Babysitter Wanted (2008)

Néha egy sablon történetnek látszó műből is kisülhet kellemes meglepetés, ennek ékes példája a most tárgyalt film.
A Babysitter Wanted nem reformálja meg alapjaiban a műfajt, de olyan ügyesen variálja a szokványos horrorfilmes panelokat, annak ellenére hogy külön-külön mind a "láttuk már" kategória, ami kölcsönöz annyi eredetiséget, hogy megérje rászánni azt a másfél órát.
Fiatal, naiv  vidéki kiscsaj felkerül a városi egyetemi koleszba, előtte a mélyen vallásos anyuka óvja a szörnyű nagyvárosban leselkedő veszélyektől, a szöveg  ismerős lehet mindenkinek aki volt már koleszos. A campusélet pedig nem is indul túl rózsásan: szegény Angienek nem elég, hogy a szobatársa egy seggfej, tipikus  hülyepicsa, ráadásul még egy rejtélyes, nem túl jóképű, állandóan csak félhomályban mutatott idegen is a nyomába szegődik, feltehetőleg nem leánykérés céljából....Az eddig leírtak alapján egy  tucat Tv-thrillernek tűnhet, amely még a horrortól is olyan messze áll, mint Fekete Pákó a magyar nyelvtantól. Szerencsére a film a kicsit lassúbb felvezetést követően fordulatot vesz, miután a főhősnőt nem veti fel a jólét, ezért elvállal egy jól fizető babysitter munkát, egy, a várostól kurvára messze fekvő farmon. Első blikkre minden remeknek tűnk, a munkaadók  jómódú, kedves farmerházaspár, aranyos kiskölökkel, aki szegény egy ritka betegségben szenved, ezért csak speciális ételeket ehet, amiért is fokozottabb odafigyelést igényel. A meló ezek ellenére nem nehéz, ráadásul Őstermelő Joe-ék perkálnak is igen szépen, egy éjszakát ezért még a pokolban is ki lehet bírni, gondolhatnánk gyanútlanul. A horrorfilmek íratlan szabályainak megfelelően természetesen az éjszaka annyira lesz zavartalan mint egy 8.kerületi bérházbeli csendélet:), hamar leszáll az éj, előbb néhány furcsa telefonhívás zavarja meg a nyugisnak induló estét, majd feltűnik a titokzatos idegen is. Ez lesz az a WTF pont,-Spolierezés nélkül-ahol az eddig szokványosnak induló film gyökeres fordulatot vesz, mindenről kiderül hogy az ellenkezője annak, amit hittünk, a látszat pedig gyakran csal és az eddig átlagos thriller átcsap misztikus horrorba, a végén egy remekbe szabott gorefest -tel.
Többet nem ildomos elárulni a történetről, térjünk rá inkább a technikai részére , illetve a színészi játékra. Az operatőri munka, a fényképezés egyaránt jól sikerült, már a langyosan induló kezdéskor is egy megmagyarázhatatlan, baljós hangulatot vesz rajtunk erőt,ez végigkíséri az egész filmet,  a viszonylag, kevés, de annál jobban sikerült gore-jelenetek szintén a helyükön vannak. A rendezők , Jonas Barnes és Michael Manasseri pedig biztos kézzel vezetik a nézőt a lassú kezdéstől a fokozatos felpörgésen át, a végső, Hostel filmeket is megszégyenítő végkifejlet kínzásjelenetéig, azonban fontos megjegyezni ez nem torture-porn, ha valaki netán erre számítana.
A  színészi játékról, a főhősnők ezekben a filmekben rendszerint nagycsöcsű bombázók, itt sincs másképp, azonban Sarah Thompson annyi pluszt hozzá tud tenni a szerepéhez, hogy érte valóban tudunk izgulni, ellentétben a sok hasonszőrű filmekben szereplő IQ-bajnok plázapicskkal,akiknél azon drukkolunk, hogy patkoljanak már el végre,  ennél többet egy ilyen szerepből nem igazán lehet  kihozni, a negatív szereplők játéka is kellően meggyőző, dicséretes hogy az egyiknél még az emberibb oldalát is megismerjük, ő nem élvezettel, inkább egyfajta kötelességként végzi "melóját", tehát még némi, minimális együttérzést is tanúsíthatunk iránta, már ha nagyon empatikusak vagyunk a sorozatgyilkosokkal.:)
Mivel a film kevés szereplővel, alig néhány helyszínen játszódik, a többi szereplő inkább jelzésszinten, statisztaként-hullajelöltként van jelen, illetve akad még egy jófej udvarló, ők  a szokásos elvárható szintet hozzák, tehát annak ellenére, hogy nem igazán ismert arcokkal találkozunk, a szereplőgárdára sem lehet panaszunk.
Mint már említettem  a film jórészt egy helyszínen játszódik, ez szerencsére nem válik a történet rovására, nem fullad unalomba, ami az egyhelyszínes filmek egyik rendszeresen visszatérő hibája szokott lenni. Sőt. A külvilágtól elzárt éjszakai farm olyan klausztrofób, nyomasztó érzést ad, mi is átérezzük a főhősnő kiszolgáltatottságát, és a "van valami odakint"érzést.
Ezt a filmet nyugodtan ajánlom minden horrorkedvelőnek zsánertől függetlenül, megvan benne egyaránt a suspense és trancsírozás is, szerencsére a rendező(k) ráérzett a az optimális egyensúlyra, unatkozni garantáltan nem fogunk. Ha már unod a futószalagon előregyártott tucatszarokat, akkor kellemes időtöltésnek nézel elébe, még ha a film végére óhatatlanul beugrik egy régi nagy klasszikus  címe. (azért sem árulom el, aki megnézi, rögtön eszébe fog jutni egy név és egy cím).
10/7

UI: ezúton gratulálnék az idióta magyar filmcím-fabrikáló seggfejeknek, hogy az igen kreatív címválasztással erősen elspoilerezték a filmet. Lehetőleg próbáljátok kerülni az olcsó, hatásvadász magyar filmcímet.

0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur