2015. május 17., vasárnap

Altar (2014)

Kedves Olvasóink!
Van egy nagyszerű és egyedi forgatókönyv-ötletem, amelyet szeretnék megvalósítani. Nem félek megosztani Veletek, mert bízom bennetek, hogy nem plagizáljátok, meg amúgy is csak címszavakban írom le, nem kibontva az egész fantasztikus ideámat. Tehát: Adott egy család: Apu, Anyu, Kisfiú, Tini Lány. Éppen költöznek egy elhagyatott házba, amely kissé baljós. Hamarosan a gyermekeket zaklatni kezdi valami kísérteties, legtöbbször egy nő szelleme. A szülők nem hisznek nekik, míg végül az Anya kis nyomozásba kezd a ház történetével kapcsolatban, és kiderül: borzasztó dolgok történtek ott a múltban. Erre hívnak egy médiumot a szkeptikus apuka tiltakozása ellenére, majd az némi baljós intés után lelép. Itt a házban való maradásra általában az anyagiakra való hivatkozás (utolsó esélyünk... stb...) a fő ok. Vagy, netán Apuka megszállott kezd lenni, és maradni akar. Aztán jön a befejezés, de azt nem mondom el, mert erre kb három verzió van a fejemben, és maradjon titok.
Mit szóltok hozzá? Ugye nagyon egyedire sikeredett? Ugye ilyen filmet még sosem látott sokat tapasztalt horror-látta szemeitek? (Van még egy rendhagyó projektem, ami arról szólna, hogy kézi kamerás filmesek meglátogatnak egy rég elhagyott diliházat, netán kórházat, kísértet után kutatva...) Olyan megunhatatlan ez a recept, hogy már a '80-as évek óta használják. Örök klasszikus, mint Anyukám paprikás krumplija, amit a pénztelenség okán minden héten főzött nekünk ifjú és zsenge koromban. Hozzátenném, hogy én extravaganciámat azzal fejeztem ki akkoriban, hogy inkább zsíros kenyeret ettem helyette. És most is így vagyok a filmek terén. Unom a kísérteteket, a fehérbe öltözött szellemnőket, nem érdekel, hogy mit akarnak, nem ijesztőek, a könyökömön távozik már, hogy ezek a kurva idegesítő klisék az egész műfajt folytonosan "kísértik". Ó, milyen baszott izgatottá tesz, hogy most majd ki kell találni, mit akar ez a túlvilágról mosatlan halotti lepelben visszamászott egyed, vajon a csontjait akarja megkerestetni velünk, végső nyughelyet keres, netán egy kis ingyenes nyomozásra akar minket rávenni, nyomozzuk ki, ki ölte meg, miközben lófaszt sem érdekel minket, netán vissza akar térni, ezért egy alkalmas testet keres magának... Vagy csak unatkozik odaát, és azzal szeretne riogatni, hogy amikor a szereplő nem látja, akkor a háta mögött eloson, amelynek lássuk be semmiféle félelmetes tartalma nincs, hiszen a szereplő úgy sem látja. Hányszor lehet még ugyanazt a szart eladni?
 Persze lehet ezt jól is csinálni, nem mondom, hogy nincs kiemelkedő film ebben az előregyártott panelben.  Csak ott tartunk, hogy lassan több mint 30 éve ugyanazt a megunt göncöket akarják ránk húzni. Boncolt alanyunk most Angliából került elő, Nick Willing (TV-sorozatok, Félelmetes folyó, Álomdoktor... No nem a King-féle...) tollából, és rendezéséből. Mondjuk érezhető, hogy nem Amerikából érkezett: komolyabb, komorabb és hitelesebb a képi világ. Színészeink pedig igazi sokat próbált tehetségek, nem huszadrangú "ifjú felfedezettek". Ez is látható, és sokat segít abban, hogy a kissé sokszor megrágott sztorit újra lenyeljük. De azért akkor is leírom, mert a fent említett szabályokon néha túllép a történet.
Meg Hamilton korunk leánya, a feministák álma: a családfenntartó, vízvezetékszerelő, házfelújító, míg férje mellette csak művészkedik afféle kitartottként szobrászkodik, persze vajmi kevés sikerrel. Mivel főhősnőnk elvállalja egy hatalmas kúria felújítását, ezért máris Yorkshire kietlen vidékein ácsorogva nézhetik a kissé hátborzongató elhagyatott épületet, és a restaurálás idejére beköltöznek oda. Természetesen természetfeletti (bocs a hülye szójátékért...) események kezdik az idegeket kissé feszegetni. Egy fényképen mintha kísértet lenne, majd leányuknak megjelenik egy (ta-daaamm, meglepetés...) fehér ruhás nő kísértete, sőt, befekszik mellé az ágyba, na innentől lehetett volna izgalmas a dolog, de sajnos nem az történik, amit minden normális férfiember szeretne látni... Hozzátenném, abban a házban csakis pajszer és nagykalapács a kilincs, annyiszor záródnak be az ajtók, ami kissé fárasztó... Az amúgy is kissé távolodó viszony férj és feleség között még nagyobb lesz, miután felfedeznek egy a tervrajzokon nem szereplő szobát, ahol is Alec megvágott ujjából vér csöppen a padlóra, majd az azonnal be is szivárog oda. (Kap egy korsó borsót, akinek eszébe jut, melyik nagyszerű moziban láthattuk ugyanezt a jelenetet...) A férfi hirtelen ihletet kap, és megszállottan elkezd dolgozni, ám a készülő szobor anyagába, amely a kísértő nőt ábrázolja,  folyamatosan vérét keveri. Felesége kénytelen helyi segítséget alkalmazni a munkára,. de azok hamarosan le is lépnek, babona okán. Lassan kezd kibontakozni a múlt is, hála az Internetnek, és lányuk által hívott spiritisztának a segítségével. Meglepő: a réges-régen ott élő festő, aki alkimista volt, megölte szeretett feleségét, aztán ő is meghótt. A szellemek meg csak kísértenek, Apuci már totál bedilizik, Anyuci már menekülne. És végkifejlet.
  Vedd a "Ragyogást", a "Poltergeist-et", csapd mellé a kliséket, és kavard össze. Majdnem kész vagyunk. Ám, azt el kell ismernem: került ám mindezekhez némi fűszer is, ami ízessé teszi ezt az egészet. Kezdve a tapasztalt színészeket, akik elszántan úgy játszanak, mintha egy komoly színházi darabban lennének. Olivia Williams, Matthew Modine, Antonia Clarke mind-mind kiemelt teljesítményt nyújtanak, amin nem is kell csodálkozni, lévén igen sok tapasztalatuk a mozi terén. A rendezés tökéletes, nagyon erősen sikeredik a sötét és baljós hangulatot intenzívvé tenni, ahogyan az operatőri munka is perfektül együtt dolgozik ennek megteremtésén. Szintén tetszetős, ahogyan a sztori kissé kivirágzottabb és bordázottabb, mint egy kliséhalmaz, az alaptörténet szerencsére túllép az egyszerű hollywood-i szimpla gyilkosság utáni kísértésnél, inkább az ősi Európa sötét korszakából előbúvó rémségekkel kísérletezik. És az ijesztgetések is hatásosak, lásd az eleve elég félelmetesre megalkotott környezetet és súlyos atmoszférát. A befejezés is csinoska, bár párszor már ezt is láttuk, a speciális effektek is kellemesek.  Ezek voltak a pozitívumok, nem mondhatni, hogy egyértelműen lehúzom ezt a filmet. A bajom az, amit fentebb említettem. Mert, ha jobban megnézzük, akkor bizony az a csupasz karácsonyfa  áll előttünk, amit a legfelső sorokban leírtam. És ez kevés, bármennyi szép csüngőt és díszt akasztunk rá, ha nincs tűlevél. Néhány jelenet is kissé el van húzva, főként a vége felé, ahol éppen az események felgyorsulására vár az ember. Egyszer mindenképp érdemes megnézni, főleg annak, aki nem látott még horrort. De még nekünk is azért, akik régóta a műfaj berkeiben kóborlunk. A kísértetes témában azért kiemelkedő éppen az említett jó tulajdonságai okán, ezért kap egy 10/6,5-öt.

Nincsenek megjegyzések: