Mostanában már kissé valóban kezd elegem lenni ezekből a "parasztos-horrorfilmekből". Mintha manapság mást sem látnék, csak a fiatalokkal megpakolt kocsik, amelyek letérnek az útról, és bugrisok aprítják őket mindenféle szerszámmal. Ami ugyan nem baj, mert a mai kölykök 88%-a megérdemli eme elbánást, csak éppen már a könyökömön jön ki ez a séma. Mert nem érdekes. Mi abban az izgalmas, hogy a tisztelt néző az első tíz perctől már azon drukkol, hogy azt a sikoltozó kurvát hallgattassa már el a gyilkos, és vadássza le az egész unszimpatikus kölyök-brigádot? Ráadásul ezek a filmek valami elbaszott módon úgy vannak beosztva, hogy az első képsorokban egy szaftos kis gyilok, hogy felkeltse az érdeklődést, majd egy órán keresztül van időnk arra, hogy megutáljuk az ifjú társaságot. Mert faszságokat beszélnek, (ó, az a rohadt kötelező társasjáték, a kérdezős - válaszolós, amiben csak természetesen a szexről jár a szájuk), isznak, füveznek, és egy percnyi ismerkedés után dugnak, mint az üregi nyulak, és mi meg imádkozunk a baltás/láncfűrészes/vasúti szeges/kaszás/tűzőgépes gyilkos megérkezéséért. Végül az utolsó 20 percben végre hullani kezdenek. könyörgöm hagyjuk már ezt a receptet. Már ott tartok, mint pár évvel ezelőtt az Ázsiából exportált kísértet-kislányokkal, torkig vagyok. Amerika és Hollywood mondjon le! És ha nem véletlenül eme fentebb említett ki-sem-hűlt-de-felmelegített sztori, akkor jön a kísértetházba költözés. Amikor már ezredszer látod a kocsiban utazó családot, a lelkesítő apukával, a gondterhelt anyukával, a flegma és nyafogó tinilánnyal, meg a kiskölyökkel, akik költözködnek, már fogod a fejed. És persze biztos vagyok abban, hogy apuka akkor sem hisz majd a kísértetekben, amikor tinilánykáját a szeme láttára ejti teherbe a poltergeist. Ehhh, na jó. Váltsunk kontinenst, de azért maradjunk ebben a műfajban, amely Hollywood-nak köszönhetően már olyan, mint egy repedtsarkú ribanc, akit lépten-nyomon gerincre vág boldog-boldogtalan.
Persze nem állítom ám, hogy itt is újdonságokkal találjuk szemben magunkat. Ki ne ismerné a "befogadott gyerek a családban, aki gonosz" kaptafát? Most éppen angol - ír koprodukcióban vették elő ezt a lábbelikészítő-segédeszközt. Nemrég láthattam egyébként a "When The Lights Went Out" című szellemházba-költözős angol filmet... Amely meglepően jó volt, ízes európai fekete humorral, feszültséggel, és abszolút nem sematikus elkészítéssel. A jó öreg kontinens szerencsére bővelkedik mondákban, legendákban, amiből igazán ötletes rémfilmeket lehet kreálni. Tulajdonképpen innen származtak el ámerikába a vámpíroktól kezdve az inkubusokon át az összes mitológiai, és horrorban felhasználható karakterek, kitalált rémségek, mint pl. a holokauszt. Aisling Walsh, a "Daisy Chain" ír rendezőnője megunván a barna sört, no meg főként azt, hogy nincs épkézláb filmipar hazájában, Angliába tette át székhelyét, ahol TV-sorozatokat rendezgetett, és néhány olyan filmet, amiről nem is hallottam (Tolvajlány, Dal az agyonvert fiúért...stb...) és számomra kiemelendő, hogy a "Wallander" című kitűnő krimisorozat egy részét is direktorálta.
Martha és Tomas úgy döntenek (mint fentebb is említettem), hogy a sokadik hónapos feleséggel kiköltöznek a világ végére, az Achill-szigetre, Írország partjainál. Itt mindig fúj a szél láthatólag, a hullámok ostromolják a partot, és állítom, hogy olyan vidám az egész hely, mint egy kanál ecet. A döntés számomra kissé illogikus, de ugye ízlések és pofonok, valahogyan az Északi-Sarkon is szülnek a nők. Hamarosan meg is ismerkedhetünk a szomszédokkal, a Gahan családdal (Hmmm, Dave nincs ott.. szerencsére.. :)), és főként Daisy-vel, a maszatos és kissé elvadult kislánnyal is, akinek kedvenc hobbija a harmadik szomszédot baszogatni, zargatni, miközben az öreg vallásos hevülettel gyűlöli és féli a kis "komiszt"... Rövid bevezetés után, a Gahan családnál borzasztó tragédia történik: kisebbik gyermekük, Daisy öcsikéje belefullad az óceánba. Szülei teljesen összetörnek, miközben Marta egyre inkább megbarátkozik Daisy-vel... Nemsokára újabb szörnyűség rázza meg a kis sziget lakóit: Gahan anyuka és férje egy furcsa babonás szertartás során megégnek... A kislány magára marad, de Martha szíve egyre jobban megesik rajta, egyre inkább megszereti a kommunikálni alig képes gyermeket... Magához veszi, férje gyenge tiltakozása közepette, ám de a gyámügy által küldött nő szeretné a lánylát elvenni tőlük.. Furcsa autóbaleset éri. Martha testvérének kislánya féltékenységet okoz Daisy-nek... Majdnem belefullad egy úszómedencébe.. Ezek után már azt kezdik rebesgetni, hogy Daisy amolyan "changeling", azaz elcserélt gonosz gyermek, akit a tündérek raktak a bölcsőbe, és a benne lévőt elrabolták... A kislánnyal játszadozni akaró kölkök is pórul járnak, és már mindenhol nagy ívben kerülik a családot, míg Tomas egyre inkább szabadulni akar a kényelmetlen és veszélyesnek tűnő kolonctól, ám felesége egyre mániákusabban ragaszkodik hozzá... Az öreg szomszéd is megelégeli a kis "tündérkét", és tenni akar róla, hogy elpusztuljon... Majd elkövetkezik a borzalmas ám elgondolkodtató végkifejlet...
A film látszatra melankolikus, mind zenéje, mind képi világa miatt. Úgy tűnhetne, mintha a történet csak lassacskán csordogálna, holott az események minden részlete szépen rakja össze a sztorit, ráadásul ha nem is pörgős, de elég szépen halad a végkifejlet felé. Csak úgy érezzük a fentebb említett hangulat miatt, viszont nyomasztó, olyan, mintha a film a gyomrodba lépne, és egyre erősebben taposna. A világvégi kies környezet, az elzártság is megfejeli a hatást, és a színészi játék hitelessége is igazi alakítás, nem csak játék. A néző ide-oda verődik, néha utálattal néz Daisy-re, néha pedig sajnálja... Ahogyan a hozzá ragaszkodó Martha is hol ellenszenves mániákussága okán, hol rajta is megesik az ember szíve... Nagyon érzékletes és hatásos képeket láthatunk, ahogyan Daisy az előtérben árnyalja a háttérben játszódó vidám dolgokat, és baljós érzést kelt... Nincs olcsó hatáskeltés, inkább drámai és hátborzongató képek és nyugtalanító történet. A film szép és festői látványt ad még az olyan sivár helyről is, mint a sziget legszéle... Minden a helyén van, és a tetőpont, a befejezés hagy minket magunkban ücsörögni, megérkezik, átlép felettünk, és gondolkodásra késztet... Sokan felrótták a befejezést a filmnek, bár szerintem ez is erőssége, mert nem rág a szánkba mindent, nem magyaráz, nem zárja le a szokásos happy end-del a sztorit. Adott egy szépen megrendezett film, kitűnő színészekkel, tökéletes alakításokkal, gyönyörű képekkel, súlyos atmoszférával, és egy tragikus drámával, amely azonban természetfeletti horrorba van öltöztetve -vagy mégsem az, csak dráma? Na ezen kell a végén törni a fejünket. A lecke feladva, mi pedig maradandó élményt kaptunk. 10/9, de csak azért, mert ez nem egy Hellraiser... :) De azért "tündéri" film.
