2013. május 23., csütörtök

Erőnek erejével - The Last Stand (2013)

I'll be back. Visszatérek. Nem volt még talán színész az egyetemes filmtörténelemben, aki ezt az egyszerű tőmondatot ennyiszer, és ilyen jellegzetes hangsúllyal tudta mondani. És lőn, mindannyiunk Svájcinégere ismét betartotta ígéretét (vagy inkább fenyegetés?) némi politikai kitérő után Big Arnold visszatért a mozivászonra . Kicsit öregebben, kicsit megkopva, immár impozáns bicepszek nélkül, de ugyanolyan elánnal rúgja seggbe a rossz fiúkat, mint egykor, szerencsére a korlátaival is tisztában van, nem darál le egyszemélyes Kommandó-ként kisebb hadsereget, ezúttal segítőtársai is akadnak. Ne szaladjunk még ennyire előre, voltaképpen mit is várhatunk a nagy visszatéréstől? Szövevényes történetvezetést, drámát, lelkizést...Na akkor tegye fel a kezét, aki egy Schwarzenegger filmtől ezeket várta: 1-es fiam, leülhetsz.
A történettől azt kapjuk, mint minden oldschool akciófilmtől: minimális alibi-sztorit, mégis legyen valami kerete a golyószórásnak, bazi nagy robbanásoknak és persze a cool beszólásoknak. Lássuk is! Adva van Gabriel Cortez, ő egy nagyon-nagyon gonosz drogbáró, ennek nyomatékosítására, az FBI ügynök szájbarágósan, lassan, tagoltan, belemondja a képünkbe, hogy a faszi még a hírhedt Pablo Escobarnál is nagyobb állat , csak hogy lássuk, mennyire kemény mádörfákörrel lesz dolga a főhősnek. Történik egyszer, hogy átszállítás közben (erre mi a francért volt szükség, de kit érdekel?) egy hihetetlen, ám annál látványosabb szöktetési akció során zsoldosaival és egy felspécizett prototípus-szuperjárgánynyal, pár FBI ügynök hulláját maga mögött hagyva, kereket old, és irány a Mexikói határ! Nagyszerű, egy pszichopata Batmobillal-hangzik el az egyik ügynök szájából. Cortez nem hülye, biztosítás gyanánt egy szemrevaló ügynöknőt túszként magával visz, közben az is kiderül róla hogy a dílerkedés mellett profi autóversenyző is, de olyan szinten, hogy Schumi is bekaphatja. Ezek után már tudhatjuk, jöhet itt az U.S. Army is, csak egy legény lesz talpon a vidéken, aki megállíthatja a mocskot. Másik szálon, eközben látjuk Arniet, Ray Owens szerepében, akinek egy csendes, békés kisváros sheriffjeként, tilosban parkolások, nem jelentkezett idejében a tejesember, és hasonló komoly ügyek teszik ki izgalmas melóját. A film első harmada akár a Halálos Iramban X-ik részének is elmehetne, ekkor még akcióval a profin kivitelezett autósüldözés jelenetekben egyedül a kokainbáró szolgál csak. Akad azonban egy kis probléma: a határon mégsem salsázhat csak úgy át, pechjükre Ray Owens territóriumát nézték ki, ahol a szorosnál egy hídat! építenek hogy nyugisan olajra léphessenek. Logikus, naponta többszáz mexikói bevándorló csúszik át a zöldhatáron, ha mindegyik hidat építene, a határmenti sivatagi táj valahogy úgy nézne ki mint Velence . Mivel a városkába küldött SWAT kommandósokat, plusz zsernyákokat a gonoszok egy látványos, pirotechnikai show keretében csont nélkül elintézik, az osztrák tölgy széles vállaira hárul a teher, hogy megállítsa a rosszcsontot, és kisebb hadseregét. Maga Arnold kicsit későn, fél- háromnegyed óra után lép először akcióba, de akkor megmutatja: öregember még nem vénember. Kissé agysejtkímélően hangzik, szerencsére ezzel a készítők is tisztában voltak, és megfelelő humorral helyén kezelték a sztorit. Komikus jelenet, amikor a gazfickók a városkába érve meglátják a szedet-vetett, pár tragacsból összetákolt barikádot, a főgeci jobbkeze gúnyos vigyorral meg is jegyzi, jó mókának nézünk elébe. Egy dologgal nem számoltak: a texasi mentalitással, ezek az egyszerű vidéki emberek a saját kis otthonukat védik, nekik ez nem meló, ők a városukért harcolnak. Be is vetnek mindent, kezdetleges csapdákat, de még a 80 éves nagyi is shotgunt ragad, a beszari dagi lúzerből is hős lesz a végére. Bizony, Schwarzenegger is tisztában van a korával, nem csinált magából hülyét, nem kezd félmeztelenül, egy Gatlingal terminátort játszani, annyit azért elárulok az elmaradhatatlan gépágyú csak elő fog kerülni, mi meg nosztalgiázhatunk egy jót. Feltételezem a küzdelem kimenetele senkinek sem fog meglepetést okozni.
Megvallom, kicsit féltem a filmtől, egyrészt tartottam attól nehogy Schwarzi bohócot csináljon magából, Stallonéval ellentétben, aki azóta is aktívan filmezik, neki a kormányzóság közben nem kondizni volt ideje, ez meg is látszik , ezért is a régi szerepeihez képest jóval visszafogottabbra, emberibbre vették a figurát. Kifejezetten szívmelengető amikor a betojt helyettesnek annyit mond, én jobban félek most mint te, vagy humoros önkritika amikor a kajáldában szívesen megrendelné az extra adag zabát, de rácsap a hasára, csorog ugyan a nyála, csak az a fránya pocak... kicsit megnőtt. Egyszerű kis vidéki sheriffként, nem az előbb lövök, majd kérdezek módszert alkalmazza, bizony nem egyszer szabályosan felszólítja a rosszfiúkat a fegyver eldobására. Természetesen nem kell aggódnunk, szerencsénkre azoknak eszük ágába sincs engedelmeskedni.
Másik dolog, amitől némileg tartottam, az ázsiai rendező személye, bár imádom a John Woo típusú heroic bloodshedet, azonban egy régivágású akcióikonhoz nem illettek volna az ázsiai akcióoperákra jellemző, lassított, duplastukkeres bullet-balettok, vagy a baromi látványos, de erősen stilizált akrobatikus akciók.
Hála az égnek, a direktor, Jee-woon Kim ügyesen oldotta meg a feladatot, valójában egy akciófilm köntösbe bújtatott vérbeli westernt láthatunk. Nem, ne a Sergio Leone stílusú vérmocskos, cinikus antihősöket felvonultató remekművekre gondoljunk, itt egy hamisítatlan, modernizált John Wayne westernfilmet kapunk, becsületről, emberi értékekről, az otthonunk megvédéséről, és hasonló, manapság kihalóban lévő elvekről. Az angol cím is erre a western-fílingre utal, a városka főterén egymással szemben felálló felek, az időnként felcsendülő dallamok, a finálé szemtől-szemben felállós párbaja, mind-mind ennek a letűnt kornak a bájos naivitását idézi fel.
Külön jó pont, hogy a paraszt, azaz redneck horror, akciófilmekkel ellentétben, a vidéki kisember ezúttal nem vérfertőző, kannibál, koszos (és természetesen rasszista) prolik csürhéje, bumfordiságuk ellenére, sőt, pont amiatt, mindegyik szerethető karakter, nem hősök, csak a helyzet hozta így, annak ellenére, hogy biza tele a gatya derekasan helytállnak, éppen ezért is lesznek azok a végére. Akadtak önjelölt filmszakértők, akik nagyon szellemesen csak paraszt-action nevezték el a filmet. Nyilván ők a baszott nagy zsenik,hivatásos kritikusok, de nekem kifejezetten remek ficsőr volt, amikor pl a minden akciófilmben kötelező autósüldözés nem nagyvárosi dzsungelben történik, hanem egy kukoricásban döngetnek végig az ultramodern autócsodával.
Johnny Knoxville szereplése az első híreknél sok emberben aggodalmat keltett, ez alaptalannak bizonyult, nincsenek Rob Schneideres fingó-böfögő idétlen poénok, csak kicsit idegesítő a srác, de még sidekicknek sem nevezném, ahogy azt a borító sugallja. Külön poén, nem tudom szándékos volt-e, a Cortezt alakító Eduardo Noriega tipikusan a mai tucatfilmek bugyinedvesítő szépfiúja, ettől függetlenül jól adta a sármos, de totálisan kattant szociopata szarházit.
Összegezve az eddigieket: talán a hardcore akciófanoknak kicsit csalódás lehet a film családbarát mivolta, az egykori nagy rivális -egyébként baromi jó-műveivel ellentétben nem fröcsög literszámra a vér, nem szakadnak testrészek, cserébe egy, a szó jó értelmében vett popcornfilmet láthat, aki rászánja magát. Azt se felejtsük, az aranykor akciómozijai sem feltétlen nonstop vérengzésből álltak, számtalan, azóta klasszikussá érett akció-vígjáték is akadt dögivel, a The Last Stand ezt az irányvonalat követi.
Látványos, CGI-mentes agyatlan akciók, jó beköpések, szerethető karakterek és minimalista történet-tökéletes választás egy könnyed délutáni mozizásra.
10/7

2 megjegyzés:

SemiAuto írta...

Azért a végére leszakadt néhány testrész, de az pont illett oda :-)

Louis Cyphre írta...

Hát, Disneynek-filmnek azért én sem neveztem, de a családbarát kategóriába ennyi még belefér.:)