2009. augusztus 27., csütörtök

A szék - The Chair (2007)


Néha a filmcímek beszédesek. Ott van például a „Texasi láncfűrészes mészárlás”, a „Szörnycápa”, az „Apácák szőrös pinával” és az „Amatőr fasszopók”. Bizony, az ily módon elnevezett filmekről rögtön tudhatjuk, mit tartogat, nem zsákbamacskát árulnak a készítőik. De ott vannak az olyan egyszerűek is, mint a „Kör”, „Kocka”, és egyéb geometriai alakzatok, esetleg a „Sejt”, amikről sejt-elmed sincs mi a francról szólhatnak, mígnem elolvasod a tartalmukat, vagy meg nem nézed őket. Ebbe a kategóriába esik a prózai egyszerűséggel csak „A szék” –re keresztelt alkotás is, amely ismeretlenül akár valami hülye 15 perces művészfilm is lehetne, tudjátok, olyan, amiket hajnalban adnak csak a televízióban, fekete-fehér és kaotikusan rajzolt. De persze nem az.
Direktorunk, Brett Sullivan nem ismeretlen a témában jártasak előtt, rendezésében láthattuk a „Ginger Snaps 2.”-t, de benne volt a keze az első részben, és a „Fűrész 4.”-ben is. (Na ezért nem rebegek hozzá hálaimát.) Színészeink nem különösebben túlfoglalkoztatott sztárok, amit viszont nem annyira értek, hiszen nagyon ügyesen vitték hárman (a néhány mellékszereplőtől eltekintve) a hátukon az egész mozit. (Nem szó szerint.) Különösen a kissé egérarcú, de mégis kellemes külsejű fiatal főhősnőnkre hívnám fel a figyelmet, Alanna Crisholm-re. Nem csak azért, mert kurva jól mutat hálóruhácskájában, de alakítása is hiteles volt az egyre „elvarázsoltabb” leányzó bőrében. De azért abban a rózsaszín kis nadrágocskában sem nézett ki rosszul. (Igen, a férfiak állatok.)
Ő Danielle, aki albérletbe költözik egy kissé a külvárosinak tetsző házba. Okát azt nem tudjuk meg, valószínűleg egyedüllétre van szüksége, hogy egyetemi disszertációját megírhassa nyugodt körülmények között. Nos, ez utóbbiakat a sivárság és magány ellenére nélkülöznie kell, ugyanis, ahogyan az szokás ilyen esetben, furcsa dolgok történnek. Tárgyak mozognak maguktól, különös zajok borzolják idegeit. Azt kell mondanom, a csaj mégis nagyon kemény lehet, mert mi már régen leléptünk volna, ám ő nem retten, sőt, még egy kamerát is beállít az ágyára irányítva, no nem arra, amire ismét egy egészséges felnőtt férfi gondolna, hanem, hogy éjszakáiról felvételt készítsen. Az ijesztő jelenség hatására felhívja húgát, aki gyanakodva szemléli ezt az egészet, azt hívén, hogy testvérének kiújult a paranoiája, amely ellen – mint megtudjuk – gyógyszert is kellene szednie, de mostanában azt is kihagyogatta. Később kiderül, félelmünk nem alaptalan: a ház régi tulajdonosa egy hipnotizőr, a hülye nevű Mordechai Zymytryk volt, aki egy gyerekgyilkost (amely ráadásul az ő unokáját is megölte) arra kárhoztatott, hogy lelke 100 évig szenvedjen a halálba hipnotizálva. A kiszabott idő letelt, a gonosz entitás viszont visszatért. Danielle-n pedig egyre inkább elhatalmasodik valami, főként, miután egy befalazott szobában rálel egy kis zenedobozra, meg egy gramofonhengerre, amelyet átírat cd-re, és meghallgat. A gyógyszereit kidobja, és a padlásszobában talált széket előcibálja, amelyre különös szerkezetet kezd el szerelni, biciklilánc, fogaskerekek és szíjak segítségével. Húgától eltávolodik, már nem vegetáriánus, viszont egyre inkább kedvtelve szemlélgeti az ablaka alatt az utcán játszogató kisfiút, megígérve neki, ha új játéka elkészül, ő lesz az első, aki kipróbálhatja. Volt faszija is feltűnik, aztán el is. Vajon ki lesz, aki kipróbálja elsőként a kissé kényelmetlenre alakított ülőalkalmatosságot?
Megvallom, átolvasva az egész picinykét sablonosnak hat. De ez tévedés. Nem véletlenül nyert több díjat ez az alkotás: megérdemelten. A hangulat és a feszültség egészen gyomorszorongatóra sikeredett, valóban szó szerint néha összeszorul a szinte ránk boruló félelemtől a bensőnk. Rendhagyó kameraállások és zeneileg is eltalált felfokozások teljesítik ki a hatást, amit egy horror-filmtől elvárunk. Vér nincs sok, de szerencsére kárpótol bennünket az érzés, amelyet nyújt az egész mozi. Valamiért jól sikeredett, és a fentebb említett Alanna nagyszerűen érzékelteti a változásokat, amelyek Danielle-t lassan átalakítják. Nem is értem, miért kapott ilyen kevés filmben szerepet, főleg egy olyan világban, ahol akár még egy párizshilton is sztár lehet.
A negatív zónába kerülhet a végén összehozott kis hülyeség, amely a főhősnőnk professzorát érinti, és a végjáték során, ahol az időtényező nagyon fontos, a szinte percek alatt beköszöntő sötét éjszaka, amely valószínűleg csak azért kellett, hogy megfeleljenek a szokásos horror-kliséknek. Még jó, hogy nem kezdett el villámlani és mennydörögni.
A kötelező csavar a végén sem okoz nagy meglepetést a műfajban jártasaknak, de azért jól esik, na. Egyébként nem kell megijedni, ha tetszett ez a film, nem kell nélkülöznünk sokáig, mert készül a második része 2010-re. Csak nehogy szék-rekedést kapjunk tőle. (Jóvanna, tudom, hogy szar poén, de nem tudtam kihagyni!)
Ajánlom mindenkinek a filmet, mert kellemes kikapcsolódás és szórakozás (már annak akinek ez azt jelenti, hogy másfél órán át borzong).
10/9


1 megjegyzés:

Oroszlán Fiú írta...

én szerintem ez a "horror" kritikán aluli már bocs...én halálra untam magam ezen a SZAron:S ezen? borzongani?? akkor te még nem láttál igazán beszaratós horrort...