2009. május 8., péntek

Az Elveszett Világ Harcosa - Warrior Of The Lost World (1983)


Tegyünk újra egy időutazást a 80-as évekbe. A videózás hőskorszakából sokaknak lehet ismerős ez a kis remekmű, amelynek végignézése nosztalgiaveszéllyel jár, persze csak azoknak, akik átélték azt a nagyszerű érát, az összeülő társaságban videóba helyezett köpet színvonalú filmek laterna magica-ját. Akkoriban a világ más volt, a legbugyutább faszságokat is elbűvölve nézte kicsi és nagy, a legszarabb minőségben a legélvezhetetlenebb narrációval is.
Az „Elveszett világ harcosa” már a címével is üt, és nehogy azt hidd, hogy csak a szokásos magyarított filmcímmel van dolgod, mert az eredeti is ilyen „eredeti”. Bezony. Író-rendezője a nehézsúlyú David Worth, aki igazi túlélő, hiszen még 2006-ban is aktív volt, én mindenesetre megköszönöm neki a nagy ívű „Kickboxer”-t, és a „Lady Dragon 1.-2.”-t, a felejthetetlen Cynthia Rothrock-kal. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kezében még a szar is arannyá válik, és azt sem, hogy említett mozijai kifogástalanok és művészien elgondolkodtatóak voltak, csak annyit, hogy számomra nagyszerű emlékeket hordoznak.
Sok esztendővel ezelőtt egy távoli bolygón járunk az atomháború pusztítása után. Ez a bolygó lehetne a Föld is egy ilyen krízis után, de valamiért fontos volt ezt más helyszínre erőltetni. Kurva nagy zsarnokság jött a röhejes nevű diktátor, Prossor vezetésével (mintha valami prosztata-gyógyszer lenne), amelynek az „Omega-kommandó”, erősen náciknak tűnő kis serege ad nyomatékot. Persze, ahogy kell, vannak olyanok, akiknek ez nem tetszik, ők az ú.n. „Senkiföldjén” élnek, ezek lázadók, meg a hegyek között a „Világosság Hívei”, akiknek vezetője egy professzor. Mindezt az elején tudjuk meg, rögtön, fekete alapon fehér betűvel, ennyivel el is van intézve a történet előzménye, jöhet az akció. Ezek a megoldások sosem voltak ínyemre, olyan ez, mintha a robogó vonatra kapaszkodnál fel útközben, a szememben ez lustaságra és kidolgozatlanságra utal. (Igen, nem kedvelem a Star Wars-t, hiába kezdték később elölről, csak még jobban elbaszták az egészet.)
Még megemlítik a harcost, a hőst, aki magányosan száguldozik „szuperszónikus motorbiciklijével” (tényleg ezt mondják, micsoda hülye duma), aztán már láthatjuk teljes valójában a futurisztikus gépezeten ülve őt, ahogyan gyorshajtásával magára vonja az omegások (nem a zenekar rajongói) figyelmét, és üldözni kezdik, aztán már a szakadár lázadók is vadászni kezdenek rá. Meglepetés ám, hogy motorja beszél is, a magyar szinkronnak köszönhetően leginkább trágárkodik, és ilyeneket mond: „Faszjancsik, faszjancsik, faszjancsik!” meg „Húgyagyúak, húgyagyúak, húgyagyúak”! És igen, mindent többször mond el. Különös továbbá, hogy azon a bolygón és időben mindenki a nyolcvanas évek trendje szerint öltözködik és viseli frizuráját, de ez már csak „szőrszálhasogatás”, szó szerint. Főszereplőnket hátba lövik, majd nyíllal lábon is, végül nekirohan valami falnak, nagyot robban és aztán elhallgat. Akarom mondani, eltűnik.
Aztán különös helyre kerülünk, ahol tógába öltözött faszik meggyógyítják a sérüléseit mentálisan, vagy csak fényt tükröznek sebeire, amitől azok elmúlnak. Ébredése után persze rögvest lelépne, otthagyva gyógyítóit (ők a „Világosság Hívei”), akik össze-vissza hadoválnak az ő különleges szerepéről, hogy rá vártak, és segítsen megmenteni a professzort, akit a szemét omegások elraboltak. (Még egy olyan mondat is elhangzik, hogy ő lesz az új Artúr, aki letaszítja (???) az excalibúrt a szikláról). Eme érvek nem győzik meg, de jövend az említett úr leánya is, aki pisztolyt nyom a farkához, és ezzel teljes mértékben elhívatottá teszi a főszereplőt.
Be kell jutni a gonoszékhoz, szerencsére egy barlangon keresztül oda lehet jutni, mely tartalmaz egy kisebb állatkertet, denevért, kígyókat, pókokat, és végül még mutánsokat is, akiket egy zseb-lángszóróval el is zavarnak. Ja, merthogy ketten vannak, ugyanis vele tartott a prof. lyánya is, hiszen szabadító-kommandóban nélkülözhetetlenek a tökös nők, na nem szó szerint. Álöltözetük és mimikai hiányosságaik miatt el tudnak vegyülni, és pont apja kivégzésére érnek oda, amely nagyon röhejes módszerrel történne, de kiszabadítják, a kifogyhatatlan lövedékű gépfegyverek segítségével. Aztán helikopterrel elmenekülnek, de szar van a palacsintában, mert a csajt meg lazán otthagyják a francba, akit a gonosz diktátor úgy kínoz, hogy egy villogó üveglapra fekteti és hülye hangokkal ijesztgeti. Ami valójában agymosó készülék, tudjuk meg. A professzor és hősünk szervezi a kiszabadítást, ennek okán elmennek a punk-külsejű lázadókhoz, ahol mindenkit legyak a motorosunk, és egy elmondott lelkesítő kampánybeszéd hatására rögtön ő lesz az új vezérük.
Indul a kiszabadítás, és szerencsésen sikerül néhány karateruhás faszival, meg punkokkal legyőzni egy kisebb hadsereget, és mindenkit kinyírni, a szabad gondolatok jegyében. Kerül ám még egy csattanó is a végére, bizony, megmosolyogtató csavar.
Hát, röviden, vagy hosszan, ennyi a sztori. Nincs ám szanaszét komplikálva, de minek is, akkoriban ez nagyon is elég és jó volt. A színészek: motorosunk (Robert Ginty) olyan, mint egy jóllakott napközis, csak szakállal, és minden mondata jópofa irónia, még a legveszélyesebb helyzetekben is, persze ez nem életszerű, de hát ő az Elveszett világ hős harcosa! Donald Pleasence, mint zsarnok egy az egyben hozta a James Bond-ból átmentett Blofeld figurát, még át sem öltözött szerintem, csak dobta a macskáját.
Persze a náci karakter lerí a jelképekről, öltözködésről, viselkedésről, mert mint tudjuk, az abszolút gonosz az univerzumban csakis náci lehet, még egy másik bolygón is.
Kellemes kis kikapcsolódás, jól szórakozhatunk rajta, mulathatunk enyhe primitívségén, és nosztalgiázhatunk, azokra az időkre gondolva, amikor jóval egyszerűbb volt minden, és könnyebb is.
Aranyos kis mozi, de nosztalgia nélkül csak 10/3, azzal együtt viszont 10/7.

Nincsenek megjegyzések: