Hatchet II (2010)

Semmi fekete hajú szellemkislány, csak a jó öreg amerikai horror. Valahogy így hangzott az első rész szlogenje, nem hozott semmi újdonságot, egyfajta "Péntek 13 a mocsárban" volt, kivéve hogy kedvenc Jasonunkal ellentétben, Victor Crowley nem viselt maszkot, mit ne mondjak nem éppen egy Banderas a srác - de a többi stimmel, ugyanúgy kinyírhatatlan, ráadásul a Jasont is alakító Kane Hodder bújt a bőrébe. Kellemes kis filmecske volt, szerencsére a paradicsomlével sem spóroltak.
Az első rész sikere után Adam Green immár nagyobb pénzből, több sztárral megfűszerezve elkészítette a második részt, és a hírek szerint a harmadik sem késlekedik sokáig.
A filmről tudnunk kell, hogy a cenzorok tiltakozása miatt alig pár napig játszhatták az amerikai mozik, szerencsére DVD-n behozta a költséget, kár lett volna ezért a kis gyöngyszemért.
Valóban, a film még horrorfilmhez képest is nagyon véres, ennyire kreatív, ötletes mészárlásokat - és főleg ennyit (!) kevés filmben látunk, ráadásul csak úgy hemzseg a morbid poénoktól, ami már megfeküdte az érzékeny jenkik gyomrát. A magamfajta perverz állatoknak természetesen remek móka volt. Említettem a vérmennyiséget, igen akad itt minden: állkapocsletépés, belezés, lefejezés, vasectomia láncfűrész közreműködésével, fejszétverés és még sorolhatnám. Ami sokaknak nem esett le, ez a mennyiségű brutalitás a maga abszurd szintjén már direkt poénra volt véve, számomra sokkal megrázóbb volt például a The Girl Next Door, amiben jószerivel egy csepp vér sem folyt. Azért is furcsa ez a szigorú cenzúra, mivel ez a film szándékosan nem veszi komolyan magát, jóval kevésbé véresebb filmek sokkolóbb hatással tudnak lenni.
A történet meglehetősen egyszerű: az előző rész túlélője - Marybethet alakító színésznőt a horror-veterán Danielle Harrisre cserélték-miután sikeresen megmenekül Crowley elől, visszatér New Orleansba, és mivel kissé be van pöccenve barátai halála miatt, ezért vendettát fogad, amihez Zombie tiszteletes (Tony Todd) segítségét veszi igénybe. Mivel a tiszi csempész üzletét is rontja a mocsári rém, ezért némi pénzért összetoboroz néhány kemény arcot, és indulhat az ember(?)vadászat. A tapasztalt horrorosok már sejthetik, hogy ez a vadászat fordítva sül el, és a válogatott keményfiúk sorra haláloznak el a legkülönfélébb halálnemekkel, míg végül, ahogy a Highlander óta tudjuk, csak egy maradhat.:) Ennyiből már levágható, hogy ez nem az a film ami suspensre, árnyékokra, sejtetésre épül-bár a New Orleansi mocsárvidék nagyon hangulatosra sikerült, nem az a hely ahova éjszaka kempingezni és piálni járna az ember - ez bizony trancsírparádé a legjavából.
Tulajdonképpen az égvilágon semmi újat nem hoz a film, ami kiemeli az átlag slasher-ek közül, mégis az egyrészt már említett brutalitás, másrészt a rengeteg kikacsintás, utalás egyedivé teszi:
"-Who is Victor Crowley?
- He's nothing. Local boogeyman story about a retarded maniac who haunts Honey Island. People just use it to keep the kids away from the swamp.
- You mean, like a Jason Voorhees or something?
- Something like that."
(Szabad fordításban, Victor Crowley egy Jason Voorheshez hasonló helyi legenda, ez már csak azért is pikáns, mivel mint fentebb említettem a Jasont alakító Hodder játssza, aki egyébként feltűnik maszk nélkül is egy rövid flashbackban, mint Victor apja.)
és az egész filmből csak úgy árad a műfaj iránti szeretetet, illetve a tisztelgés a műfaj nagyjai előtt.
Erről csak annyit, ami az akciófilmben az Expendables 2, körülbelül valami ilyesmi a Hatchet 2 horrorban.
A rendező olyan horrorikonokat vonultat fel , mint Kane Hodder (Jason), Tony Todd (Candyman), R.A. Mihailoff (Leatherface), de egy cameo erejéig feltűnik a Gyerekjáték rendezője, Tom Holland is, és természetesen a lassan horrorqueen címet kiérdemlő Danielle Harris, ha emlékeztek az Utolsó cserkészben ő volt Bruce Willis kislánya, de megfordult az eredeti Halloween sorozat két részében, valamint Rob Zombie mindkét Halloween filmjében. Külön megemlítem, hogy tanúi lehetünk Leatherface és Victor Crowley összecsapásának, az egyik felbérelt keményfiút ugyanis R.A.Mihailoff játsza, ő a Texas Chaisaw Massacre harmadik részében öltötte magára Bőrpofa maszkját.      
Egy dolog tény: nem mindenkinek való film, ezt a mozit a műfajt szerető emberek csinálták a műfajt szerető embereknek, tehát érzékeny gyomrú, romantikus, könnyes filmeket preferáló nézőknek nem igazán ajánlott.
Ajánlott azonban mindenkinek, aki szereti a horrort, abból is a véresebb,belezősebb fajtát, szóval minden hasonló beteg lelkű figurának, akik jókat tudnak röhögni olyan jeleneteken, amelyektől normális ember elhányná magát.:)
Victor Crowley személyében pedig úgy néz ki, hogy Michael Myers, Jason Vorhhees, Leatherface mellett egy új horrorikont üdvözölhetünk a slasher panoptikumban. Valljuk be, ráfért már kis vérfrissítés, egy új arc a műfajra, bármennyire is szeretjük öreg barátainkat, de kissé már unalmas volt a tizenakárhányadik Péntek 13 vagy Freddy Krueger századik kalandjait nézni.
Számomra 10/10, csont nélkül, minden percét élveztem. Ja, és Danielle Harris egy istennő.:D

Spoiler: mivel a harmadik rész készülőben, nagyon kíváncsi leszek hogy fogja tudni a forgatókönyvíró visszahozni Crowley bátyót.
Trailer:

0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur