2010. november 9., kedd

iMurders (2008)



Véleményem szerint két típusú film van, amiről úgymond könnyű kritikát írni. Az egyik természetesen az, amelyik valamilyen oknál fogva (történet, szereplők, hangulat stb...) elnyeri a tetszésünket. A másik kategóriába pedig ennek az ellenkezője, vagyis az a mozi tartozik, amelyikben még ha nagyítóval vizsgáljuk is, képtelenség bármiféle pozitívumot fellelni. Az ilyen filmeknél a történet vagy dögunalmas, vagy már ezerszer vászonra vitt tucatsztori, a szereplők pedig nagyjából annyira profik, mint egy kisegítő iskola anyák napi műsorának részvevői, akikről persze rendre kiderül, hogy vagy a rendező rokonai vagy az ivócimborái. A zenékről és az operatőri munkáról pedig általában ilyen szinten már felesleges is beszélni. Ezek azok a filmek, amikről vagy azért könnyű írni mert remekmű, vagy azért mert egy akkora szemétdomb, hogy már szinte öröm benne turkálni. Ám van egy harmadik kategória, amely bár egyértelműen a "nézhetetlen szemét" minősítést érdemelné ki, de mivel még egy szemétlerakóban is több használható kacatra lehet lelni kellő türelemmel mint az említett filmekben, még ez a megnevezés is erősen eufemisztikus lenne rá. Ezek azok a filmek amelyek teljességgel élvezhetetlenek, mert még az a giccses együgyűség sem lelhető fel bennük, ami a legtöbb minősíthetetlen szemétben jelen van. Nincs bennük semmi bájos ostobaság, nincsen bennük semmi szerethető. Ezek a filmek (véleményem szerint) azok, amelyek még arra sem alkalmasak, hogy egy baráti sörözgetés közben háttérzajként funkcionáljanak, mert garantáltan tönkreteszik az egész estét. Ezek a filmek azok, amiket nagy valószínűséggel még a bevásárlóközpontok pénztárai előtt ügyesen elhelyezett, vásárlócsapdákként funkcionáló konténerekbe sem lesznek beszórva a Rex felügyelő és a Barb Wire közé.


Gondolom nem árulok el nagy titkot ha azt írom, hogy Robbie Bryan "rendező" iMurders című, filmnek még viccből sem nevezhető, első próbálkozását a filmművészet terén is ebbe a kategóriába sorolom. Ez a film (?) egyszerűen már annyira alacsony szintet képvisel, aminek eddig még a létezéséről sem tudtam. Sokszor írtam már itt, hogy ez meg az a múvi úgy szar ahogyan van, hogy még a Film+ is csak úgy vetítené le ha egy kisebb vagyont fizetnének érte, de ezúttal azt hiszem egy valódi szeméttel van dolgunk. Ez az a film, amit eleve újraírható DVD-re kellene írni, hogy az a szerencsétlen aki rajtam kívül végigszenvedi ezt a borzalmat ne érezze végképp becsapva magát.


Most következik el az, hogy valahogyan össze kéne foglalni azt a nagy kalap semmit, amiről az iMurders szól, vagy szólni kíván. Már az első jelenet egy akkora elcsépelt, klisés sztorival indít, ami már önmagában elég lenne ahhoz, hogy minden jó ízléssel csak minimálisan is megáldott ember úgy dobja a szemétbe a lemezt, hogy az már a levegőben atomjaira hulljon. Adott egy középkorú úr, akit a felsége rajtakap egy fiatal nővel az emeleti szobában. A feleség persze ordibál, a férfi pedig a filmekben szokásos ócska dumát próbálja neki beadni arról, hogy amit a feleség lát az nem az aminek látszik. A nő persze csak kiabál és kiabál, majd a kamera vált és kívülről látjuk a házat amikor valaki lövöldözni kezd a szobában, majd vége a jelenetnek. Azt, hogy ki lőtt és kire nem tudjuk meg, csak a film végén. Feltéve, hogy az érdekel egyáltalán valakit. Ezt követően ismerkedhetünk meg az egyik a főszereplővel Sandra Wilsonnal (Terri Colombino) aki éppen beköltözik egy többszintes bérházba és akiről természetesen még nem tudunk semmit csak azt, hogy valószínűleg ért a számítógépekhez, mert elfoglalva az új lakását az első dolga az, hogy a szuper masináját összeszerelje. A kíváncsiskodó főbérlő (egy középkorú nő) persze azonnal kikérdezi, hogy honnan jött stb. De, hogy ennyi ne legyen elég, még számítógépes ingyenleckéket is kikunyerál magának, meglátva a csodaszerkezetet, mondván, hogy annyit ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez. Ahogy a film halad élőre kiderül, hogy lakik Sandra emeletén egy visszavonult, alkoholista zsaru is (Joe Romano szerepében, Frank Grillo), akinek a szeme láttára ölték meg rituális kegyetlenséggel a testvérét és aki ebbe belerokkant lelkileg. A netes chatelésen kívül nem sokat csináló Sandra természetesen fülig beleszeret az éppen fusi asztalosmunkákból éldegélő exzsaruba, aki (szintén természetesen) jól elküldi a fenébe, majd megbocsátnak egymásnak. Mindeközben kiderül, hogy Sandra egy zárt körű chatszoba rendszeres látogatója, melynek tagjai egytől egyik kattant figurák. Van itt látszólag boldog házasságban élő egyetemi professzor, aki azzal csalja meg a feleségét, akivel csak tudja, telefonszexből éldegélő kövér negyvenes családanya, horrorfilmekhez maszkokat készítő fiatal srác, velejéig romlott ügyvéd, meggyilkolt barátnőjéért bosszút esküdő leszbikus és még sorolhatnánk. Lényeg, hogy ez egy nagyon szoros baráti társaság, amelynek számítógépfüggő tagjai minden héten valamilyen feladatot oldanak meg, amit az egyikük kitalál. Éppen a maszkmester srácon van a sor, amikor élő egyenes adásban valaki fetrancsírozza szerencsétlent. Persze, mint minden sablonos filmben, itt is megy a röhögés, hogy milyen jó trükk, meg milyen morbid humora van a gyereknek. Mindaddig, amíg sorra el nem kezdenek hullani a chatszoba tagjai. Az alkoholista, lezüllött exzsaru (FBI-nál dolgozó húga kérésére) természetesen újra visszatér a rendőrséghez és bekapcsolódik a nyomozásba. Eközben a leszbikus chatelő, és nem mellesleg bosszúszomjas volt szerető, rájön, hogy a szintén a chaten lógó ügyvéd volt az, aki felbérelte az exbarátnője gyilkosát, hogy később jó pénzért elvállalhassa a gyászoló család jogi képviseletét. A rendőrség természetesen letartóztatja a megtévedt ügyvédet és annak érdekében, hogy végre lezárhassa az ügyet, magától értetődően meggyanúsítja a chatszoba többi tagjának a meggyilkolásával. Az alkoholizmusból kilábaló exzsaru és csapata természetesen nem osztja ezt a teóriát (nem kellett hozzá egyetem, hiszen továbbra is hullanak az internetes társaság tagjai) és tovább keresi a gyilkost. Az első számú gyanúsítottjuk, teljesen logikusan, a fakabát újonnan felszedett barátnője, a házba frissen beköltözött Sandra, aki furcsa módon mindig úton van. A film végére természetesen kiderül ki áll a rejtélyes sorozatgyilkosság mögött, de (bár erős kétségeim vannak afelől, hogy lesz ember, aki ezt az ostobaságot megnézi) nem kívánnám lelőni a a csattanóját. Bár, akinek egy kis logikája is van, az nagyjából a háromnegyede után tudni fogja ki az, aki egymás után mészárolja le a chatszoba tagjait.



Így a végére érve kéne valamiféle összegzést adni az iMurders nevezetű förmedvényről, de azon kívül, hogy egy tulajdonképpen minden téren alulteljesítő filmről van szó, nehéz bármit is írni. A történet, amint azt a leírás is tükrözi borzasztóan sablonos ráadásul még véletlenül sem próbál semmi újat hozzáadni a már előtte is több ezerszer feldolgozott sztorihoz. Arról nem is beszélve, hogy a színvonaltalansága miatt egyetlen műfajba sem lehet besorolni. Az iMurders horrornak nagyon vérszegény és feszültség nélküli, kriminek túlságosan egyszerű, thrillernek meg egyszerűen unalmas. Ez az a mozgóképes szemét, ami az égvilágon semmire sem alkalmas az elalváson kívül, úgyhogy alvászavarban szenvedőknek kifejezetten ajánlott, mások azonban nagy ívben kerüljék el ezt a borzalmat.


2/10



Nincsenek megjegyzések: