Zachary Donohue első egész estés filmje, az elvileg a figyelem felkeltésére szolgáló leírás alapján, nem tűnt különösebben érdekesnek. Annak ellenére sem, hogy az összegzésben felvázolt történet kivételesen nem festett egy ezredjére is lerágott, és az ilyenkor szokásos "megreformálta a horror műfaját", "ilyet eddig még nem készített senki" maszlaggal nyakon öntött, csont újbóli felböfögésének. Nem reklámozták senki által sem ismert, de ennek ellenére mégis hangzatos nevű, újságok nem létező újságíróitól származó idézetekkel, mint az "évtized legrémisztőbb filmje" amiről természetesen "nem lehet lemaradni", mert "kihagyhatatlan és megismételhetetlen" alkotás. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mindezek ellenére miért is esett a választásom a The Den című filmre. Ez lényegében pofon egyszerű, amit nem kívánnék feleslegesen túlmisztifikálni. Egyrészt abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy viszonylag rövid játékidővel rendelkezik (80 perc) ami igaz, hogy bizonyos filmek esetében még így is örökkévalóságnak tűnik, de ennél rövidebb filmet nem találtam. Másrészről egy jónak ígérkező, ámde nézhetetlennek minősülő mozgóképhalmaz félbehagyása után maradt annyi szabadidőm, hogy belevágjak a megtekintésébe. Annak tudatában tettem mindezt, hogy az agysejtjeimen végigsöprő apokalipszis után túl nagy trauma már úgysem érhet. Nem állítom, hogy Zachary Donohue alkotása, a műfaj többi darabjához képest, egyedülálló vagy kimagaslóan jónak mondható lenne, de ugyan így túlzás lenne részemről az is ha sablonosnak, ötlettelennek, tucatfilmnek minősíteném. A The Den egy, minden hibája ellenére is (mert az is akad benne bőven), figyelemre méltó darab, amit ha egy kicsit tovább csiszolnak akár egy egészen különleges film is lehetett volna. Ennek ellenére sem rossz, csak bosszantó, hogy egy kis odafigyeléssel ebből a sztoriból sokkal, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni.
Ha már a sztori szóba került, és mert ennyi bevezető után illene rátérni a lényegre, nézzük miről is szól maga a film. Az, hogy Zachary Donohue első nagyjátékfilmje az úgynevezett "found footage" stílusba sorolható a horror filmeket kedvelő olvasót úgy gondolom a legkevésbé sem lepi meg. Aki meg nem kedveli az említett műfajt az valószínűleg ezt a kritikát sem olvassa, sőt megkockáztatom a blogunkat sem látogatja. Ha mégis, akkor köszönjük a mazochizmusát és üdvözöljük a meglepettségét, de a magam részéről ezt nem tettem meg a film elindításakor. Meglepő már az lenne mostanság ha egy horror film nem ál-dokumentarista, "kézi kamerás" stílusban készülne, nem azt próbálná elhitetni velünk, hogy egy megtalált videokazetta, videokamera, mobiltelefon felvételét néznénk éppen, azt az érzetet keltve ezáltal, mintha valódi emberek valódi tragédiáját, szellemek, túlvilági kreatúrák vagy csak "egyszerű" sorozatgyilkosok általi lemészárlását, feldarabolását, őrületbe kergetését látnánk. Ez a próbálkozás a Cannibal Holocaust óta már a legkevésbé sem számít újdonságnak, mégis az elmúlt években mintha reneszánszát élné és tucatszám készülnek ilyen típusú filmek több-kevesebb, de inkább kevesebb, sikerrel. A The Den is részben ebben a stílusban próbál maradandót alkotni, de szerencsére a dokumentarista jellegen kívül szinte semmit sem használt fel a hasonló stílusú filmek sablonjaiból. Legalábbis ami a megvalósítást illeti. Megtalált videokazetta helyett ugyanis ezúttal egy számítógép webkameráján keresztül követhetjük az eseményeket. Ezt sem nevezhetnénk teljesen új keletűnek, de legalább megpróbált szakítani az ilyen típusú alkotások agyonhasznált paneljeivel. Tegyük hozzá, hogy egészen jól is sikerült neki és éppen ez lett az egyik legnagyobb erőssége a filmnek. Kiváltképpen azok számára, akik használták már korábban a Skype-ot vagy egyéb programot webkamerázás netán egyszerű chates beszélgetésre.
A történet főhőse Elizabeth Benton (Melanie Papalia) egy átlagos egyetemista lány, aki tanulmányt kíván írni a Den nevű csevegőprogram felhasználóiról, akiket a program véletlenszerűen ("chatroulette") kínál fel beszélgetésre a világ minden pontjáról. Mindezt a hónapokig tartó "anyaggyűjtést" természetesen végig dokumentálni kívánja, ezáltal nyomon követhetővé téve a kutatást a kezdeti lépésektől a konklúzió levonásáig. A film tulajdonképpen ezekből, a kutatást dokumentáló, anyagokból áll. De már az indulás sem nevezhető zökkenőmentesnek. Azok számára, akik már jártak közösségi oldalakon talán nem is lesz meglepő az a sok válogatott idióta, akiket egymás után kínál fel beszélgetésre a kissé naiv Elizabethnek a program. Van itt farokmutogató aberrált elme roggyant, női fehérneműben a szobája közepén táncoló szakállas fickó, egymást korbácsoló és kalodába záró, latexbe feszítő begerjedt nyugdíjas pár, csöcsöt látni akaró kiskamasz, ugráló plüss-fallosznak öltöző ismeretlen (ez rendszeresen vissza-visszatér a filmben) és megannyi, szabadidejét értelmesen eltölteni képtelen agyhalott. Talán erősen túlzó és sarkított az, ahogyan a film bemutatja a netes-generációt, de nem áll olyan irtózatosan távol a valóságtól. Természetesen akadnak kevésbé retardált személyek is a filmben, ám ezek többsége Elizabeth ismerőseit teszik ki. Ilyen például a barátja Damien (David Schlachtenhaufen), aki kezdettől fogva nehezen viseli, hogy (a kutatás ideje alatt) kapcsolatuk kizárólag a virtuális világra korlátozódik. Elizabeth ugyanis gyakorlatilag a nap huszonnégy óráját a számítógépe előtt tölti, elmerülve a vadidegenekkel való társalgásban, ami mindaddig talán szórakoztatónak is nevezhető amíg webkameráján keresztül "szemtanúja" nem lesz egy vadidegen lány meggyilkolásának. Ez, érthető módon, meglehetősen felzaklatja. Természetesen azonnal a rendőrséghez fordul, akik (közel sem meglepő) nem tudják beazonosítani az ismeretlen felhasználót és erős kétségeik vannak a videón látható, meglehetősen erőszakos elhalálozás valódiságáról, amit Elizabeth természetesen rögzített, mint minden korábbi beszélgetést is. Már-már maga a lány is kezd megnyugodni és kezdi elhinni, hogy csak egy netes kamu-videót látott, ám amikor Damien nyomtalanul eltűnik, kezdi a rendőrséggel együtt komolyan venni a dolgot. Először Damien internetes ismerőseinél érdeklődik az eltűnt barátja felől, akik az éteri ismerősökre jellemző módon évek óta nem is beszéltek vele, csak bejelölték annak idején. Tulajdonképpen halvány gőzük sincsen arról, hogy a kissé felzaklatott lány kit is keres. Ez is egy remek kép a közösségi oldalak felhasználóinak világáról. Mivel Damien "barátainál", akik egytől egyig válogatott kretének, sikertelenül jár, a Den által megismert egyetlen épeszű emberhez, a számítástechnikában jártasnak tűnő, Maxhez fordul segítségért. Reménytelenül. Szerencsére ez nem az a film, ahol a számítástechnika-szakkör zsenije egycsapásra megold minden problémát és jöhet a happy end. Elizabeth számítógépéről ugyanis időközben valaki minden létező adatot, dokumentumot és videót eltávolított, amit még Max sem képes visszavarázsolni. További próbálkozásra pedig már nem marad ideje, ugyanis nem sokkal később ő is elhalálozik.
Itt értünk el az addig jól felépített és remekül kivitelezett film "mélyrepülésének" kezdetéhez. Azt követően, hogy Elizabeth a webkameráján keresztül végignézi legjobb barátnőjének szintén nem túl kíméletes megölését, már amennyiben kíméletesen át lehet valakit küldeni a másvilágra, a cselekmény már nem korlátozódik kizárólag Elizabeth szobájára, amitől pont az veszik el a filmből, ami egyedivé tette. Arról nem is beszélve, hogy semmiféle magyarázatot nem kapunk arra, hogy a hátralevő időben látott felvételeket mivel is rögzítette a naiv és visszafogott egyetemista lányból hirtelen gyilkosok után nyomozó, félelmet nem ismerő amazonná vedlő főhős. A felvételek jobb felső sarkában látható, az akkumulátor töltöttségét jelző ikon alapján mobiltelefonra gyanakodhatunk, de mindez így is eléggé valószínűtlennek tűnik. Sokat nem árulok el azzal, ha leírom, hogy végül Elizabethet csapdába csalják, ahol (a karakterét ismerve) szintén kissé hiteltelenül, szembeszáll az ismerőseit egymás után levadászó pszichopatával. A film lezárásaként még egy nem túl eredeti, de mindenképpen odaillő társadalomkritikát is kapunk, ami ha gyomron nem is vág, de azért jó kis csattanó a végére.
Mindent összevetve a The Den, az utolsó húsz perc logikai bukfenceit leszámítva, egy egészen nézhető alkotás. Kiváltképpen azoknak, akik jártasak a közösségi oldalak és az internet világban. Ha maga az ötlet talán nem is annyira zseniális, a megvalósítás annál inkább. Például az, amikor az osztott képernyő egyik oldalán Elizabeth webkamerájának képeit mutatják amíg a másikon a G-mail fiókját láthatjuk, ahogyan írja és olvassa a leveleit miközben természetesen egymás után ugranak fel a chat-ablakok idiótábbnál idiótább emberek türelmetlen kérdéseivel. Arról nem is beszélve, hogy azzal a megoldással, hogy a film szinte kizárólag a főszereplő lakásában játszódik, megmutatva minden hétköznapi helyzetben őt, sokkal emberibbé, valóságosabbá válik, jócskán megkönnyítve a vele való azonosulást. Talán ezért kár azért az utolsó húsz percért, amivel mindent, amit addig szépen felépítettek, kis híján romba is döntöttek. Ettől függetlenül is az a véleményem, hogy a The Den egyáltalán nem rossz film, csak sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, és ezért kár. Nagyon kár. Első rendezéshez képest, viszont mindenképpen reményteli próbálkozás.
7/10
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése