2010. december 16., csütörtök

Skjult (aka Hidden) (2009)

Mielőtt bármit írnék, szeretném leszögezni, hogy  elfogult vagyok a skandináv filmeket illetően. Először a svéd rendezőóriás Ingmar Bergman csodálatos világa varázsolt el és fordította a figyelmemet a hűvös észak felé.  Ezt követően jött az állandóan a határokat feszegető dán fenegyerek, Lars Von Trier, majd  az olyan alkotások, mint a Zöld hentesek vagy az Ádám almái (Mads Mikkelsen fantasztikus játékával) illetve a Hétköznapi mennyország és még sorolhatnám reggelig. Lényeg, hogy ezen rendezők és alkotások akkora hatással voltak rám, hogy a skandináv filmek megrögzött kedvelője lettem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha valami bődületesen rossz filmmel találkoznék, nem ismerném el annak silányságát csupán azt, hogy eddig még nem igazán láttam rossz skandináv filmet. Gondolom ennyi bevezető után sejthető, hogy ezúttal is egy északi alkotást fogok bemutatni, amit egy norvég rendező  bizonyos Pa Oie jegyez. Őszintén szólva az említett úrról még életemben nem hallottam és mivel hosszas böngészés után sem tudtam meg többet annál, hogy a Skjult  (sok rövidfilm után) a második nagyjátékfilmje nem is igen sejtettem mire számítsak a filmmel kapcsolatban. Egy dologban szinte biztos voltam, nevezetesen abban, hogy ezúttal sem fogok valami sablonos, happy endes, cukormázas, a "frankót" az arcomba vágó amerikai tucatmozit kapni. Feltételeztem továbbá, hogy  inkább a hangulattal, a képi világgal, a hangokkal fog operálni és kevésbé lesz a látványon a hangsúly, mint ahogyan azt egy horror filmtől megszoktunk. Na de nézzük a filmet magát.


A film egy végtelenül egyszerű, tulajdonképpen sablonos és ezerszer lerágott klisével indul. Egy erdőn keresztül vezető út szélén parkoló autóba, egy útra kirohanó gyerek miatt, belerohan egy kamion és az autóban ülő család a kisfiuk szeme láttára hal szörnyet a balesetben. A szőke hajú kisfiú döbbenten áll és nézi a családjával együtt porig égő autót illetve azt, ahogy a föld alól előbukkanó, majd az úttestre kifutó és ezzel a szülei  halálát okozó, furcsa gyerek egyszer csak eltűnik a fák között és a semmibe vész. Ezzel a kissé sablonos, de valahogy mégis egyedi jelenettel indít a Skjult, hogy ezután percről-percre mélyebb és sötétebb világokba vigyen minket. A film következő jelenetében ugrunk néhány évet. Egy harminc körüli szőke férfit látunk, aki amint hírt kap anyja haláláról, azonnal autóba pattan, hogy láthassa. No nem azért amiért józan ésszel gondolnánk. Nem elbúcsúzni akar az anyjától, hanem épp ellenkezőleg. A férfi úgy tűnik sokkal inkább meg akar győződni arról, hogy az anyja valóban kilehelte-e a lelkét. Félve csettintget a halott arca előtt, sőt a bizonyosság kedvéért még az ujját is eltöri a megboldogultnak. Ezen a ponton több kérdés is felvetül, mert bár a film nem mondja ki konkrétan, nem magyarázza el nekünk, de mégis úgy érezzük, hogy az anyjától ennyire tartó vagy azt ennyire gyűlölő férfi ugyan az a személy lehet, aki annak idején szemtanúja volt a szülei tragédiájának. Ez az a pillanat, amikor  már semmit sem értünk és szinte követeljük a magyarázatot. De az a film végéig várat magára sőt, tulajdonképpen az a nagyszerű a filmben, hogy olyan érzésünk van, mintha valamit mindvégig eltitkolt volna előlünk. Mintha az igazi borzalom, az a bizonyos sötét titok amire várunk, hogy feltáruljon előttünk a végén, mindvégig elrejtve maradna. A filmben végig érezni, hogy valami szörnyű borzalom van a háttérben, valami nagyon nagy fájdalom van eltemetve de olyan mélyen, hogy az már soha nem tör a felszínre. Csak a belőle sugárzó  feszültséget, csak a mindenen átütő, mindenre ráereszkedő borzalmas hangulatát érezzük. Azt, ahogyan a fiú a halott anyjának az ujját eltöri. A csont halk roppanását és  a megnyugvást, hogy az anyja végérvényesen halott. Ezen a ponton végleg magával rántja a nézőt a film rendkívül nyomasztó hangulata, köszönhetően annak a csodálatos, de ugyanakkor meglehetősen félelmetes atmoszférának, amit az egyedülálló operatőri munkának köszönhetünk. A képi világ, a vágások, a beállítások mind-mind mestermunka. Különösen fontos ez azért, mert a filmben bár vannak dialógusok, de a történet lényege leginkább vizuálisan van elmesélve. Nem kíván a szánkba rágni semmit, nem áll elénk kész megoldással. Hagyja, hogy bennünk álljon össze ez a furcsa és helyenként talán érthetetlen történet, amely mérnöki pontossággal percről-percre, képkockáról-képkockára bomlik ki előttünk úgy, hogy  mindvégig kérdőjelek tucatjait hagyja bennünk.



A hosszú idő után újra a városba érkező férfit, aki anyja halála után megörökli az erdő közepén álló házat, már a megérkezésének legelső pillanatától kezdve gyanakvás veszi körül. A helybeliek valami ki nem mondott ok miatt, igencsak rossz szemmel néznek rá. Mintha megjelenésével valami nagyon rég eltemetett seb szakadt volna fel. S, hogy a gyanú bennünk nézőkben is felmerüljön arra vonatkozólag, hogy valami rég elfelejtett borzalom rejlik a háttérben, a férfi a frissen örökölt ház  megtekintéséhez két kanna benzinnel érkezik. A rendkívül lepusztult, bedeszkázott ablakú,  kétszintes ház rengeteg régi fájdalmas emléket hoz elő belőle, amit rövid bevágásokkal jeleznek, de mindezt úgy, hogy csak sejtsük azt, hogy ez a ház valószínűleg egy borzalmas gyermekkor színhelye volt egykoron. De a remek történetvezetésnek köszönhetően még mindig csak halvány fogalmunk lehet arról, hogyan került abba a házba a film elején látott kisfiú, aki annak idején végignézte szülei tragédiáját. Mert annyit azért finoman sugall a film, hogy a felnőtt férfi és a film elején látott gyerek egy és ugyanaz.  Alighogy belép a férfi a házba, csak úgy ömlenek rá a régi idők szörnyű emlékei, de bennünk nézőkben csaknem akar összeállni a kép, hogy végső soron mi is történt itt annak idején s, hogy ő milyen szerepet töltött be ebben a sejtelmes történetben. Ám mielőtt túlzottan elmerülnénk a múlt borzalmainak feltárásában, fiatal pár nevetgélése töri meg a lerobbant, kísértetházra hasonlító épület csendjét, de az éjszakát a házban töltő párnak másnapra nyoma veszik. A gyanú, ha kimondatlanul is, de a férfira terelődik. Annak ellenére is, hogy a film ezt semmiféle lehetséges magyarázattal nem támasztja alá, ugyanis a férfi minden este egy közeli (?) hotelszerűségben tölti az éjszakát. Azért ez a talányos fogalmazás, mert sem az nem derül ki, hogy a férfi miként kerül a hotelbe, sem az, hogy  az hol található. Egyszer csak ott terem és kész. Az már csak ráadás, hogy maga a hotel, ahol esténként megszáll, meglehetősen furcsa. Nem lehet más szót használni rá, mert igazából egy teljesen hétköznapi több szintes épületről van szó kiadó szobákkal, de valami  megmagyarázhatatlan oknál fogva, egészen más érzetet kelt bennünk. A férfit természetesen nem csupán gyanakvó odavalósiak veszik körül, mert az egyik rendőrnő személyében talál olyat, aki meghallgatja, aki ha nem is feltétlenül hisz neki, de mindenesetre kíváncsi rá. Ekkor kezd előttünk feltárulni mi is történt abban a házban évekkel ezelőtt, de természetesen mindezt igen aprólékosan adagolja a film. Szó esik egy hangszigetelt szobáról a pincében, ahová a nevelőanyja bezárta, s ahonnan csak évek múltán tudott valahogyan kiszabadulni. Felelevenedik a múlt minden borzalma, amit a nevelőanyja követett el ellene. Szörnyű testi, lelki kínokat rejtenek a feltépett sebek, amiket kisgyermekként kellett átélnie ott abban a házban. A film ezen a részén érezzük úgy, hogy kezdünk tisztán látni és végre összeállt a kép, ám ahogy haladunk előre a történetben úgy lesz még sötétebb és még bonyolultabb.  Szép lassan kezd egy testvér is előbukkanni a múlt mélyéről, akiről azon kívül, hogy Peternek hívták nem sokat tudunk meg. A férfi végig emlegeti Petert, mint akiről ő sem tud sokat és, mint aki borzasztóan hiányzik, de azt, hogy pontosan mi történt Peterrel és, hogy ők tulajdonképpen milyen viszonyban voltak (vannak?) egymással nem lehet tudni.



A film még a Vége főcím után is tucatnyi kérdőjelet hagy a nézőben és úgy érezzük, mitha valamit mindvégig eltitkoltak volna előlünk. Bizonyos szinten akár hiányérzetünk is lehetne és becsapva is érezhetnénk magunkat, amiért nem adott minden kérdésünkre kész válaszokat, ám így legalább meghagyta nekünk a gondolkodás jogát. Nem derül ki nyilvánvalóan milyen viszony volt a férfi és Peter között, mint ahogyan azt sem tudjuk meg soha, hogy a férfi miért nem volt hajlandó kinyitni az autója csomagtartóját az őt igazoltató személynek. De ezek olyan apró momentumok, amiket a film közben észre sem veszünk, hiszen minden percben újabb és újabb látszólagos információt kapunk a megoldást illetően. Azért használom a látszólagos kifejezést, mert nagyon sokszor azt sem lehet tudni amit éppen látunk az valós vagy sem. Ami az egyik pillanatban kész tényként jelenik meg és amire az azt következő események épülnek, az  a következő pillanatban már csak illúzió.



Mindent összevetve a Skjult egy remekül felépített és végigvitt történet, remek operatőri és színészi munkával. Olyannyira remek színészi alakítással, hogy a férfit játszó színész (Kai Koss szerepében, Kristoffer Joner), sokszor velünk is képes elhitetni, hogy maga sem tudja, hogyan csöppent a történetbe és mi zajlik körülötte. Játéka egészen kivételes. Ugyan úgy, ahogyan a nyomasztó házat és az azt körülvevő (semmivel sem barátságosabb) mindvégig sötét, komor hangulatot árasztó erdőt elénk varázsoló operatőr és az  egész történetet megalkotó és kivitelező író/rendező munkája is valami egészen egyedülálló. Bámulatos, ahogyan maga a film fel van építve, ahogyan adagolja az információt  számunkra. Mindig csak egy kicsit. Pontosan annyit, hogy előrehaladjon tőle  a történet, de fogalmunk sem legyen arról, hogy végül hova fog kifutni. Természetesen van, hogy ennek ellentmond és  szinte sugallja a végkifejletet, hogy aztán egy  hajtűkanyarral teljesen más irányt vegyen az egész.  Úgy játszik a nézővel, mint macska az egérrel, úgy és olyan irányba terelgeti ahogyan és amerre akarja. Az egyik pillanatban még ezt gondoljuk a másikban már az ellenkezőjét. Amit  az egyik pillanatban még valóságnak hiszünk az a következőben már talán csak illúzió.
Bárhonnan is nézem ez egy hibátlan alkotás. Egy kötelező film.


9/10


2 megjegyzés:

Lazlogrinder írta...

Ember ez nagyon állat elemzés,láttam pár hónapja a filmet,de a számból veszed ki a szókat,ahogy olvasom,bár én ilyen komplexet nem tudnék írni,de ez nagyon karaj. A Horror-mirroros tag se rossz,de vele nem értek 1-et ujjabban pár dologban,de most amiket olvastam itt,zseniális.
Az ég áldjon utadon fiam, még ilyet !

quaestor írta...

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat és a többiek nevében is köszönöm, hogy tetszik az oldal.