The Shunned House (2003)


 Ismét egy Lovecraft-adaptáció kerül boncasztalunkra...

Ivan Zuccon neve talán már nem ismeretlen a Kedves Olvasók számára, hiszen éppen blogunk lapjain vettük górcső alá a "Colour From The Dark" című filmjét, és megállapíthattuk, az erős képi világhoz kissé lassú eseményfolyam sikeredett, mindazonáltal a hangulat nagyjából hozta az elvárt szintet. A "La casa sfuggita" öt évvel korábban készült, és némileg haloványabb alkotása az olasz direktornak, persze ez ügyben még megemlíthetjük a forgatókönyv írójának, Enrico Saletti -nek a nevét is, aki nem tudott megbirkózni a magasra dobott labdával, és az alapanyaghoz nem az elvárt szinten nyúlt. Feltételezhetően két eset lehetséges, vagy ő vetett papírra egy kibogozhatatlan katyvaszt, vagy én tettem túl magasra a mércét. A több elbeszélést felölelő alkotás három főbb részből áll össze. Kerettörténetét maga "A ház, melyet mindenki elkerül" adja, és magába foglalja az "Erich Zann muzsikája", és az "Álmok a Boszorkányházban" műveket Lovecraft-tól, amelyeket lehetett volna összeszedettebb és frappánsabb módon is megvalósítani, ha már afféle antológiáról beszélünk, de enyhén szétzilált állapotban kaptuk a képernyőre. A néző természetesen nem várhat tökéletes hűséget a gyökerekhez a mozik terén ahhoz, amit elképzel magában, olvasva az alapműveket, de meg lehetett volna elegánsabban is oldani, lásd az 1993-ban elkészült "Nekronomikon - A holtak könyve" című amerikai, kevésbé nyögvenyelős, több novellát összefogó történetfüzért. 
 Ismét Európába került a jó öreg providence-i eset, amely fölött az ember elsiklana gond nélkül, hiszen mindegy, hogy dollár, vagy euro alapozta-e meg, lényeg a történethűség (no ezzel sem állunk éppen a csúcson eme esetben...), ám a szereplők fura akcentusa néha kimondottan zavaró volt, de legyen ez az én szőrszálhasogatásom.
  Alex, a sikeres író (ezt onnan tudjuk, hogy asszisztense is van, aki egyben a párja is), az igen dekoratív Rita-val és egy diktafonnal felkeres egy rossz hírű fogadót, amely különös módon igencsak erős halálozási rátával rendelkező épület. Az elhagyatott ház tökéletes helyszíne a bolyongásnak, a néha zavaróan értelmetlen és álomszerű  eseményeknek, párbeszédeknek. De hát könyvet kell írni a rejtélyes eseményekről, ha a fene fenét eszik is. Rövidre szabott flashback-ek segítségével megelevenedik a múlt, amely olyan elhagyatottá és kerülendővé tette az "Auberge de la Croisée des Chemins" szállodát. A szinte párhuzamosan zajló eseményekben szemtanúi lehetünk egy Luigi Montella nevű matematikus drámájának, aki egyrészt a különös geometriájú épületet kutatta, másrészt bőszen alvajáró volt, és ilyen esetekben zavaros álmaiban csecsemőket áldozgatott, és a bizonytalanság ködében fogalma sincs már, vajon a valóság-e, amit átél, vagy csak a rémálmok őrjítő irreális talaján bolyong. Mindeközben egy másik idősíkon megismerhetjük Marco Del Vespro-t, aki gyanútlanul költözik be az enyhén szólva is hikomat szobájába, amelyben a felette lakozó lakásból folytonos hegedűszó zargatja gondolatait, ámde nem partvisnyéllel kopog fel a plafonon, hanem egyenesen felkelti az érdeklődését a cincogás, és igyekszik megismerkedni, és vonzódni Carlotta Zann-hoz, a némileg megszállott, és néma művésznőhöz, aki megpróbálja távol tartani játékával a földöntúli rettenetet. Kerettörténetünkben pedig szemtanúi lehetünk, ahogyan oknyomozónk egyre megszállottabbá válik, míg Rita még többet dohányzik, és egészségi állapota alaposan romlásnak indul, miközben a lepusztult fogadóban töltik éjszakáikat. 

  Igyekszem felkészíteni a Tisztelt Olvasókat ama tényre, hogy a film minden rezzenésében magában hordozza a '90-es évek összes jellegét, ami különösen hat, hiszen a datálása 2003-ra esik, szóval nagy tűzijátékot ne várjunk. A képi világtól az atmoszféráig minden visszahozza ezt a fílinget, amely nem csoda, mert videóra forgatták. Igazi VHS - életérzés, amely elmegy a "Péntek 13" bármikori újrájánál, de lovecraft-i esetben nem. Az összekalapált alkotásban szinte látom az ujjlenyomatos videokazetta-matricát: "A gyilkos fogadó", vagy valami hasonló elnevezéssel. A leginkább alapvető gond az idővonallal van. Olyan, mintha a történetek halmaza egy pakli kártya lenne, amit alaposan összekevertek. Az időben oda-vissza ugrálva elveszíti a kohéziót, Egyetlen lelkesítő dolog a főhősnő mély dekoltázsa, ám ettől nem lesz Oscar-díj. Perceken át "real time"-ban nézegethetünk olyan jeleneteket, amelyek egyszerűen nem képesek lekötni a fantáziánkat. Kimondottan problémás volt, míg a legelső mozzanatban a lépcsőn lefelé botorkáló kisfiút néztem, hogy az agyam folyamatosan elkalandozott. Minél mélyebbre eveztünk az elméletileg magával ragadó sztoriban, annál inkább elveszítettem a fonalat. De ezt azért ne az én hibámnak vegyük, nincsenek koncentráció-problémáim. A kibontakozó történetek szálait gordiuszira kötötték, minduntalan kizökkent a kerékvágásból, és nem engedi kibontakozni a várva-várt mesét. Megfekszi az ember gyomrát, sajnálatosan, Egyszeri érdekesség, szürreális befejezéssel. Érezhető az amatőr lelkesedés és a kis pénztárca, a próbálkozás, ebben ismét megjegyezném a szereplők zavaróan semmitmondó mivoltát. A minőség hullámzó, hiányzik a fővonal, és jellegében inkább unalmas, ahelyett, hogy körömrágós és félelmetes horror bontakozna ki belőle. A feszültség helyett fásultságot hoz, a fenyegetettség és a rettenet maga hiányzik.
 A befejezés olyan, akárha mindent egy lapra feltéve egy nagy dobás történne, de leginkább úgy hat, mintha minél gyorsabban be akarták volna fejezni az egészet, nem törődve a néző értetlen szemöldök ráncolásával. Nincs katarzis a végén, inkább széttárt kézzel és értetlenül állunk, Csodálkozva kérdezi összes sejtünk: "Most mi vaaaan?"
 Érezhető a hűség és a főhajtás Zuccon filmjén Lovecraft irányába, de ezen esetben ez kevés, mint amikor az apuka gyermeke pálcikaember-rajzát mágnessel kiteszi a hűtőre. Szép, és megható. De nem egy Rembrant. 

 




1 megjegyzés:

twillight írta...

Az Erich Zann vonallal még nincs is probléma, de a "kerettörténet" megoldása valóban csak fel lett kenve, az Álmok a Boszorkányházban meg egyáltalán nem lett befejezve.
A negyedik történet pedig, a bevarrt szájú lánnyal meg vajon mi volt.

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur