Mark L. Lester rendező neve igazán a '80-as évek közepétől ívelt felfelé, egészen a '90-es évek elejéig, megemlítendő a "Tűzgyújtó", a "Kommandó" és a "Leszámolás Kis-Tokióban" igen jól mutató címeit, majd leszállóágba kezdett, hogy ott kössön ki valahol a "Pterodactyl - Szárnyas gonosz" és jelen alanyunk szintjén. Rossz ezt látni, mint amikor egy tehetős haveroddal évek elteltével egy sikátorban találkozol össze, ahogyan éppen aprót kunyerál. Munka - munka, válaszolhatná erre Lester, az ember már nem mehet el cipőfelsőrész-készítőnek, vagy segédmunkásnak ilyen idősen. Ott van még mellé Rafael Jordan, aki papírra vetette ezt az egész katyvaszt. Róla azt kell tudni, hogy eladta a lelkét a gonosznak és az emberiséget olyan forgatókönyvekkel sanyargatja, mint a "Cowboys vs Dinosaurs", "Kristálykoponyák", "Ragin Cajun Redneck Gators", "Jurassic Attack", "Szupervulkán", "Thor: Az istenek kalapácsa", "Meteorvihar". Gyanítom a Syfy Channelnél és az Asylumnál külön bejárata van és saját névre szóló parkolója. Említsük még meg főszereplőnket, Brian Krause-t, aki sok-sok tv film és sorozat mellett ismerős lehet az "Alvajárókból" vagy a "Kőbe zárt halálból".
Na, akkor vágjunk bele, hiába próbáltam halogatni, eljött az agyrém ideje. Belize egyik gyönyörű szigetén járunk. Turistacsalogatóként kint az óceánon egy hajón, ahol egy gépfegyveres rasztanéger három búvárt fenyeget, akiktől azt követeli: találják meg Cortez aranyát, ami az alattuk elterülő úgynevezett Kék Lyuk mélyére süllyedt sok száz évvel ezelőtt. (Figyelem, nem a Fényes Adolf utcai kocsma és koncerthelyiségről van szó.) Csakis egy víz alatti robbantás útján érhetik el a kincset, amely azonban meglepő módon kiszabadít, vagy életre kelt egy ősi vérszomjas dinoszauruszt. Érdekes, hogy egy-egy detonációval mindig életre kelnek az ilyen lények a filmekben, holott tudtommal ezáltal inkább elpusztul minden. Nagyon felbaszták az agyát, vagy csak éhes, mert rögvest elfogyaszt két búvárt, majd felüti a fejét a víz mélyéről, olyan ügyesen, hogy egyetlen csacska hullámfodort sem vet nagy teste és a hajóra támad. Bob Marley unokája szemmel láthatóan a levegőbe lövöldözve védekezne, de nincs kegyelem, hamm, be a szörny gyomrába.
Itt jön képbe az éppen a földi paradicsomban vagy paprikában nyaraló Rod és Jane, akik kísérőikkel meglelik a fő-merülőt, Jackson Slate-et, a kalandort, eszméletlen állapotban. Az eszméletlen az most nem azt jelenti, hogy kurva jó. Partra viszik, majd mivel az ájult fickó nem akar kórházba menni (WTF?), így elcipelik egy gumimellű tengerbiológus nőhöz, hogy az is legyen a sztoriban. Most már meg vagyok győződve, hogy a tengerbiológusi szakma előfeltétele az, hogy szőke plasztikbomba legyél. Anélkül nemhogy vizsgáznod sem lehet, de fel sem vesznek ilyen irányú tanulmányokra. Slate észhez tér és elmeséli kalandját, miszerint a helyi négermaffia kényszerítette a merülésre, továbbá valami ronda dolog szabadult el az explózió miatt. A kis csapat ráizgul a kincsre, olyannyira, hogy Rod eleddig szeretett párját is ott hagyja a picsába, amikor az nem akar velük menni. Pillanatnyi közjátékként dühös fekák indulnak üldözésükre, de ők is a lény étlapján végzik, mert az ellen nem véd a minden irányban kaszáló gépfegyverezés, sem az ordítás, de még a bleklájvszmedör sem.
Megérkezik a parti őrség, amely egyben a rendőrség is, akik csak hárman vannak az egész szigetre, amelynek 15000 lakosa van. Nagyon élik a szerepüket, többnyire hallgatnak és napszemüvegük kifürkészhetetlenségébe bújnak. Elkísérik a kalandozókat a Kék Lyukhoz, akik odalent hatalmas lábnyomokat találnak a gyalogló monsztertől és egy halom tojást. Egyet fel is hoznak magukkal, bizonyára megkívánták a rántottát.
Eközben a parton maradt hűséges Jane ordas kurvaként elvonul egy hajóra bulizni két kigyúrt kannal. Az embert ez a történetszál jobban érdekli - hátha kisül belőle egy jó kis gang-bang - mint a kompúteranimált dinoszauruszos ökörség, de ezt is lenyesik később gyorsan.
Sarah, a biológus és Slate elmennek a laborba, ahol "Tojáshéjba zárva nem túl jó, Kikelt hát a vérengző kis dínó". Sikerül az elszabadult szörnykölköt a fridzsiderbe zárni. Megint itt vannak a négerek, gonoszul, ez a film ma már nem készülhetne el, hiszen tudjuk csakis csodálatos és becsületes emberek a feketék. Persze a kiszabaduló kis rohadék szarik a rendszerszintű rasszizmus-nyávogásra és nekik esik, két hősünk pedig elmenekül.
Jane nem érzi jól magát, már megbánta, hogy kiment a bulihajóra és hiába győzködik, hogy bukjon rá a brére, inkább beleesik a vízbe az érkező őskori hüllőt köszöntve, amely nem rest a partiarcokat is megdézsmálni. Rod szíve összetörik, amikor holttestét kimenti, aztán rá fél percre le sem szarja a csajt, inkább tojástörést akar. A bosszú nem várhat, így máris felfegyverkezve a szokásos három zsaruval kivonulnak nyílt vízre, ahol meglepődve konstatálják, hogy egy 15 méteres gyíkot nem fog a pisztoly, sem a puska. Szerencse, hogy mindannyian hóttprofin kezelik a mordályokat, arrafelé már csak így megy ez, a járókában is tárakat cserélgetnek. Megszületik a nagy ötlet kalandorunk okos fejében: rálő egy szigonnyal, aztán hitetlenkedve veszik tudomásul, hogy nahát a Poseidon Rexi elkezdte maga után húzni őket. Hogy ez mire volt jó, ne kérdezzétek.
A kudarcba fulladt akció után hőseinket partra teszik a rendőrök, majd magabiztosan visszaindulnak végezni az életükre törő állattal. No igen, logikus, hogy amit heten nem tudtak megcsinálni, majd három embernek sikerül. Természetesen rövid úton elhaláloznak. Rexi meg már tényleg tiszta ideg és kikocog a bícsre, de lehet, hogy csak inna egy Mojitót a fárasztó gyilkolászásra, vagy megkóstolna egy kis belizei töltött káposztát. Kergetőzésbe kezd a nyaralókkal, maga mögött hagyva hőseinket, akik keresnek egy autót, Slater önfeláldozó hülyesége segítségével, aki a távolodó szörnyeteg után kiabál, "hogy ide gyere te rohadék", ahelyett, hogy csak nyugiban lelépnének. Az meg van olyan fasz, hogy képes egy nyüzüge emberért otthagyni az ígéretes futkározó tömeget.
Megszületett a mesterterv is: van valahol a szigeten egy elhagyott katonai bázis, oda kell igyekezni, mert a mobiltelefonnal nem olyan lazaság segítséget hívni, mint szikra-távíróval. Az ötlet valóban praktikus, ott legalább Slater megkúrhatja végre a szilikonkeblű Saraht, már ezért megérte a sok herce-hurca. Ám a veszély továbbra is fenyegetően tornyosul felettük: a fenevad ugyanis Ambergris Caye 15000 lakosa (utánanéztem, ennyien élnek ott...) helyett csak ezt a hármat akarja felfalni minden áron. Ez valami hülye rögeszméje lehet. Sarah, Slate és Rod a Fortuna kegyeltjei, hiszen a bázison tele a fegyverraktár, sőt, kis-repülőgép is porosodik egy garázsban. A helyiek biztos elkerülték a támaszpontot, ahol gépfegyverektől a gránátokig minden, még rakétavető is pihen ott, hiszen békés egy nép, láthattuk a helyi gengsztereknél is, ahogyan minden kezükben pisztollyal hadonásztak. Az amerikai hadsereg meg csak úgy otthagyja ezeket a cuccokat, bőség van, nem kell az kutyának se. Ha már katonaság: sikerül elérniük távíróval (nem vicceltem az előbb, hiába olvas SMS-t Rod a maroktelefonján, ők morzéznak...) a felmentő sereget, amit négy katonaruhába öltözött figura képvisel valami koszlott raktárban, ahol a képernyőn a gyalogló dinó hologramja fut általában... Azok nem restek és két bombázót küldenek, hogy porral tegyék egyelővé a szigetet, más megoldás híján, na persze. Ha fáj a foguk, akkor meg biztos állkapocs-eltávolító műtétre mennek. Még jó, hogy nem atomot robbantanak egy nagyra nőtt gyík miatt. De térjünk vissza a balfasz-maratonra: 20 percük van a megsemmisítő amerikai beavatkozásig, Ezért Rod és Sarah motorcsónakba pattan, míg Slate meg akarja zavarni, vagy elterelni a figyelmét a lénynek, persze lófaszt sem sikerül neki. Így kedvenc Rexink kilométereket fut a neki bokáig érő vízben, ezt nem értem, baszott sekély lehet arra a víz. Erre a tengerbiológus oskolában kiképzett pornósztár szőkeség lazán bazukával szétpattintja a szívünknek egyre kedvesebb dinó fejét. Jahh, Rodot előtte felfalta, de ez lényegtelen, nem is értem, minek volt a filmben ez a semmirekellő.
Jön a hepiend, a boldog ölelkezés, majd egy nagyon meglepő fordulattal záródik a kínszenvedésünk, legalábbis a csecsemők számára, akik először látnak televízió-képernyőt.
Ennyi és nem több. Semmiféle gátlást nem érzek, ha esetleg szpojlereztem. Aki olyan hülye, hogy nem tudta előre kitalálni a történetet, aki váratlan fordulatot várt, annak az olvasás úgyis megoldhatatlan feladat. Az egész egy kreténség, akkora logikai buktatókkal, mint egy díjugrató-akadály. Itt nem csak a hüllő idióta, hanem a karakterek, a viselkedésük is. Mintha a sziget el lenne vágva a világtól, nincs vezetés, nincs hivatalos eljárás, csak három marcona zsaru, akik amúgy is nyilvánvaló öngyilkosságba vetik magukat. A hadsereg pojácái, akik elpusztítanák az egész lakosságot egyetlen őslény miatt. Az informatika szakkörös hülyegyerekek által generált szörny semmiféle ragadozó-ösztönnel nem rendelkezik, sőt, továbbmegyek, semmivel nem rendelkezik, csak követi a hülye forgatókönyv illogikus bakugrásait. Annyi bizonyos, hogy nem basztak át: nem vártam sokat és nem is kaptam sokat, csalódásnak nincs helye. Most kellene horror-szempontból elemeznem, de most őszintén: valaki gondolja, hogy tartalmazott feszültséget, izgalmat, csavarokat, aggódást a papírmasé karakterek irányába...? Ez egy igazi B movie, annak minden marhaságával és hibájával. Trashnek éppen jó, mert tartalmazza az idült és szórakoztató agyatlanságot, amely a szemétműfaj jellemzője. Irány az óceán, úszik neki a 10/3.
