2012. március 10., szombat

Cthulhu (2007)

Nehézkes most kissé billentyűzetet "ragadnom", nagyokat sóhajtva és fejem vakarászva tanácstalanul morfondírozom, a percekkel ezelőtt megtekintett filmen. Azt hiszem, horror-rajongóként teljes mértékben érthető, hogy pavlovi reflex-szel azonnal megindul a nyálelválasztásom, ahogyan címet elolvastam: Cthulhu. Ki ne ismerné a Nagy Öreg nevét, az óceán mélyén szunnyadó szörny-istenséget, aki csak az ébredés pillanataira vár? Nos, sokan nem... Akkor egy gyorstalpaló a mítoszból. Howard Phillips Lovecraft, a horror koronázatlan királya alkotta meg Cthulhu-legendáját, ahogyan például a Necronomicon-t (Holtak Könyve), a baljóslatú grimoire-t, amely megalapozza az egész ál-történelmet, amelyre Lovecraft művei alapulnak.. És már azóta sok-sok más horror is, gondoljunk csak a "Gonosz halott"-ra, a "Halott madarak", vagy a "Halálos igézet"-re "Az őrület torkában"-ra és a többi... Az írónk agyából kipattant mítosz önálló életre kelt később, még az én könyvespolcomon is itt pihen a hírhedt "Necronomicon" egy példánya, mit mondjak nem könnyű olvasmány, én inkább maradok a könnyedebb hangvételnél, ha beleolvasol, Te is így döntesz, kedves Olvasó... De kissé eleveztem fő témánktól. Cthulhu tehát (ne röhögj, azé' ilyen hülye a neve, mer' nem emberi nyelven van!), csak egy az Ősi Istenségek közül, amelyek réges-rég uralták a Földet. Aztán úgy döntöttek, hogy elhagyják bolygónkat, mert bizonyára máshol olcsóbb volt a tej, vagy nem vizezték ennyire a pálinkát, de hátrahagytak maguk közül néhányat, mint Cthulhu... Gondolom a távoli világűr is unalmassá vált, ezért az Ősi Szörnyistenek már csak arra várnak, hogy visszatérhessenek bolygójukra, amelyet most perpillanat az ember nevezetű véglény ural, elárasztva Tesco -val és McDonald’s-sal a világot. Visszatérésük esetén nekünk aztán lőttek, vérfürdő és apokalipszis várna az emberiségre. Csak a megfelelő csillagállás kell már, és Cthulhu is felriad sötét álmából.. Röviden ennyi a történet, amely természetesen jóval rémisztőbb és sötétebb, mint ahogyan én könnyedén felvázoltam.
Lovecraft rémtörténeteit nem könnyű vászonra varázsolni, tulajdonképpen hiteles, és szigorúan a mester műveihez ragaszkodó mozi még nem is igazán készült, kivéve a korhűre sikeredett, és fekete-fehér némafilmként elkészített mindössze 47 perces "The Call Of Cthulhu" az, amelyet én annak tartok. És meg kell most említenem a zseniális két részes spanyol filmet, a "Valdemar-örökség"-et, amely nagyszerűen építkezett a Lovecraft-i alapokra, ámde nem az ő művéből készült. Szóval itt állunk, az ezredforduló elmúlt, a SzörnyIstenségek már a macskaajtón nyújtogatják nyálas csápjaikat a Földre, Cthulhu meg lenn döglik az óceánban, mint Maci Laci tél idején, és még mindig nem sikeredett egy hiteles Lovecraft feldolgozást készíteni. Ez botrány. És a mai napig nem változott ám semmi, mert... Máris megérkeztünk alanyunkhoz, a boncolásra várakozó 2007-es filmhez.
Dan Gildark és Grant Cogswell úgy döntött, hogy megfogják az alapművet (Árnyék Innsmouth fölött), és személyes szájízűre alakítják, amolyan filmfesztiválosan kissé elvontra és szürreálisra, és napjainkra hangolva egy buzi-drámára alapozva. Nem, nem viccelek. Már a régebben látott trailer is erősen idegesített, a homoszexuális jelenetekkel, továbbá az izgalom és feszültség hiányával. Egy előzetesben! Értjük ugye, amely arra szolgál, hogy egy filmet kívánatossá tegyen, hogy becsalogassa a nézőket a mozikba, a DVD-boltokba, a letöltőolda... Ja, oda nem... Szóval ha már ez is unalmas, ugyan mit is várhatunk az egésztől??? És ott van a buziság is. Kérem szépen, én aszondom, éljen a szexuális szabadosság és szabadság, mindenki úgy és akkor és azzal szexel, akivel és amivel akar, így szép az élet, hála a jó égnek. Ha valaki állatokkal akar, vagy növényekkel esetleg ásványokkal, vagy a saját nemével, én aztán leszarom. De. Nem kérek propagandát. Én elhiszem, hogy vannak homoszexuálisak is, de, ha ilyenre lennék kíváncsi, akkor néznék ez irányú pornót. Valahogy úgy érzem, hogy azért többségben az emberek egy férfi-női kapcsolatra kíváncsiak, ha már kell az a rohadt szerelmi szál egy horrorba, nem pedig romantikusan megalkotott férficsókokra, ölelésekre és meztelen összebújásokra, amelyek ugyan lehetnek esztétikusan megalkotva, ám mégsem változtatnak a lényegen. Azt meg aztán végképp elítélem, hogy az alkotók Lovecraft nevével készítettek egy tolerancia-példabeszédet. Cogswell és Gildark szerint ők a horror metaforájával akarják megmutatni egy homoszexuális viszontagságait a kisvárosi környezetben... Jó, tegyétek, haver, de mi lenne, ha nem más alkotását használnátok erre, ha nem egy híres író neve alatt osztanátok az ideológiát? Na persze, akkor ugyan ki nézné meg a homoszexuálisokon kívül?
A fogatókönyv társírójának, Cogswell-nek ez első filmes munkája, Gildark pedig úgyszintén kezdő eme szakmában, bár rendezése és képei szépek és hatásosak, ám mindez nem vigasztal bennünket az igen lassan csordogáló események közepette. Sem amikor az álomszerű képsorok ringatnak bennünket, amikor minden idők legnagyobb horror-művészének sötét, baljós és feszültséggel, fenyegetettséggel teli világát várjuk... Szereplőinkkel sok baj nincs, sőt, Jason Cottle tökéletesen hozza a "más" főszereplőt, tehát vagy nagyon jó színész, vagy meleg, mint egy napkitörés. Nem is a szereplőkkel van itten baj kéremalássan. Nézzük a történetet. Amennyiben néha kissé zavarosan írom le, nézze el a Tisztelt Olvasó, kissé nehéz volt megérteni, és nem is biztos, hogy maradéktalanul "magamévá tettem" (haha) a mondanivalóját...
Russel Marsh a nagyvárosban élő homoszexuális történelmi tanszék-vezető üzenetet kap szülővárosából, utazzon haza, mert meghalt az anyja. Főhősünknek hiányzott ez, mint szar a zsebébe, hiszen Rivermouth-ban mindenki jól tudja, hogy buzi, ráadásul apjával a kapcsolata finoman szólva sem tökéletes, aki egy kis New Age-es felekezetet vezet, a Dagon-szektát.... Ám nyakába veszi a mérföldeket, és rögvest egy autóbalesetbe botlik, miközben autórádiójából folyton apokaliptikus hírek áradnak, az óceánok megemelkedéséről, és állatkihalásokról, hadi állapotokról... Kelletlenül veszi tudomásul, hogy kénytelen néhány napot eltölteni a kisvárosban, míg örökösödési ügyeit elintézik... Felkeresi ifjúkora színhelyét, a halászházat, amelyben furcsa szertartásra gyűlnek az emberek, és a fal tele van firkálva nevekkel, majd összetalálkozik ex-barátjával is... Szállodai szobájában ébredve egy furcsa, ismeretlen betűkkel ékített szobrocskát talál. Kérdezősködésére a kocsmában kap választ egy öreg részeges matróztól, aki némi pia fejében kinn a kikötőben elhabog ezt-azt különös lényekről, amelyek az óceánban laknak... Egyre nagyobb rejtéllyel találja magát szemben, eltűnt gyerekek, felnőttek, különös dolgok... Egy boltos kislány megkéri, keresse meg az eltűnt öccsét, bár látni, hogy sok mindent tud, de nem mer beszélni.. Russell-t húga összeismerteti Susan-nal, akinek különös kívánsága van, csináljon neki gyereket, és ezt megerősítendő tolószékes férje is erre kéri... Hősünk nem hagyja magát, nehogy már egy ilyen szexbomba csak úgy az ölébe hulljon, ezért egyszerre csak elkábítják, és a csaj megerőszakolja őt szinte. Ó, a szerencsétlen...
Később régi őőő.. szerelmét, Mike-ot beavatja a dologba, aki segít neki, hogy felderítse a halászházat... Ám nem minden sül el jól, Russell-nek menekülnie kell, közben találkozik az egyik eltűnt gyerekkel, és egy pincében furcsa lényekkel.. Hamarosan Mike is hisz neki, miután egy émelyítő éjszakát együtt töltve reggel egy falra kiszögelt kisfiút találnak... Hősünket letartóztatják a gyilkosság gyanújával, és lesittelik, aztán egyszerre csak nyitva találja a cellaajtót, és szabadon távozhat a szanaszét vert seriff-hivatalból.. Anyja által hátrahagyott videokazettából megérti, mi is folyik körülötte... Eközben megindul a kisvárosi apokalipszis, a szekta bevadul, és menekülni kell... És végül pedig óriási döntést kell hoznia...
Persze elég sok dolgot kihagytam, nevezetesen a lényeget, hogy miről is szól ez az egész, mert nem lövöm le a poént, és mert bocsáttassék meg nekem, néha, mint fentebb említettem nekem is kissé homályos a történet... A tempó lassú, kissé inkább már-már drámai, de a képi világ erős és megragadó. Természetesen a kíváncsiságot ébren tartja a nézőben, de nagy izgalmak nem várnak ránk sajnos. Valahogy nem működik a homoszexuális dráma összefonása a horrorral, még, ha alapmotívum is hősünk irányultsága, hiszen minden bonyodalma ebből származik, és itt nem csak arra gondolok, hogy lenézik a hajlamai miatt... Rejtéllyel és drámával megfűszerezett thriller, természetfeletti szállal, és kissé nehezen értelmezhető befejezéssel... Végig afféle melankolikus hangulatot sugall, ami nem feltétlenül alapfeltétele egy horrornak, ismerjük el... A fényképezés és a rendezés viszont szép, kár, hogy hiányzik a feszültség és a az események sosem pörögnek fel annyira, hogy izguljunk... Egyszer meg lehet nézni, de úgy látom, még várnunk kell az igazi Cthulhu mozira... Vagy, ha máshogy nem, valaki ébressze már fel az óceán mélyén azt a Nagy Vén Faszt. 10/5

Nincsenek megjegyzések: