Texas Chainsaw 3D (2013)

Hogy őszinte legyek, a pár szavas ismertetőket olvasva, nem sok fogalmam volt, mi is ez a Texas Chainsaw 3D, remake, reboot, netán a régi sorozat folytatása? Mindenesetre bizakodóan ültem neki, szentségtörés, de a remake nekem jobban bejött a klasszikusnál, ami szintén nem rossz, viszont a technika azóta sokat fejlődött, akárcsak az ízlések és pofonok (lehetőleg jó nagy sallert a tárgyalt film készítőinek), valamint az a utána készült előzményfilm is, bár a műfajt nem váltotta meg, de korrekt, egyszer nézős darabot sikerült összehozni.

Akkor mi is ez az ugyanazon a címen (plusz a 3D) kidobott darab? Nem remake, egy kvázi folytatás, amely inkább a Texas-saga mellékágát képezi , de nem itt vannak a fő bajok.

Kezdődik a film, látunk az eredeti első részből a stáblista közben néhány flahsbacket, innen veszi fel jelen cikkben tárgyalt mű a fonalat. Nem is rossz ötlet, ( bár a Halloween 7-ik epizódjában próbálkoztak az előző részek semmibe vételével) az elgondolás nem is rossz, viszont a kivitelezés, történetbonyolítás, azok ott is hagytak nem kevés kivetnivalót)

Térjünk azonban lényegre: közvetlenül az 1974-es film utáni eseményekkel kezdünk, tanúi lehetünk, ahogy a jóindulatú feka sheriff (miafene, 60-as években néger sheriff a rasszista Délen, vagy mégsem volt annyira fasisztoid vidék, a szívemnek oly kedves Southland?) egyedül, mert egy tömeggyilkos famíliához természetesen SWAT kommandó, Nemzeti Gárda nélkül szokás kimenni ugyebár, de ugorjunk át ezen, egyenlőre még jóindulatúan, lesznek később ennél jóval nagyobb bajok is a múvival. A sheriff egyezséget köt a galád családdal, Bőrpofát kiadják, ő elviszi a balhét , és mindenki jól jár, az áldozatok meg le vannak szarva -vicces jelenet, amikor id. Sawyer lebassza Bőracú barátunkat, miért volt olyan hülye hogy élő tanút hagyott... Ekkor jelennek meg a Zs-kategória sablon redneckek, a jó öreg texasi mentalitás folytán nem pöcsölnek, nagyon helyesen szétlövik a freakokat, látunk megrázónak szánt képeket, óhatatlanul felidéződik bennünk Rob Zombietól a Devils Reject, a rendező itt is valamilyen oknál fogva mindenáron szimpátiát akar kelteni a nézőben a kannibál őrültek iránt, ekkor azért már kezdtem felhúzni a szemöldököm. WTF? A jó néhány, jobb és kevésbé sikerült- a gyalázatos New Generationt inkább borítsa a feledés örök homálya - után most hirtelen szánnunk kéne az eddigi részekben vérszomjas, belterjes állatoknak beállított gyilkosokat? A vidám lincselés közben az egyik suttyó egy félreeső helyen rálel a Sawyer család nem valami jó bőrben lévő hölgy tagjára, aki egy kislány csecsemőt szorongat. Ennek a megható jelenetnek a szimpatikus redneck egy jól irányzott fejbe rúgással rövid úton véget vet, a csecsemőt azért elviszi, az asszony úgyis meddő, há' jó lesz a Sawyer kölyök is. Ezután ugrunk egy jó nagyot az időben, a kiskölyökből időközben egész szemrevaló teremtés lett, Heather vígan éli Texastól jó messze, a szokásos amerikai átlagtinik életét, ami főleg dugásról, buliról és füvezésről szól, mígnem egy nap értesítést kap az igazi nagyanyja haláláról, némi hótfölösleges családi dráma - de legalább látjuk, hogy mostohaapu ugyanakkora tahó maradt, mint huszonvalahány évvel ezelőtt - után úgy dönt, kiruccan Texasba, elvégre illik felkutatni a családi gyökereket. Ahogy a slasherekben szokás, csatlakozik a pasija, barátné, barát -elvégre kellenek a hullajelöltek - bepattannak az ütött-kopott Volkswagen mikrobuszba (csak nem utalás az ősfilmre?), stoppos is akad útközben, és irány Texas! Odaérve kábé akkora meglepetés éri a szereplőket, mint a nézőt: Heather biza nem kevés pénzt, és egy kurva nagy luxuskastélyt örökölt, naná, hogy indulhat a buli, aminek mi már sejtjük a végét. Sokat nem kell várnunk, amíg a csapat felfedező útra indul a városkába, ahol éppen tombol a karneváli láz, a sunyi képű stoppos genyó közben nekiáll pakolni az értékeket, egyedül a pincében található megerősített vasajtóval nem boldogul... kezdetben. Tolvaj előtt nincs akadály, próbálkozását siker koronázza, amitől nem lesz túl boldog, ugyanis megjelenik öreg barátunk, Bőrarc, sokunkkal egyetemben ő sem kedveli a besurranókat, ezen véleményének egy bárddal hangot is ad. Ezt követően egy darabig a szokásos horror klisék mentén halad a történet, és a visszatérő fiatalok hamarosan szerves részeit képezik Bőrpofa emberi arcokból készült gyűjteményének... Ezt a részt szokatlanul gyorsan letudják a készítők, a társaságból egyedül Heather menekül meg. Kábé idáig nézhető a film, kissé unalmas, de elvagyvele slasher. Ami viszont ezután következik, az egy gyakran használt, nem túl szép indulatszó sorozatos ismételgetésére késztetett. A rendőrségen Heather ugyanis megtudja az igazat, hogy a város végzett bájos kis családjával, a "gonosz" főlincselő, aki időközben polgármester lett, és a régi társaság úgy dönt, ezúttal nem végeznek félmunkát, pokolra az utolsó két Sawyerrel is! Ezt követően tanúi lehetünk egy szívet melengető családi összeborulásnak, majd a két megmaradt családtag leszámol a "szemét" városiakkal, a lelkifurdalással küzdő sheriff sunyi asszisztálása mellett, a "gonosz" önbíráskodók elnyerik jutalmukat, a két unokatestvér meg él boldogan, a nyugodt, családi idillt esetleg a láncfűrész hangja zavarja majd néha meg.

Ezt most mi a fasz volt, tényleg komolyan gondolták, az író, rendező, és mindenki, aki kifosta ezt a ganékupacot, hogy előbb áldozatot, majd hőst csinál Bőrpofából, a debil kannibál családból, és azokat az embereket teszi meg szemétládának, akik az igazi békebeli déli igazságszolgáltatást alkalmazták a nekrofil, emberevő, szadista tömeggyilkosokkal szemben? A horror ikonokat kissé faramuci módon ugyan, de pont azért szeretjük mert gonoszak, amikor viszont szándékosan pozitív hőst csinálnak belőlük, a devianciát dicsérve, rögtön elvesztik a szimpátiánkat. Rob Zombie hasonló hibába esett a Halloween remake-jeivel Mike Myerst szinte piedesztálra emelte, szerencsére a közönségnek ez már sok volt, és az eredeti koncepció hála az égnek, csak rendezői változat formájában látott napvilágot.

Mindezeket figyelmen kívül hagyva, a film egyébként is csak úgy hemzseg a számtalan logikai bakiktól kezdve a sima hülyeségig egyaránt. Sawyerék nem éppen a jómódú, felső középosztályból kerültek ki, éldegéltek a mocsár közepén, lerobbant viskójukban, mivel lakberendezőre nem tellett, emberi testrészekkel csinosítgatták a kicsiny, ámde barátságos családi fészket. Akkor kérdem, mégis, hogy a picsába tett szert a nagyi egy olyan kastélyra, amit bármelyik hollywoodi celeb is megirigyelne? Erre nem kapunk semmi választ, de legalább (ezzel is) sikeresen hazavágták a Texasi sorozat hangulatát, a bűzlő, aligátoroktól hemzsegő mocsárvidéket, a sivár, lepusztult környezetet, egyszóval mindazt, ami megadta a sorozat sajátos beteg hangulatát. Az idiótábbnál is idiótább jelenetekről nem beszélve: képzeljük el amint Bőrpofa üldözi az unokatesóját (akkor még nem tud a családi kötelékről), a kastélyból kimenekülve a csaj hiphop a vidámparki karneválba csöppen, ahol fűrészes haverunk több száz ember előtt kergeti... miközben mindenki: a) bámul b) sikoltozik c) senkinek eszébe nem jut ledurrantani, pedig állítólag a leginkább fegyverbuzi amerikai államban járunk.

Az említett, filmvégi megható családi dzsembori végleg a no comment kategória: a kedves kis tinilány felfedezi a családi köteléket, a nagy összeborulás közben úgy látszik megfeledkezik arról, hogy az unokabratyó lazán feltrancsírozta a pasiját és a barátait, a többi ártatlan áldozatról nem is beszélve...Igazán megható a testvéri szeretet ily módon történő megnyilvánulása.

A kivitelezésről is ejtsek pár szót, meglehetősen PG 13-ra vették a vérfröcsögős részeket, pár véresebb jelenet kivételével ne számítsunk gore áradatra, a "főgonosz" lincselő halálánál ráadásképpen szánalmasan kilóg a CGI lóláb.

Összegezve, ha a patinás névtől eltekintünk, egy gyenge-közepes, kissé unalmas slashert kapnánk, de mivel ez a köpedék egy legenda címét meri viselni, ez így nem más, mint a sorozat meggyalázása. Ami talán adhatott volna némi pozitívumot, egy pörgősre vett, leszakadó testrészekkel és természetesen csöcsökkel sem spóroló darab, azonban ez a fércmű még ezen a szinten sem képes teljesíteni: gyakorlatilag fél óra után a film elveszti a kohéziót, egy vontatott, logikai hibáktól hemzsegő katyvasz lesz, amely még - ha a címtől jószívűen el is vonatkoztatnánk- tucat horrorként sem állja meg a helyét. Nem vagyok ellene az újításoknak, lehet jól is csinálni, de hozzá nem értő kezekben lehet egész franchise - t is tönkretenni, mint azt a két Halloween is bizonyította. Személy szerint nagyon remélem, akárcsak a Halloween II. remake csúfos bukása után, ennek is reboot lesz a vége, és John Luessenhop rendezőt Rob Zombie-hoz hasonlóan még a forgatás környékéről is kitiltják. Talán a két úriember, meg nem értett zsenik?, összejöhetnének, csinálhatnak akárhány pszichopatákat, gyilkolást, legkülönfélébb perverziókat dicsőítő filmet, csak a horror ikonoktól tartsák távol magukat. Előre is köszönöm.

10/1

P.S: a cikk során a gonosz szó szándékosan került idézőjelben párszor, ugyanis nem tudok elítélni olyan embereket, akik jogos felháborodásukban úgy bánnak el ilyen szubhumán lényekkel, ahogy azt megérdemlik, még így is negyedannyi szenvedést okozva, mint amit azok okoztak áldozataiknak. Ez persze csak egy film, azonban valahol keresztmetszete a napjainkban divatos nézetnek, amely szerint nincsenek aberráltak, csak különleges emberek. Az írás kissé indulatosra sikerült, személy szerint én azért javasolnám ezeknek a toleranciabajnokoknak, fogadjanak örökbe néhány ilyen kedves kölöncöt  A sorozat rajongóinak pedig az első három részt, valamint a remake -et és az előzményfilmet. Ámen.

Te vagy az idegen - The Alien Within a.k.a. Unknown Origin (1995)

Akarjátok tudni, milyen mozi készülne a "Nyolcadik utas: a Halál" és az "A dolog" című filmek ötvözéséből? Na jó, kicsit vegyük lejjebb, úgy, még lejjebb a költségvetést, itt és ott is faragjunk belőle, hogy a végére szépen maradjon egy TV-re készült sci-fi horror, amely ugyan átlépi ingerküszöbünket, de nem öklöz gyomorba bennünket. Az 1995-ben piacra dobott "Alien Within" valamiért nemes egyszerűséggel olyan 10 évvel megalkotása elé dob minket, a 80-as évek közepére, minden tekintetben. A díszletek, a történet, a színészek, és persze a színészi játék is. Természetesen ez nem minden esetben negatívum, legalábbis részemre, hiszen szeretem ezeket a kis súlytalan, mégis szórakoztató filmeket, és valamiért beleragadtam a nyolcvanas évekbe... De térjünk vissza a mi kis ötletesen (haha) "Te vagy az idegen" címre keresztelt boncolni valónkra... Amely a nagy guru, Roger Corman nevével van fémjelezve, mint producer, és ez még enyhébbre olvasztja a jégszíveket (legalábbis azokét, akik eme berkekben ismerősek), hiszen a mester élete nagy részében a mi kedvenc műfajainkban (sci-fi, horror, akció) tette le kézjegyét, fentebb említett pozíciójában, de direktorként is... Mondhatni ő maga a B-kategóriás filmek egyik koronázatlan királya... És nem Zs-kategóriás, ahogyan az ostoba, blockbustereken nevelkedett, magukat filmkritikusnak hívő hülyegyerekek szokták kategorizálni a hasonló műveket és alkotóikat, csak mert nincs meg benne a "Godzilla" költségvetése, persze azt is csak szigorúan Roland Emmerich-tól, a régi japán verziók azok "film+"-os, "gagyi" "nézhetetlen szar" kategóriába esnek a kis esztéta-zseniknek. Legyen elég Corman rendezéseiből néhány filmcím: A rákszörnyek támadása, Undead, Teenage Cave Man, Az Usher-ház bukása, Creature from the Haunted Sea, Az idő előtti elhantolás, A kút és az inga, Rémtörténetek, A vörös halál álarca, A Valentin-napi mészárlás, Csata a csillagokon túl... Produceri ténykedéséről inkább nem is írok, mert kevés lenne a hely a sok impozáns és kellemes film felsorolására. A mende-monda szerint még sosem veszített pénzt filmmel, és 2009-ben Oscar-díjat is kapott életművéért, úgy látszik néha véletlenségből jó helyre is kerül aranyszobrocska...
 Forgatókönyvünket Rob Kerchner firkantotta, aki olyan filmek sztorijait rittyentette össze, mint a "Kick-boksz harcos 7. - Embervadászat", "Karnoszaurusz 3.", és rendezőnek Scott P. Levy akadt, aki ugyanebben az évben elkészítette a "Piranha" 1995 - ös verzióját, később említhető az "Időcsapdában", és a "House of the Damned"... Színészeink sem akárkik, mit ne mondjak, ott van Roddy McDowall, aki nagy elismerésemet harcolta ki a "Veszélyes éj 1. -2. - vel" (Hazánkban az idióta "Frászkarika" címen adták ki...), de szerepelt ezen kívül rengeteg filmben, kiemelném a horror műfajból a "Shakma" és a "Kivégzős" című mozikat. Érdekesség továbbá női főszereplőnk, Melanie Shatner, igen ő T.J. Hooker, avagy a nagy Kirk kapitány leánya... Ő maga is szerepelt Star Trek-ben, de még ezen kívül horrorfilmben is, a vámpíros "Subspecies" - sorozatban, a "Syngenor"-ban, és és a spanyol - angol kooprodukciós "La mansión de los Cthulhu"-ban. Azt hiszem, éppen elég időt elbasztam már a bevezetőre, csapjunk a lecsóba, mert a kedves olvasót valószínűleg leginkább az érdekli, miről is szól ez a sztori, és érdemes-e egyáltalán letöl... megvásárolni.
2020-ban vagyunk, a Föld felszínén már kifogytak a készletek. (Nem voltak valami optimisták '95-ben, nem sok időt adtak nekünk...) Az emberiség igyekszik víz alatti bázisokat kialakítani, hogy nyersanyagokat bányásszon és hogy leköltözhessen, mert az valószínűleg kurva biztonságos lehet. Úgyhogy mamutvállalatok (úgy látszik, már akkor bőven látható volt, hogy a világ ebbe a rohadék irányba halad...) megkezdték a víz alatti bázisok kiépítését. A film szerint még 7 évünk van egyébként kikísérletezni androidot, amely teljesen emberi módon viselkedik, és néz is ki. Asszem ez a jóslat meg kissé optimista volt, de hát nem kérem számon, hiszen a fejlődés néha baszottul meglódul, néha meg alaposan beleragad a sárba a technika terén. Főként, mivel korcs világunkban leginkább a szórakoztató elektronika fejlődik, a többi le van szarva. Na de befejeztem a filozofálgatást, és visszatérek a filmhez. Az egyik kis támaszponton kis felbolydulást okoz egy új tag, méghozzá egy nő, Catherine, aki ráadásul fejből köpi a szabályzatot, és kimondottan ellenőrzés okán érkezett a vezetőségtől. A kis csapat felvonultat minden megszokott karaktert: a gyáva könyvelő, munkabuzi parancsnok, a vagány füves, a megszállott orvos-professzor, a szelíd hangú szintetikus, és ne feledkezzünk meg a kemény csajról sem, akit a testépítő "a Sha-Ri Pendleton" játszik, nos inkább neki kellett volna főszereplő hölgynek lennie... Ebbe a brigádba érkezik a buzgómócsing nőszemély. Alaposan felkavarja a társaság kedélyét továbbá, hogy vészjelzés érkezik egy szomszédos orosz bázisról, (tegye fel a kezét, akinek eszébe jutott az 1989-es Leviathan! Nem látom.) és persze a cég szerződésében naná hogy benne van, hogy ilyenkor mindenkinek a segítségére kell sietni, hiába lázadoznak a melósok. (kinek ugrott be a Nyolcadik utas: a Halál? ) Persze irány a mini-tengeralattjáró, és persze az oroszoknál majdnem mindenki halott. A testnedvük teljesen eltűnt, bizonyára valami vírus, melynek okát is rövid úton kiderítik, azok találtak valami földönkívüli eredetű űrizét. Persze egy gyermeket kinyírni akaró ruszkit megölnek, és a vélhetően fertőzött kölyköt lazán átviszik a saját kis telepükre... Itt egy igen fos karanténba rakják, amely teljesen érthetetlen a veszélyességi faktor miatt, de akkor meg amúgy hogyan is lehetne elterjednie a parazitának. mertmivelhogybizony arról van itt kérem szó. Be is baszna, ha még egy órán keresztül azt kellene nézni, ahogyan kártyáznak, és zabálnak, és Wyatt szétfüvezi magát. Szóval kiszabadul a vírus, amely következményeként az emberi gazdatestet rövid idő alatt feléli a benne kikelt lény, és tovább vándorol, persze titokban tartva, kiben, kikben is lapul. Az ilyenkor szokásos összeugrások, ugatások mellett még kialakul a paranoia légköre is, senki nem bízik semmiben, meg kellene állapítani, ki is a fertőzött. nagy ötlet születik: a haldokló ember testét elhagyja a kis geci szörny, ezért üljenek vákuumkamrába, ahol szépen a levegőt kiszippantják sorban, és eszméletlenség után kiderül mi is a pálya. Marha hülye ötlet ez szerintem, ha nem lenne bennem ilyen rohadt parazita, akkor sem szeretném, hogy megfulladjak, akár pár percre sem.  
  

Mindezek mellett mellékesen házilag összetákolt mozgásérzékelőkkel és lángszórókkal keresik a lényeket...  (Magasba a keze... áhh, hagyjuk nem is mondom már, mert elfáradnak a karjaitok...) Szóval kisül, kiben is van a rohadék, no azt nem árulom el, nézd meg a filmet, de ez egy olyan mocsok, hogy elmenekül, és bezárkózik a fő vezérlőpulthoz, ahol beindítja az önmegsemmisítő programot (a jövőben minden rohadt épületen, hajón, űrhajón lesz ilyen baromság? ).. Érdekességképpen megosztom veletek, nyájas Olvasók az önmegsemmisítő parancshoz szükséges jelszót: NOSTROMO. Hmmm... (Kezeket fel...) Szóval ő azért nem akar elpusztulni, így fenntart magának egy mentőkabint. No nehogy már megszökj, köcsög, gondolják megfogyatkozott túlélőink, és nem is akarják annyiban hagyni.
 A film természetesen magán viseli a kis költségvetés bélyegét és minden jegyét, bár őszintén szólva a színészek munkájával semmi bajom nem volt. (Kivéve a magyar szinkron volt számomra idegesítő a bugris Gesztesi hangjával.) A díszlet néha túl színes (back To The 80's), a víz alatti barlangok habszivacsból és hungarocellből készültek... A történet maga jó párszor elcsodálkozásra késztet illogikusságával, és felesleges jeleneteivel, nem beszélve az innen-onnan ollózott eseményeivel. De. Azt kell mondanom, mégis szórakoztató, és néha izgalmat is kelt a maga módján. Semmi esetre nem akarom lehúzni ám, mert bizonyos szinten élvezhető és vállalható egy olcsó kis TV-s sci-fi - horrorként. Olyasmi ez, mintha a kedvenc kajádat kapnád ugyan ebédre, ám abban kevés a fűszer, sótlan és kissé mintha rágós lenne. Megeszed, még jól is laksz, de rajongani ebben a verzióban nem fogsz érte... Körmöt nem fogsz rágni, néha értetlenkedsz, néha sajnálkozol a low-budget és ötlettelenség eme összefonódásán, azonban ennek ellenére érdemes egyszeri megtekintésre, mert mégiscsak elszórakoztat, leköt, olyan szerethető és kedves formában, ahogyan azon korszak filmjei nagyrészt teszik.  A befejezés kis meglepetéssel szolgál, és felvidított, bár némi értetlenséggel fogadtam... Nézd meg, annyira nem szar ám, kap tőlem 10-ből 5 pontot. És ne feledd: Te vagy az idegen... (Már amíg be nem mutatkozol, és nem hívsz meg egy sörre...)

Démoni doboz - The Possession (2012)

Bevallom, kíváncsi voltam erre a filmre, egyrészt, mert szeretem az ördögűzős történeteket (akárcsak Csabexnak, nekem is nagy gyerekkori kedvencem az Ördögűző könyv-és filmváltozata, persze én is főleg a válogatott káromkodások miatt kezdtem el először olvasni, aztán...a trágárkodáson kívül más is megfogott, a többi már történelem) , itt még egzotikus ízzel is szolgált, hogy a film gyakorlatilag az Ördögűző "zsidósított" változata. Eltekintve minden pozitív és negatív előítélettől, érdekes a témaválasztás, ne feledjük az egyik legnagyobb, legaktívabb vallási, kisebbségi-nevezze kinek hogy szimpatikusabb-közösségről van szó, lakhatunk az ország bármelyik pontján, hetente legalább egyszer elsétálunk valamelyik helyi zsinagóga előtt, a kulturális (és politikai) életben betöltött szerepről nem is beszélve, ugyanakkor az általános, mondhatni populáris, lásd Ótestamentum és Holo-iparág, dolgokon kívül nem sokat tudunk a nevezett vallásról. Mindig is érdeklődéssel nézek egy-egy eltérő kultúrát, hiedelemvilágot bemutató filmet, legyen szó ázsiai, vagy muszlim kultúrkörrel megismertető filmet, érdekes és izgalmas néha más népek, népcsoportok kultúráját, mitológiáit is megismerni, természetesen nem hirtelen és túl tömény mennyiségben, az alapból megfeküdné a kényes európai gyomrot. Így hát, érthető, hogy kíváncsian fogadtam a témát, a zsidó-azaz izraelita - ha valakinek a fülét esetleg bántaná - vallás, okkultabb, sötét bugyraiba való betekintést, elegendő alapanyaggal szolgált volna némi pikáns mellékízhez megfűszerezve, egy többször is ellőtt horror-klisé mellé. Sajnos, marad a csak volna, mivel nem sok mindent tudunk meg eme vallásról, gyakorlatilag, néhány apróságtól eltekintve szóról-szóra az Ördögűző köszön vissza a régmúltból, ráadásul igencsak felhígított változatban. Azonban, ne szaladjunk ennyire előre, lássuk a történetet, a nem is olyan kicsit pofátlan utánzás miatt néha elkerülhetetlen lesz a klasszikus, 1973-as Ördögűzővel való összehasonlítás, de erről majd később ejtsünk szót.
A film egész pofás felütéssel indít: egy öregasszony próbál kalapáccsal megsemmisíteni valamilyen rejtélyes dobozt, ám mielőtt egy karcolást is okozhatna, egy titokzatos erő megzavarja, és szerencsétlen öreglányt brutálisan végigüti valami a szobában - csak nem jutott Mike Tyson valami láthatatlanná tevő elixírhez?
Vágás.
Adva vagyon egy átlagos, elvált amerikai középosztálybeli házaspár, akiknek az életét felforgatja a Gonosz: van egy apukánk, aki a válás után hétvégére kapja a láthatási jogot gyerkőceivel, ez teszi ki a film fővonalát, és adott az exneje, aki a jólszituált, ám annál ellenszenvesebb új faszijával nem győzi minduntalan szerencsétlen főszereplő orra alá dörgölni hogy ők már nem egy család - azaz, az egykori férjúrnak már csak a hétvégi láthatási jog jut, amikor is szülői feladatait gyakorolhatja. A problémák ott kezdődnek, amikor egy hétvégi kiárusítás során (az USA-ban rendszeres ez a számunkra kissé fura dolog, amikor viszonylag jó körülmények között élő, kertvárosi családok a házuk előtt bazári módon kiárusítják a megunt tárgyaikat, arrafelé azonban bevett szokás), és mit ad Isten (azaz inkább egy egészen más erő), a film elején látott rejtélyes ládikó is erre a sorsa jut, amelynek a főszereplő kisebbik lánya első pillantásra rabjává válik. Apuka nem is pöcsöl sokat, megveszi az ártalmatlannak tűnő dobozkát, még nem tudja ezzel mennyi bajt sodor saját és családja életébe. A tárgy megvételét követően ugyanis gyermeke gyökeres változáson megy keresztül: rabjává válik a rejtélyes dolognak, viselkedése fokozatosan egyre durvább, antiszociális mértéket ölt, mintha csak egy másik lény lenne - naná, hogy így is igaz. Amikor az egyre inkább megmagyarázhatatlan jelenségek túlságosan elszaporodnak, ráadásul a "pici lány" aput is megsebzi, a racionalitását feladva az egyébként teljesen vallástalan édesapa végső mentsvárként egy híres, ördögűző rabbi segítségét kérné - ismerős felállás, az Ördögűző hitehagyott katolikus édesanya esete, deja vu, de inkább nevezzük nevén: koppintás.

Itt következik be az első pofára esés, a jóságos, bölcs rabbi ugyanis összefossa magát rendesen, és közli, hogy bizony ő ezt nem vállalja. Hol vannak már az Ördögűző tökös, az életüket is feláldozó katolikus papjai? Persze, 1973 óta sok víz lefolyt, tudhatjuk hogy katkó pap csakis: a) pedofil, b) alkesz c) kurvapecér kéjenc-az utóbbi kettőt a fokozottabb hatás érdekében szokás összevariálni, mint láthattuk a "Silent Night" című filmnek nevezett, hmmm, mondjuk finoman hogy mozgóképen. Egy vallás kritikája, vagy csak dramaturgiai fordulat az izgalom fenntartásért, és persze a játékidő kitöltéséért? Végül is lényegtelen, az írás célja nem a katolikus (keresztény) vs izraelita vallás közti ketrecharc, úgyhogy jóindulatúan ugorjunk is tovább: szerencsére az undok, ellenszenves vén fasz rabbi fia, (szintén zenész, azaz rabbi) egy modernebb, lazább figura, akibe több emberség szorult, mint a majdnem szentként tisztelt, de valójában beszari, undok faterjába, ezért humánusságból , kötelességtudatból, a nem túl segítőkész apukája helyett elvállalja a segítséget- a kislány édesapja mellett talán az egyetlen szimpatikus, szerethető karakter a filmben, kár hogy viszonylag kevés szerep jut neki. A többi már kitalálható a klasszikus alapfilm ismeretében, lesz itt nagyon komolynak akaró látszani ördögűzés, bonyodalom, a plagizálás elkerülése végett kórházban, nem egy családi fészek baljós, lezárt szobájában, de a séma gyakorlatilag ugyanaz, a jó győzedelmeskedik, az egymástól elhidegült házaspárt a katarzis újra összehozza-a seggfej pótpapa, az első, elég gyenge démoni megnyilvánulást követően ugyanis gyorsan kereket old, a mai filmek trendjének megfelelően, az esetleges folytatás reményében azért egy kisebb fordulat is kerül a végére.
A történet dióhéjban ennyi, és talán egész érdekesen hangzik is így, sajnos nem ilyen rózsás a helyzet: az egész film forgatókönyvet, rendezést tekintve csúfosan elvérzik. Említettem a cikk elején a zsidó hitvilágot, babonákat, amik egyfajta pikáns mellékízzel feldobhatták volna kuriózumként a történetet: nos ebből semmi nem lesz, mindössze annyit tudhatunk meg, hogy kivételesen nem maga az Ördög-"csak" egy Dybbuknak nevezett démon áll a bonyodalmak hátterében-nem erre, a névre, lettünk volna kíváncsiak, ezzel az erővel démon pajtást akár Micimackónak is elnevezhették volna... Semmi egyebet nem tudunk meg, ki ő a zsidó hitvilágban, mi a szerepe, a célja persze egyértelmű, elfoglalni a gazdatestet, és csintalankodni, a spagetti horrortól az amerikai kommerszig bezárólag, elcsépelt szituáció , szóval , ez nem egy túl nagy, seggreülős meglepetés. A rendező, a dán Ole Bornedal letette már a műfajban névjegyét, a kissé sablonos, de atmoszférájában bőven kárpótló hullaházi sorozatgyilkos thrillerrel a morbid helyszínválasztásnak (is) köszönhető, rendkívül nyomasztó Éjféli játszmával, és a valamivel gyengébb, de még bőven nézhető amcsi remake-kel, ezért érthetetlen hogy adhatott ki ilyen harmadosztályú munkát. Elvileg a rendezés a drámai szálra, családi konfliktusra próbálna koncentrálni, ezt el is fogadnák egy jól kidolgozott háttértörténet esetén, de nem ennyire felszínesen, a jellemábrázolásról nem is beszélve, ezek helyett itt a drámai szál kimerül azzal, hogy láthatunk néhány lényegtelen jelenetben egy tipikus lúzert megtestesítő, középiskolai kosárlabda edző apuka mindennapjaiból pár részletet. Mit ne mondjak, ennél még egy hazai lakótelepi könyvelő élete is több izgalmat tartogat. Az exfeleségről még ennyivel is kevesebbet tudunk meg, annyit, hogy van egy tenyérbe mászó, faszkalap új pasija, aki gyorsan ki is száll a filmből, azaz minden akadály elhárítva az előre kitalálható, filmvégi nagy összeboruláshoz. Ami számunkra természetesen a legérdekesebb lenne, a horror-vonulat, és sajnos itt vérzik el legjobban a film: több mint 30 évvel az Ördögűző után attól kéne megijednünk, hogy egy mentálisan zavarodott (megszállt) kislány megszúrja édesapja kezét egy villával, és néha megpróbál csúnyán nézni? Ugyan már. Itt előjön a rossz szereplőválasztás minden hibája:szegény kislány félelmet nem sokat tud kihozni belőlünk, ugye emlékszünk még a Case 39 démon kiscsajra, vagy a korai, minden démoni megszállás mentes, szimplán csak pszichopata junior Culkin játékára a Jófiúból, sokkal ijesztőbb hátborzongatóbb volt, kakukktojásként az Orphan "kislányát" is felhozhatnám, ahol szintén nem volt semmi természetfeletti erő, de attól a kislánynak a látványától mai napig a hideg kiráz... Pedig, alapból nem is lenne rossz koncepció az extrém sminkektől mentes-borsófőzeléket sem sugárban okádó:)-megszállt kislány realista ábrázolása, de sajnos megfelelő actori képesség híján ez csak szándék szintjén marad. Sokunk kedvence, a Watchmen cinikus Komédiása itt nem igazán brillírozik az édesapa szerepében, mondjuk nem is az ő hibája, a teljesen szürke karakter a végletekig

korlátok közzé szorítja a színészi vénát, ebből még egy Pacinonak is nehéz lett volna többet kihoznia, ugyanez igaz az exfeleséget játszó, viszonylag ismert karekterszinésznőre, Kyra Sedgwickre is. Mindkét felnőtt színész hozza az elvárható színvonalat, de mint tudjuk, az anyagcsere végtermékéből aranyat csinálni legfeljebb maga a Sötétség Ura képes.
A filmet egyébként az egykori kultrendező, az Evil Dead atyja, ám azóta Xena, Herkules, és Spiderman féle trash szintvonalára degradálódott Sam Raimi produceri közreműködésével próbáltak futtatni, ami zsákutca volt, a rendező későbbi förmedvényeit ismerve főleg. (Bár ő még javíthat az Evil Dead remake-kel)
Végszóként még annyit, a hasonló témájú, de erősen szájbarágós, Ausviccig és gonosznácikig visszavezető nem kevés propagandát tartalmazó közepes film, az Unborn is szórakoztatóbb, az izzadtságszagú, szájbarágó erőlködéstől eltekintve a maga popcorn módján legalább egy pörgős, látványosabb darab - csak az Ausviccban életre keltett démont tudnám feledni... Ezen filmben nem találunk ugyan semmilyen direkt, furkósbottal sulykoló motívumot, meglepetésre gonosz nácik, haláltábor, és a mindenkitől ijesztőbb Svindler Pista sem kerül elő semmilyen formában, ezt a keveset pozitívumként felírhatjuk, viszont egy dögunalmas, TV-filmes megoldásokkal operáló tucatfilmmel van dolgunk, ha rászánjuk magunkat. Lájtos, mint az alkoholmentes sör, ha rám hallgatsz nagy ívben elkerülöd, ha izgalomra vágysz, inkább válaszd Magdi anyus halálát a Barátok Közben, de lehetőleg rakd be az eredeti Ördögűzőt.
Na jó, Magdi anyus kicsit durva volt:), ettől függetlenül a végítélet 10/2

Fekete Kobra - Cobra Nero (1987)

 A jó öreg nosztalgia, mikre nem képes... Micsoda örömmel vettem tudomásul, ahogy az interneten bolyongva megtaláltam ezt a filmet! Igaz, csak videokazettáról felrippelve, de semmi baj, így még teljesebb a retro-fíling. Ifjú koromban, úgy a rendszerváltást követően, a hirtelen szabadság hatására virágozni kezdtek az újabbnál-újabb televíziós csatornák... Ki ne emlékezne a Szív TV-re, amely a maga nemében kiemelkedett a videotékás - hulladék filmek terén, vagy az A3 (később MSat), a TV4 (itt csak Vico-filmeket adtak), és még jó pár.. Az ember lubickolhatott ezek közegében, és még a legszarabb műsort is néztük, mert végre nincs hétfői adás-szünet, és nem valami szovjet, vagy cseh drámát toltak a TV-ben, hanem megnyílt a világ. Brutális, erőszakos, szexszel teli mozik, amelyek természetesen azonnal elvarázsolták egy ifjú titán lelkét. Naná, hogy engem is. Főleg a szexszel teli filmek, de ez most nem fontos. És ott volt egy kis TV-adó, a Bagoly TV, amelynek az a specialitása volt, hogy csakis éjszaka indult, és hajnalig tartott, a nevében erre utalt a bagoly, mint azt már kitalálhattuk.. És amikor véletlenül nem a szokásos videoklipek és reklámok mentek rajta, akkor kaptunk néha egy-egy filmet. És, ha az ember már megunta a Sat 1-en adott erotikus-vígjátékokat (kielégült), akkor volt, hogy kapcsolgatva elkapott egy-egy jó kis véres akció, vagy horrorfilmet.. Így akadtam a "Fekete kobra" című alkotásra, és annak további részeire... (Most látom, hogy van egy 2012-es "Fekete Kobra is, nos nem összetévesztendő a kettő!)
 Az 1986-os, nagy sikert arató Sylvester Stallone - féle Kobra megtette a hatását. Az erőszakos, nem-ejtünk-foglyokat, előbb-lő-aztán-kérdez, hallgatag és néha a törvénnyel is szembemenetelő zsaruk elárasztották a mozivilágot. És egyúttal a '80-as évek közepének rémálma, a motoros bandák, punkok, irányíthatatlan fegyveres galeriktől való rettegés is belopózott a filmvilágba, főként Amerikában, ahol valóban egyre nagyobb problémát okozott ez a fajta bűnözés. Olaszország sosem volt rest importálni a sikeres forgatókönyveket, kissé felhígítva, kissé gagyibbra faragva, kevéssé ismert színészekkel... Ott van példának a "Contamination", ami egy Alien rip-off, vagy a kismillió Conan - utánzat (Barbár fivérek, Ironmaster, Sword Of Barbarians...stb...)a Star Wars, Mad Max, A Cápa és a Terminátor olasz utánlövései... Őszintén szólva nekem sosem volt ezzel bajom, bájos és szórakoztató kis filmecskék, fantáziadús, mégis kissé primitív történetekkel. Nos a "Kobra" sem kerülhette el a végzetét, mert rá egy évre már el is készült a talján verziója, igaz, amerikai koprodukcióban. Danilo Massi írta a forgatókönyvét, hát nem egy referenciamunka, mit ne mondjak, az ő nevét maximum a "T.I.R." sorozat rendező-asszisztensi pozíciójából ismerhetjük, netán egy "Üldözés a Balkánon" című szintén elég b-kategóriás akciófilm írójaként... Az ő nagy ötlete lehetett vajon, hogy - tádámm, micsoda fordulat!!! - egy néger játssza a flegma zsarut? Érdekes módon, családban marad alapon, forgatókönyv-írónk édesapja rendezte a filmet, amolyan familiáris kalákában, Stelvio Massi. Ő már nagyobb és ismertebb név a filmszakmában, 32 mozit rendezett, bár én ezekről nem nagyon hallottam még... A főszereplőnk viszont telitalálat lett: a mai napig aktív Fred Williamson, az amerikai ex-futballsztár, szigorú bajszával, és elmaradhatatlan szivarkájával a szájában igen jól formálta meg a veszélyes Robert Malone nyomozót... És még további 3 részben írtotta a gonosztevőket. De rengeteg filmben szerepelt még ezeken kívül, íme néhány: "Zombie Apocalypse: Redemption" "Háborús zóna", "Warriors of The Wasteland" "Alkonyattól pírkadatig"... És bőven van még a "rovásán", a kezdeti Blaxploitation múviktól az akciófilmeken keresztül a poszt-apokaliptikus sci-fiken át sorozatokig. Ha meglátod a képét, azonnal megismered ám. És főhősnőnk sem akárki, Eva Grimaldi, a szépséges olasz modell, aki szintén rengeteg szerepet eljátszott már az évek során (Zűrangyalok, Ratman, Convent Of Sinners, Delta Force Commando II. ...stb...) Főgonoszunk, akinek olyan feje van, mint egy képregényhősnek a 60-as években, Bruno Bilotta, aki szintén igencsak hosszú színészi pályafutást tudhat magáénak.. Úgy látszik, a "Fekete Kobra" mégsem annyira gagyi, ha már ilyen arcok szerepeltek benne! Bilotta néhány filmje: "Démonok 2." "Bosszú a jövőből", "Detective Malone", "Nyerő páros"...Szóval adott minden egy kis kellemes szórakozásra, nosztalgikus időutazásra. tessék:

Malone felügyelőt riasztják, már rögtön a legelején megmutatja, milyen karakter is ő: egy uszodában (miért egy uszodában???) néhány gazember túszokat ejtett. Hősünk érkezik, és le sem szarja a túszokat, lelövi a gonoszokat a picsába. Húbazmeg, ez ám tárgyalóképes figura, nem szeretném, ha netán egy ilyen ember lenne a túsztárgyalóm, ha neadjIsten megesne ilyen csúfság velem. Bár nem járok uszodába...  Szóval kérlelhetetlen hősünk szépen bemutatkozott. Eközben láthatjuk, hogy valami hülye szörföst kinyír egy motorosbanda, úgy kell neki, ahelyett, hogy a nőjével szórakozott volna el. Nos, szegény hölggyel a bőrdzsekis motorosok játszanak el, aztán megölik őt is.  Ezek mindenkit kinyírnak általában ok nélkül, bár a kissé terminátorosra öltöztetett vezetőjük valami homályos ideológiáról pofázik, és általában olyan hisztérikus, mint egy seregnyi menstruáló nő, mert a saját embereit is ok nélkül üti-veri, néhány perc levegőbe meredés után. És itt jön képbe hősnőnk is, Elys, aki fényképész, és persze 8-szor szebb, mint a modelljei, érdekes módon. Hazafelé tartva a szomszédnál éppen gyilkosság zajlik, és az éjszaka is napszemüveget hordó főgecit sikerül lefényképeznie közelről, és úgy elvakítani a vakuval, hogy az még csak ki sem nyújtja a kezét érte. Hát, különös. Aztán jön az üldözés, de szemtanúnk megússza, és kórházba kerül, mert sokkot kapott. Találjuk ki vajon, mi fog történni: Malone, a Fekete Kobra kapja feladatul, hogy megvédje a nőt. El is indul a kórházba, de a rossz fiúk már ott vannak, hogy a tanút kinyírják. Persze a kórház felvételi részlege, meg minden üres, naná, el is hiszem, egy magyar kisváros SFR-je fullon van éjszaka betegekkel, de ott éppen nem. Sikerül megvédeni Elys-t a genyáktól, majd otthonába viszi, miközben úgy beszél a nővel, mint egy kutyával, ezt kissé túlzásnak érzem, ilyeneket, hogy "Ideje lenne befogni a száját, túl sok hülyeséget hord össze".. Nahh, köszi, a gáncs nélküli lovag, bizonyára könnyű lehet egy ilyennel összemelegednie a nőnek...  Eközben Malone főnökének elrabolják a lányát, de ő felfegyverkezik, és elindul kiszabadítani.  Itt egy kurva unalmas autósüldözés is megesik a főgonosszal, aki mintha meghalt volna.. De később ismét feltűnik, szőkére festett séróval.. És eljön a végső leszámolás.

Hát kissé csalódott voltam. Tudom, az emlékek mindent megszépítenek... De ennyire? Vagy a további részek voltak a jók? Fene sem tudja. mindenesetre kissé vontatott volt az egész, logikátlan és értelmetlen. Afféle gyermekbetegségei ezek a '80-as éveknek a filmművészet terén. De a verekedések. Lassúak, néha még viccesek is. A gonoszok motivációja érthetetlen tökéletesen.  Mégis  akad benne némi izgalom, egy kis báj, amely szintén korának velejárója... És azért adott sok minden: szép nő, akit félteni kell, magányos farkas zsaru, akihez képest Jackson, a Vadállat is csak inas, aki törvényeken is áthágva kegyetlenül móresre tanítja a szemeteket.  (á lá "Te vagy a betegség, én vagyok a gyógyszer.”) A dialógusok kissé erőltetettek, a zene az a szokásos szintis-szaxofonos, de ne téveszd össze, nem az amerikaias, hanem az olaszos, kissé oda nem illő, néha idegesítő. És hmmm, mintha ismerős lett volna, amikor azt mondja a bűnözőnek, hogy  most biztosan azt számolod, hogy ellőttem-e az összes töltényt.. Az operatőr csapnivaló, és nagyon steril az egész film, a szereplőkön kívül nem is nagyon látunk embereket, mint fentebb említettem, még a kórházban sem.  Elég nyomasztó, mint valami kamaradráma... Mégis, megért másfél órácskát az életemből, ha már a nosztalgia miatt is, és azért annyira nem szar... Ráadásul jól szerepeltek hőseink is... Arról nem tehetnek, hogy faszságokat kellett beszélniük, az a forgatókönyv hibája...  Mindegy, mindenesetre nem bántam meg, mert szórakoztató volt, egy 10/5-öst leakasztott nálam.

The Daisy Chain (2008)

Mostanában már kissé valóban kezd elegem lenni ezekből a "parasztos-horrorfilmekből". Mintha manapság mást sem látnék, csak a fiatalokkal megpakolt kocsik, amelyek letérnek az útról, és bugrisok aprítják őket mindenféle szerszámmal. Ami ugyan nem baj, mert a mai kölykök 88%-a megérdemli eme elbánást, csak éppen már a könyökömön jön ki ez a séma. Mert nem érdekes. Mi abban az izgalmas, hogy a tisztelt néző az első tíz perctől már azon drukkol, hogy azt a sikoltozó kurvát hallgattassa már el a gyilkos, és vadássza le az egész unszimpatikus kölyök-brigádot? Ráadásul ezek a filmek valami elbaszott módon úgy vannak beosztva, hogy az első képsorokban egy szaftos kis gyilok, hogy felkeltse az érdeklődést, majd egy órán keresztül van időnk arra, hogy megutáljuk az ifjú társaságot. Mert faszságokat beszélnek, (ó, az a rohadt kötelező társasjáték, a kérdezős - válaszolós, amiben csak természetesen a szexről jár a szájuk), isznak, füveznek, és egy percnyi ismerkedés után dugnak, mint az üregi nyulak, és mi meg imádkozunk a baltás/láncfűrészes/vasúti szeges/kaszás/tűzőgépes gyilkos megérkezéséért. Végül az utolsó 20 percben végre hullani kezdenek. könyörgöm hagyjuk már ezt a receptet. Már ott tartok, mint pár évvel ezelőtt az Ázsiából exportált kísértet-kislányokkal, torkig vagyok. Amerika és Hollywood mondjon le! És ha nem véletlenül eme fentebb említett ki-sem-hűlt-de-felmelegített sztori, akkor jön a kísértetházba költözés. Amikor már ezredszer látod a kocsiban utazó családot, a lelkesítő apukával, a gondterhelt anyukával, a flegma és nyafogó tinilánnyal, meg a kiskölyökkel, akik költözködnek, már fogod a fejed. És persze biztos vagyok abban, hogy apuka akkor sem hisz majd a kísértetekben, amikor tinilánykáját a szeme láttára ejti teherbe a poltergeist. Ehhh, na jó. Váltsunk kontinenst, de azért maradjunk ebben a műfajban, amely Hollywood-nak köszönhetően már olyan, mint egy repedtsarkú ribanc, akit lépten-nyomon gerincre vág boldog-boldogtalan.

 Persze nem állítom ám, hogy itt is újdonságokkal találjuk szemben magunkat. Ki ne ismerné a "befogadott gyerek a családban, aki gonosz" kaptafát? Most éppen angol - ír koprodukcióban vették elő ezt a lábbelikészítő-segédeszközt.  Nemrég láthattam egyébként a "When The Lights Went Out" című szellemházba-költözős angol filmet... Amely meglepően jó volt, ízes európai fekete humorral, feszültséggel, és abszolút nem sematikus elkészítéssel. A jó öreg kontinens szerencsére bővelkedik mondákban, legendákban, amiből igazán ötletes rémfilmeket lehet kreálni. Tulajdonképpen innen származtak el ámerikába a vámpíroktól kezdve az inkubusokon át az összes mitológiai, és horrorban felhasználható karakterek, kitalált rémségek, mint pl. a holokauszt. Aisling Walsh, a "Daisy Chain" ír rendezőnője megunván a barna sört, no meg főként azt, hogy nincs épkézláb filmipar hazájában, Angliába tette át székhelyét, ahol TV-sorozatokat rendezgetett, és néhány olyan filmet, amiről nem is hallottam (Tolvajlány, Dal az agyonvert fiúért...stb...) és számomra kiemelendő, hogy a "Wallander" című kitűnő krimisorozat egy részét is direktorálta.

2008-ban pedig úgy gondolta belenyúl egy kicsit a horror műfajba is, Lauren Mackenzie forgatókönyv-író segédletével (szintén leginkább televíziós-szériák). Főszereplőnek, a kis gonosznak tökéletes kislányt szerencsésen Mhairi Anderson-ban lelték meg. Mondhatom, nagyszerű alakítást nyújt, a hideg ráz néha tőle, méltó párja az "Omen" kis Damien-jének... Nevelőanyukájának a külsőre  igazi tanyasi tenyeres-talpasnak tűnő (pedig a film szerint a város zaját hagyta el, hogy vidéken keressen csendet... azt speckó nem értem, miért az óceán partján, ahol üvöltve kell kommunikálni, mert a saját szavát nem hallja az ember...), ámde hihetetlen módon a filmen kívül egészen jó külsejű Samantha Morton ( John Carter, Control, Különvélemény...) lett felkérve aki a forgatás ideje alatt valóban állapotos volt... Azt kell mondanom, ő is perfektül alakít, szinte átalakul a szerephez... Férjura pedig Steven Mackintosh (A Ravasz, az Agy..., Underworld, A fiók...), aki szintén nagyszerűen játssza az egyre idegesebbé váló apukát. Kicsit bő lére eresztett bevezetőm után lássuk a lényeget, íme a tartalom:

 Martha és Tomas úgy döntenek (mint fentebb is említettem), hogy a sokadik hónapos feleséggel kiköltöznek a világ végére, az Achill-szigetre, Írország partjainál. Itt mindig fúj a szél láthatólag, a hullámok ostromolják a partot, és állítom, hogy olyan vidám az egész hely, mint egy kanál ecet. A döntés számomra kissé illogikus, de ugye ízlések és pofonok, valahogyan az Északi-Sarkon is szülnek a nők. Hamarosan meg is ismerkedhetünk a szomszédokkal, a Gahan családdal (Hmmm, Dave nincs ott.. szerencsére.. :)), és főként Daisy-vel, a maszatos és kissé elvadult kislánnyal is, akinek kedvenc hobbija a harmadik szomszédot baszogatni, zargatni, miközben az öreg vallásos hevülettel gyűlöli és féli a kis "komiszt"... Rövid bevezetés után, a Gahan családnál borzasztó tragédia történik: kisebbik gyermekük, Daisy öcsikéje belefullad az óceánba. Szülei teljesen összetörnek, miközben Marta egyre inkább megbarátkozik Daisy-vel... Nemsokára újabb szörnyűség rázza meg a kis sziget lakóit: Gahan anyuka és férje egy furcsa babonás szertartás során megégnek... A kislány magára marad, de Martha szíve egyre jobban megesik rajta, egyre inkább megszereti a kommunikálni alig képes gyermeket... Magához veszi, férje gyenge tiltakozása közepette, ám de a gyámügy által küldött nő szeretné a lánylát elvenni tőlük.. Furcsa autóbaleset éri.  Martha testvérének kislánya féltékenységet okoz Daisy-nek... Majdnem belefullad egy úszómedencébe.. Ezek után már azt kezdik rebesgetni, hogy Daisy amolyan "changeling", azaz elcserélt gonosz gyermek, akit a tündérek raktak a bölcsőbe, és a benne lévőt elrabolták... A kislánnyal játszadozni akaró kölkök is pórul járnak, és már mindenhol nagy ívben kerülik a családot, míg Tomas egyre inkább szabadulni akar a kényelmetlen és veszélyesnek tűnő kolonctól, ám felesége egyre mániákusabban ragaszkodik hozzá... Az öreg szomszéd is megelégeli a kis "tündérkét", és tenni akar róla, hogy elpusztuljon... Majd elkövetkezik a borzalmas ám elgondolkodtató végkifejlet...

 A film látszatra melankolikus, mind zenéje, mind képi világa miatt. Úgy tűnhetne, mintha a történet csak lassacskán csordogálna, holott az események minden részlete szépen rakja össze a sztorit, ráadásul ha nem is pörgős, de elég szépen halad a végkifejlet felé. Csak úgy érezzük a fentebb említett hangulat miatt, viszont nyomasztó, olyan, mintha a film a gyomrodba lépne, és egyre erősebben taposna. A világvégi kies környezet, az elzártság is megfejeli a hatást, és a színészi játék hitelessége is igazi alakítás, nem csak játék. A néző ide-oda verődik, néha utálattal néz Daisy-re, néha pedig sajnálja... Ahogyan a hozzá ragaszkodó Martha is hol ellenszenves mániákussága okán, hol rajta is megesik az ember szíve... Nagyon érzékletes és hatásos képeket láthatunk, ahogyan Daisy az előtérben árnyalja a háttérben játszódó vidám dolgokat, és baljós érzést kelt... Nincs olcsó hatáskeltés, inkább drámai és hátborzongató képek és nyugtalanító történet. A film szép és festői látványt ad még az olyan sivár helyről is, mint a sziget legszéle... Minden a helyén van, és a tetőpont, a befejezés hagy minket magunkban ücsörögni, megérkezik, átlép felettünk, és gondolkodásra késztet... Sokan felrótták a befejezést a filmnek, bár szerintem ez is erőssége, mert nem rág a szánkba mindent, nem magyaráz, nem zárja le a szokásos happy end-del a sztorit. Adott egy szépen megrendezett film, kitűnő színészekkel, tökéletes alakításokkal, gyönyörű képekkel, súlyos atmoszférával, és egy tragikus drámával, amely azonban természetfeletti horrorba van öltöztetve -vagy mégsem az,  csak dráma? Na ezen kell a végén törni a fejünket. A lecke feladva, mi pedig maradandó élményt kaptunk. 10/9, de csak azért, mert ez nem egy Hellraiser... :) De azért "tündéri" film.

Babysitter Wanted (2008)

Néha egy sablon történetnek látszó műből is kisülhet kellemes meglepetés, ennek ékes példája a most tárgyalt film.

A Babysitter Wanted nem reformálja meg alapjaiban a műfajt, de olyan ügyesen variálja a szokványos horrorfilmes panelokat, annak ellenére hogy külön-külön mind a "láttuk már" kategória, ami kölcsönöz annyi eredetiséget, hogy megérje rászánni azt a másfél órát.

Fiatal, naiv  vidéki kiscsaj felkerül a városi egyetemi koleszba, előtte a mélyen vallásos anyuka óvja a szörnyű nagyvárosban leselkedő veszélyektől, a szöveg  ismerős lehet mindenkinek aki volt már koleszos. A campusélet pedig nem is indul túl rózsásan: szegény Angienek nem elég, hogy a szobatársa egy seggfej, tipikus  hülyepicsa, ráadásul még egy rejtélyes, nem túl jóképű, állandóan csak félhomályban mutatott idegen is a nyomába szegődik, feltehetőleg nem leánykérés céljából....Az eddig leírtak alapján egy  tucat Tv-thrillernek tűnhet, amely még a horrortól is olyan messze áll, mint Fekete Pákó a magyar nyelvtantól. Szerencsére a film a kicsit lassúbb felvezetést követően fordulatot vesz, miután a főhősnőt nem veti fel a jólét, ezért elvállal egy jól fizető babysitter munkát, egy, a várostól kurvára messze fekvő farmon. Első blikkre minden remeknek tűnk, a munkaadók  jómódú, kedves farmerházaspár, aranyos kiskölökkel, aki szegény egy ritka betegségben szenved, ezért csak speciális ételeket ehet, amiért is fokozottabb odafigyelést igényel. A meló ezek ellenére nem nehéz, ráadásul Őstermelő Joe-ék perkálnak is igen szépen, egy éjszakát ezért még a pokolban is ki lehet bírni, gondolhatnánk gyanútlanul. A horrorfilmek íratlan szabályainak megfelelően természetesen az éjszaka annyira lesz zavartalan mint egy 8.kerületi bérházbeli csendélet:), hamar leszáll az éj, előbb néhány furcsa telefonhívás zavarja meg a nyugisnak induló estét, majd feltűnik a titokzatos idegen is. Ez lesz az a WTF pont,-Spolierezés nélkül-ahol az eddig szokványosnak induló film gyökeres fordulatot vesz, mindenről kiderül hogy az ellenkezője annak, amit hittünk, a látszat pedig gyakran csal és az eddig átlagos thriller átcsap misztikus horrorba, a végén egy remekbe szabott gorefest -tel.

Többet nem ildomos elárulni a történetről, térjünk rá inkább a technikai részére , illetve a színészi játékra. Az operatőri munka, a fényképezés egyaránt jól sikerült, már a langyosan induló kezdéskor is egy megmagyarázhatatlan, baljós hangulatot vesz rajtunk erőt,ez végigkíséri az egész filmet,  a viszonylag, kevés, de annál jobban sikerült gore-jelenetek szintén a helyükön vannak. A rendezők , Jonas Barnes és Michael Manasseri pedig biztos kézzel vezetik a nézőt a lassú kezdéstől a fokozatos felpörgésen át, a végső, Hostel filmeket is megszégyenítő végkifejlet kínzásjelenetéig, azonban fontos megjegyezni ez nem torture-porn, ha valaki netán erre számítana.

A  színészi játékról, a főhősnők ezekben a filmekben rendszerint nagycsöcsű bombázók, itt sincs másképp, azonban Sarah Thompson annyi pluszt hozzá tud tenni a szerepéhez, hogy érte valóban tudunk izgulni, ellentétben a sok hasonszőrű filmekben szereplő IQ-bajnok plázapicskkal,akiknél azon drukkolunk, hogy patkoljanak már el végre,  ennél többet egy ilyen szerepből nem igazán lehet  kihozni, a negatív szereplők játéka is kellően meggyőző, dicséretes hogy az egyiknél még az emberibb oldalát is megismerjük, ő nem élvezettel, inkább egyfajta kötelességként végzi "melóját", tehát még némi, minimális együttérzést is tanúsíthatunk iránta, már ha nagyon empatikusak vagyunk a sorozatgyilkosokkal.:)

Mivel a film kevés szereplővel, alig néhány helyszínen játszódik, a többi szereplő inkább jelzésszinten, statisztaként-hullajelöltként van jelen, illetve akad még egy jófej udvarló, ők  a szokásos elvárható szintet hozzák, tehát annak ellenére, hogy nem igazán ismert arcokkal találkozunk, a szereplőgárdára sem lehet panaszunk.

Mint már említettem  a film jórészt egy helyszínen játszódik, ez szerencsére nem válik a történet rovására, nem fullad unalomba, ami az egyhelyszínes filmek egyik rendszeresen visszatérő hibája szokott lenni. Sőt. A külvilágtól elzárt éjszakai farm olyan klausztrofób, nyomasztó érzést ad, mi is átérezzük a főhősnő kiszolgáltatottságát, és a "van valami odakint"érzést.

Ezt a filmet nyugodtan ajánlom minden horrorkedvelőnek zsánertől függetlenül, megvan benne egyaránt a suspense és trancsírozás is, szerencsére a rendező(k) ráérzett a az optimális egyensúlyra, unatkozni garantáltan nem fogunk. Ha már unod a futószalagon előregyártott tucatszarokat, akkor kellemes időtöltésnek nézel elébe, még ha a film végére óhatatlanul beugrik egy régi nagy klasszikus  címe. (azért sem árulom el, aki megnézi, rögtön eszébe fog jutni egy név és egy cím).

10/7

UI: ezúton gratulálnék az idióta magyar filmcím-fabrikáló seggfejeknek, hogy az igen kreatív címválasztással erősen elspoilerezték a filmet. Lehetőleg próbáljátok kerülni az olcsó, hatásvadász magyar filmcímet.

A halál alagútja - Death Tunnel (2005)

Ezt a filmet sokan gyűlölik, ha jól emlékszem szerepel is a 100 legrosszabb film listájában , DE: ne felejtsük, ezek a listák általában kommersz popcornfilmek nézőinek véleményéből állnak össze, ők nem néznek annyi szart, mint mi. Ezért természetes, hogy más mércével mérünk. Talán kissé mazochizmus ilyen filmről írni, de ott egye a fene, az oldal olvasói nyilván nem az aktuális slágerfilmek kritikáit járnak ide olvasni, arra vannak más oldalak.

A film maga valóban nem egy remekmű, sőt, a jótól is nagyon messze áll, de egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek a kritikák lefestik. Igen, újhullámos horror, azok minden gyerekbetegségével: össze-vissza bevágott gyors vágásokkal próbál operálni, ijesztőnek hatni, ezek ellenére valamiért mégis működik, főleg a helyszínválasztás miatt, magam részéről nyugodtan elalszom akár egy temetőben is, viszont a kórházak általában a frászt hozzák rám, főleg a film címét is adó halál alagútja, ami tulajdonképpen az a hosszú földalatti folyosó, amin keresztül az elhunytakat a krematóriumba szállítják, egyébként hasonló élményem volt már, ezért is írom hogy inkább a leghírhedtebb sorozatgyilkos a kriptájában töltenék egy éjszakát, mint egyedül azon a folyosón végigmenni. A film a szokásos tinihorror lenne, ami mégis kiemeli a sok tucat sablonszarból, az a helyszín, az atmoszféra, ezek feledtetik a hiányosságokat, kliséket, ezen a helyen valóban átérezzük a halált, a szenvedést, sokkal inkább mint bármilyen temetőben. Ha babonás lennék, annyit mondanék, egy temetőben már a megbékélt lelkek nyugszanak, míg egy kórház maga a purgatórium, a rengeteg személyes emberi tragédia, kín, haldoklás szinte átitatja a lepusztult, csupasz komor falakat. Ez a morbid esszencia, ami megadja a film sava-borsát, az amúgy szabványosan induló tinihorror hangulatát. Az egykori kórház egyébként létezik, Amerika leginkább kísértetjárta helyei között van számon tartva, állítólag valódi paranormális jelenségeket is rögzítettek ott. Jogi okokból a kórház nevét megváltoztatták a készítők, a "based on true story" csak annyit takar, hogy létező helyről van szó, a történet természetesen fikció. Viszont, csupán már maga a hely is kellőképpen gondoskodik a parafaktor fenntartásáról.

Azonban térjünk is rá a történetre:

Szokásos debil amerikai egyetemi beavatási buli keretében néhány kiválasztottnak (természetesen szőke nagymellű bombázók:D) ezen a bizonyos helyen kell eltölteni egy éjszakát, ami ahogy már előre sejthetük nem lesz éppen zavartalan. Mint kiderül, az egykor leprások elfekvőjeként szolgáló kórházban a gonosz doki válogatott szadista kísérleteket hajtott végre a pácienseken, ráadásul a doki leszármazottja a buli egyik résztvevővője. A lelkek pedig természetesen nem nyugszanak...Hmmm, kísértetiesen-hogy stílszerű legyek-emlékeztet a nagysikerű Grave Encountersre, ami jó is volt, bár utálom a handycam filmeket. Ezután, ahogy előre kiszámítható, hamarosan meg is kezdődik a kísértetjárás, a "buli" előrehaladtával fokozatosan megelevenedik a múlt, és szép lassan a jelen és múltbeli idősíkok összemosódnak, megszűnik a tér és idő, dimenziók közti korlátok-ez sokaknak elsőre kicsit zavaros lesz- az akkor megtörtént események újra megismétlődnek, ezúttal a jelenben, a beavatási szertartás résztvevőivel. Ahogy az már kitalálható, a résztvevőkre egy valóban feledhetetlen buli vár, már aki túléli az éjszakát. Szegény néző meg csak kapkodja a fejét ebben a nagy összevisszaságban. A többi már Spoileres lenne.

A történetről dióhéjban röviden ennyit, elismerem, elsőre kissé zavaros, néha nehéz követni a fonalat, de a helyszínválasztás, a beteg légkör kárpótol a hibákért, és még némi romantikát is sikerült becsempészni. Ezért, ha nem is jó, de a bőven nézhető kategória. Sajnálom a történetet, mert egy profibb író, stáb, és egy tehetséges rendező kezében igazi beszaratós film is lehetett volna. De... sosem szerettem a mi lett volna kérdéseket, lehetett volna, de ez lett, ezt kell elfogadni. Annyira nem rossz, pl halál alagútjában a hullákat tolingáló szelem, az egykori hullaházi dolgozó kifejezetten jól sikerült figura, de akadnak még fosatósra sikerült részek, a hangulat kárpótol a hibákért, azt hiszem ha a Grave Encounters idejében készült volna, nem lenne ennyire alulértékelt. Nem a belezős-darálós-trancsír horrorok közé tartozik, elsősorban azoknak ajánlom, akik a misztikus kísértetfilmeket részesítik inkább előnyben. Szerencsére a fekete hajú japán szellemkislányokat kihagyták.

Nem egy maradandó darab, de aki szereti az ilyen témájú filmeket, egy próbát azt hiszem megér, a helyszín, légkör kárpótol a hibákért, jónak én sem merem nevezni, de egy 10/4-et megérdemel, ha éppen megfelelő hangulatban csíp el a film. Minden hibái ellenére, mindenesetre azért dicséret illeti a készítőket, hogy (valamennyire) mertek elszakadni a sablon horror-kliséktől, és valami eredetibbet összehozni, nagyon sajnálom hogy az eredmény kicsit felemásra sikerült, a potenciál mindenesetre több volt a sztoriban mint a végeredmény.