What Keeps You Alive (2018)

 A "The Vicious Brothers" szerzőpáros már maga mögött tudhat néhány kellemes hangulatú horrorfilmet. Colin Minihan és Stuart Ortiz közösen leginkább a forgatókönyv-írásban működnek együtt, társas rendezésük a "Grave Encounters", amely nagy sikert aratott, bár a magam részéről az elcsépelt "elmegyógyintézetben kísértetek" tematika okán lazán lepontozom magamban, annak ellenére, hogy volt hangulata. (Sajnos a szellemeket utóbbi években olyan szinten elhasználták, hogy nehéz viszolygás nélkül viszonyulnom a témához, és jelzem, hiába nevezték át démonoknak egyes rettentően jól szaladó mainstream blockbuster-sorozatokban, azok még mindig csak kísértként, poltergeistként viselkednek...). Minihan viszont egyedül ül általában ezen kívül a direktori székbe, és rendezésében ott van az "Extraterrestrial", amely már témája okán is közel áll szívemhez, vagy a "Vérvörös homok", amely a zombie-zsánerből egészen kitüremkedő és a tradíció unalmát kikerülő kis műremek. Lássuk, mit is sikerült összehoznia a boncasztalon hidegen fekvő alanyunkon.

Hideg, langyos, melegszik, melegszik, nagyon meleg!

 Nem akarok úgy tenni, mintha nem léteznének homoszexuálisok. Egyszerűen csak olyan elhanyagolható minoritás, amely súlyához mérten egyre nagyobb tért foglal a filmiparban is. Beszélhetnénk buzilobbiról is, de botorság lenne, ha csupán ennyit feltételeznénk, mintha egy nagy kirakós egyetlen darabkájára koncentrálnánk. Hogy divatból, vagy a korszellemnek meghajolva, netán extremitást felkarolva készült-e ez a mozi, meg nem tudnám mondani, ám rá tudok mutatni, félretéve a saját koncepciómat, hogy hol is hibádzik az egész. A meleg filmet hidegen boncolva, érdemei elismerése mellett próbálom bemutatni, bár tudom, a negatívumokat majd jól rá lehet húzni az előítéleteimre.

"Subidubi rókaprém..."


 Jackie és Jules igazi álompár. Normál esetben. Ám esetünkben két hölgyről van szó, Jackie a szép és nőies, Jules pedig a leszbikusok "butch", vagy "dyke" elnevezésű fajtájába tartozik, azaz fiús, nőietlen. Egy éve "házasok", amikor is egy szép kanadai rengetegbe érkeznek, valahová Ontario tartományba, egy szép tó mellé Jackie felmenőinek a nyaralójába. A tó túloldalán lakó Sarah látogatóba azonban lehangoló meglepetést hoz, még, ha nem is tud róla: gyermekkori leánypajtását nem is Jackie-nek hívják, továbbá egy közös barátnőjük gyanús halála mintha az édes Jackie lelkén száradna, azaz gyanúsított volt. De ugye a szerelem mindent legyőz, a gyanakvást, az értetlenséget is... Egyvalamit nem: ha a csajod lelök egy szikláról a magasból, hogy ott pusztulj el. Hát, Jules így járt. A sztori itt el is veszíthetne minden további érdeklődést természetesen, ha "Gyula" ne lenne olyan kurva keménykötésű, hogy szétcsapva, a biztos halált kijátszva nem kóvályogna el onnan, és bujkálna az időközben Rambóvá átalakuló nője elől, akiről kiderül: rögeszmésen írtja a partnereit, félreértelmezve egy apja által mondott fasza és ciszhetero mondatot... Igaz, ez az állatokra és a kajára vonatkozott, de lám, félresiklott.

Nyugalom, ez itt nem spoiler, szinte minden leírásban olvasható eddig a mese.


A testileg és lelkileg összetört Jules-nek hatalmas kínokat kell kiállni, miközben szembesül választottja totális elmebajával. Menekülni próbál. Ravaszkodni próbál. Ellenállni próbál. Ölni próbál. Ám szíve hölgye olyan, mint a terminator, szinte megállíthatatlan, ráadásul még más is áldozatul esik tébolyának.

 Minden elismerésem a "Vicious Brothers" projektjeiben gyakori vendégszereplő Brittany Allen - nek. Ahogyan a többi szerepében hozta a szívdobogtató és vonzó szépséget, úgy tehetségének hála ezt az alakítást Jules bőrében elképesztően sikerült felvennie. A pornómozik puncinyaldosó édes leszbikus kiscicái helyett a valódi leszbikát láttatja. A szerepjátéka tökéletes, ahogyan szembesül "felesége" torz lelkével. De itt a pont, ahol megbicsaklik a sztori. A kapcsolat, a szerelem, az emelkedett lelkiség porba hullása súlytalan számunkra. Nézzük, de nem tudjuk átérezni. Hidegen hagy. Ha ez heteroszexuális párral esik meg, legyünk annyira őszinték és non PC-k: megrázó lenne. Így viszont nézzük, de némileg érdektelenségbe pácolva: jahh, biztos úgy van, csak éppen az empátiám nem terjed tovább a normalitás határain átívelve. Ahogyan az intim pillanatok, a romantika sem működik, sőt zavaró. Csak a fizikai fájdalmak érintik meg a nézőt, a lelki, amely igazán megkoronázná, elmarad. Feszültség persze így is akad bőven, bár kissé elnyújtva, és főhősnőnk balfaszkodása átfordul egy idő után abba a szokásos bosszankodásba, hogy "jól van, ha hülye vagy, akkor megérdemled a sorsodat", hányszor szalasztod el még a bosszúdat...? Normál pár akciója  esetén is értetlenek vagyunk ilyen esetben, de így...? Minihan azonban így is megfűszerezte némi gyomorideget kiváltó izgalommal a hajszát, ahogyan láthatjuk, az erdőben otthonosan mozgó beteg gyilkos és szinte reménytelenül harcoló áldozatának párbajával. A vadon szép, ám kicsit túlzásba vitt mutatása okán, miután átszellemültem leszbikussá, akkor is zavaróvá vált, nem akarom az erdőt percekig nézni, ez nem a NatGeo. Amikor már művészfilmbe csúszunk át, az bizony nem sokat dob a hangulatunkon. Átlábalunk a thrillerből horrorba, aztán drámába. Működik a dolog amúgy, színészeink és a rendező tesznek arról, hogy az ember várakozással telve meredt szemmel várja az elkövetkezendőket... A végén bezuhanó fordulat, ha átérezzük, ütős lenne, csak már megint kiakadt az empátia-méter, és nem megy a szerelem eme különös formájának a lendülete. Olyasmi, mint a fiatal és bulizó társaság pusztulása egy slasher-ben: essen meg már, mert súlytalan. Egy kellemes thriller, némi brutalitással, ámde nem átérezhető eseménnyel. Mivel van benne a jóféle szorongásból, ezért megkapja a 10/5-öt.

0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur