vakon bökök rá, melyik alkotást nézzem, mert a sok csalódás után már feleslegesnek tartom a válogatást. Mintha ész és tudás nélkül tippmixelnék (ahogyan valóban nem is értek hozzá), aztán egyszer csak nyernék, minden taktika nélkül - így jártam a The Cellarral.
Az ír nemzetiségű író-rendező, Brendan Muldowney már 1994-ben elkészítette első rövidfilmjét, majd egészen egészen 2009-ig utazott ebben a műfajban, amikor is a "Vadállat" című dráma-thriller ismertté tette a nevét. Nem mondhatjuk különösebben termékenynek, hiszen ez után még két művet készített, ezt követte jelen boncolásunk alanya. Muldowney elővette egy 2004-es, mindössze 10 perces filmecskéjét, a "The Ten Steps" címűt és kibontakoztatta annak alapeseményeit ebben az egész estét moziban. Méghozzá nagyszerűen. A főszerepet Elisha Cuthbert kapta, akinek a neve leginkább a "Váratlan utazás" című kedves kis sorozatból volt ismerős nekem, holott ahhoz semmi köze nem volt, csak ott is szerepelt egy hasonló névadású szereplő. De játszott a Viasztestekben és a Rabságban - ezek a filmek, azok, amelyek a horror kategóriába esnek még, no meg Paris Hilton: Nothing in This World című zenei videójában, amely annyira borzalmas lehet, hogy azt még én sem merem megnézni.
Megvan az az elcsépelt klisé, amelyben fiatalok térnek le az útról, majd ennek következtében éhes kannibálcsalád fogyasztja el őket? Na, ez nem az. Ez a másik, figyelj, hátha ismerős lesz:
Vidéki kúriába költözik a család. Apa, anya, morcos tinédzser lány és a kolonc kisfiú, aki csak úgy van, hogy lehessen félteni. A hatalmas épület az a fajta, amelynek kiművelt mozinéző a közelébe sem menne soha, csak azért, hogy felgyújtsa. Meglepő módon, ja nem, Ellie, a leányzó utálattal fogad mindent. Akad egy pince is, magától becsapódó és beragadó ajtóval. Eddig tipikusabb nem is lehetett volna. Aztán jön egy olyan erős jelenet, amely azonnal tágra nyitotta szemem és elakasztotta unottan legyintő kezem. A szülők már az első estén elpattannak, eleve a munkájuk miatt kellett ide cuccolniuk és két gyermekük egyedül marad a házban. Miután az áram elmegy, le kellene rongyolni a pincébe, hogy a kapcsolószekrényt megpiszkálja valaki, ám az előzőleg a pincében pórul járt Ellie retteg, viszont a kis Stevie-et nem zavarhatja le egy szál gyertyával villanyszerelősködni... Egy szó, mint száz, annyit írok, hogy a kisasszony eltűnik a lenti helységben, méghozzá pazar és szívdobogtatóan megkomponált jelenetben, amelyet tanítani kellene. Na itt kaptam fel a fejem, bár eleddig is voltak jelzések, amelyek arra utaltak, hogy ez nem a szokásos ingerszegény kísértettörténet, amilyenre asszociáltam az alappanelek kapcsán.
Az eltűnt Ellie-t a rendőrség természetesen a szokásos szökött tininek veszi, ahogyan apja is, ám Keira, az anyja nem hiszi el ezt a sztorit, bizonyára ő is látott már ilyen filmeket... Érdekes nézni, ahogyan a megszokott sémákon utazva folyton kitérünk érdekesebb és jellegében okosabb mellékutakra, amelyek a sava-borsát adják ennek az egésznek és kiemelik a tucatmozik posványos halmából. Anyával is történnek rémisztő és vérfagyasztó események, melyek menthetetlenül taszítják gondolatait ama irányba, hogy itt a házzal van a baj. Ismét beletalpalunk a forgatókönyv előre gyártott kaptafájába, apa nem hisz, felesége pedig beleveti magát a nyomozásba. A sokat tapasztalt nézők elvárásainál jóval iszonyatosabb dologra bukkan, mint valami szellem, amely nem leli a helyét, vagy egy gagyidémon, amely a felszerelt kamerák kedvéért rázza magát.
Ennél a pontnál nem is megyünk tovább, már ez is több, mint amennyit tudnunk kell ahhoz, hogy olyan szűziesen ártatlanul üljünk le elé, ahogyan én. Meglepő, hogy mint fentebb írtam, minden létező közhelyet elpuffogtatnak, amely a műfajban felmerül, ennek ellenére lazán túllép hasonszőrű társain és nagyon ütős atmoszférát teremtve ráncigál le bennünket is a rettegett pincébe. Minden ügyesen sodor a borzongás irányába, a hangszekció gyomorszorító, annyira klasszikus horrorfilmes, hogy otthonosan érezzük magunkat benne, míg a hatásos vágások kitűnően közreműködnek a néző növekvő rémületének táplálásában. Nincs pihenés benne, elragad, miközben egyre baljósabban hömpölyög, egyenesen nyomás alatt tart, kimondottan idegesítő volt számomra, ami lefordítva tőlem annyit jelent, hogy végre jóleső feszültséggel mosta át ereimet. A banális panelek alapja kegyetlen jó és ötletes történettel állja a sarat, amely egyediségével kiemelkedik számomra a mostanában túltolt és émelyítő univerzumépítéseken. Ismered-és-nem-is a sztorit, merészen lép át határokat, gyönyörű pokoli víziót villant fel, míg a gonosz maga a valódi gonosz, a történelemben gyökeredző sátáni entitás, nem valami segédördöge. Valószínűleg elfogultság is lehet a dologban részemről, hisz ez a tematika szívem csücske, lovecrafti és archaikus, ahogyan matematikai fundamentumokkal segítve nyílik meg világunk egy infernális univerzumra. Persze nem sétálhatunk el azon buktatók mellett sem, amelyek mégis kedvünket szegik olykor, elrontják az összképet, mint pizzán a banánkarika. A kerettörténet elhasználtsága zavaróan hat, ahogyan a felétől végéig néhányszor besült patronok, botladozások. Nem lehet egy pinceajtót csapdának beállítani sokadszor, mert a valóságban az első ilyen eset után gyújtóst aprítunk, mind a zárból, mind a lécekből. A különösen tehetetlennek tűnő főgenyó is piszkálja az agyunkat, de erről kussolok, mert mint a katarzisra kiderül, nem minden olyan eccerű. Nézzétek: tudom, hogy vannak hibái, de inkább ezerszer ezt, mint a melankolikus szenvedést valami baszott kisértettel, amely mégsem az, látomásos emlékképekkel körülvéve. Vérbeli horror, amelyet élvezettel néztem végig, tudod, mint amikor mindig ugyanazt a kaját rendeled - és kurva jól esik sokadjára, mert máshogyan fűszerezik.
Mindenképpen ajánlott, nekem 10 / 8,5.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése