2009. augusztus 30., vasárnap

Clive Barker: Book Of Blood (2008)


„A halottaknak autópályája van, az utak útkereszteződésekbe futnak, melyek a mi világunkba érnek, és ha egy ilyen kereszteződésbe érsz, meg kellene állnod, hogy hallgatózz, mert a halottaknak van miről beszélniük....”

…. hallgatóztam, meg feszülten figyeltem, talán még az arcom is eltorzult az erőlködéstől és mégsem történt semmi, pedig én becsszó mindent megpróbáltam. Ezért inkább ültem és néztem a filmet, és a nyugodtabb pillanatokban azon merengtem, ha egy … mosóporra az lenne írva Clive Barker ajánlásával blabla, et cetera, az emberek azt is megvennék? Mert, az úriember neve mostanság elég kelendő. Senki ne értsen félre, a tehetségéhez szikrányi kétség sem fér, csak a marketing gépezet ketyeg. Szeretett írónk novellájának vászonra álmodásából készült a következő film, melyből megtudhatjuk, milyen érzés lehet a holtak üzeneteinek első élő bőrkötéses kiadásának lenni.

Útszéli pihenő, lent a térkép- és a világvégén. Különös, szétesőfélben lévő alak fogyasztja reggelijét. Egy másik pedig őt szeretné zsákmánynak egy becses és annál ritkább gyűjteménybe. Azért, hogy ne kelljen sokat írnom, azt füllentem (az első pár percből kiderül a film várható befejezése), semmi említésre méltó nem történik és ne vigyük túlzásba az agyerőltetést, megelőzendő egy agyvérzést... Gyorsan leleplezem a titkot: a fiú egy véres könyv.(a testén vágások, betűk jelennek meg). Valóban ez valami fura és némi magyarázatra szoruló dolog, ha már belejöttem a titkok elárulásába mondok még párat.

Clive Barker nem az az ember akinek bármi is határt szabhat fantáziában, és ezt előszeretettel a világ tudtára adja kismillió történetében. Bármilyen áron éri el azt az utánozhatatlan (rá jellemző) hatást, az elméje úgy néz ki, feneketlen kút. Az sajnos már beárnyékolja, hogy történetei sorra megfilmesítésre kerülnek és hát ezek általában a szarabbnál is fosabb végtermékek. Most, hogy kipanaszkodhattam magam, folyt köv.

Általában (ezt a filmekből tudjuk), ha a szellemvilág érintkezni akar velünk, akkor lelökdösi az asztalra helyezett könyveket, eldugják a tárgyakat (nem az Alzheimerre gondolok), olyan érzésünk van, mintha állandóan figyelnének, netán túlvilági üzeneteket kapunk, melyet bepárásodott üvegfelületen olvashatunk. Vagy, nem is olyan váratlanul megszólaló hangeffekt hozza a frászt hőseinkre, akik ezt követve grimaszolva próbálják követni a rendezői instrukciókat. A dolgokban jártasabbak tudják; léteznek helyek, házak, amik vonzzák a túlvilági dolgokat. Ahol mindig valami paranormális történik, mint a következő jelenet, ahol egy fiatal leányzót rongybabaként dobál egy láthatatlan identitás. Apuci meg anyuci „véletlenül” kint reked a szobából és mire megjön a segítség... már nem lesz kinek segíteni. A lánynak leszakad az arca: ez a mutatvány hatalmas vastapsot érdemelne. A lényeg itt most mégsem a lány, hanem a házikó ami hozza a szokásos horror-klisét. Rideg, régi, ijesztő padlástér és persze régen meghalt benne valaki... meg most is.

Picit ugrunk: kis betekintést kapunk a széteső-félben lévő alak múltjába. Becses neve Simon, s éli az egyetemisták életét, nem mellesleg van egy különleges képessége. Fogékony a nem e világi dolgokra. Eme különcség szemet szúr egyik professzorának, aki túlbuzgó módon keresi a válaszokat az évezredes kérdésekre. Hőssé avanzsált színészünket berkeibe fogadja az ő kis szellemvadász-csapata különleges képességei okán. Munka után nem tv-t néznek közben az asszonyt verve, hanem mint céloztam rá: keresik a magyarázatot a megválaszolhatatlanra (milyen hosszú szó). Na, szóval miután fogták a kis motyójukat és szépen berendezkedtek a szellemek lakta házba nem sok idő elteltével elkezdődnek az ilyenkor szokásos dolgok, kézzel fogható rémálmok, falremegés, véres szökőkút, rejtélyes írások a falon és mégis mindenki ott marad, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy nagyon megfizethetik őket ezért a munkáért, vagy nagyon elfogultak... és persze lebbennek fel fátylak a sötét és még rémisztőbb múltról. Haladva az elkerülhetetlen végkifejlet felé...
A direktor úr igyekezett a feszültséget okosan és egyre nagyobb intenzitással adagolni, sajnos nálam a hatás valahogy elmaradt...Talán,egyedül sötétben nézve, van hatás,meg együttállás, meg összkép.
A film végére megértjük az okot, hogy Simon miért néz ki oly ramatyul, persze ezt most nem írhatom le miért használják bársonyos bőrét a lelkek élő üzenőfal gyanánt. Nézzétek meg és majd megtudjátok. Egyedi történet a szokásos klisék megoldásaival.
10/6

ui: Aki bennfentes a filmgyártók köreiben az tolmácsolja nekik az üzenetem: Légyszi a "Korbácsból" ne csináljatok filmet!!!!!!!!!!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

MAB – Az első magyar thriller websorozat.
www.youtube.com/watch?v=RMLV9N61MVo