Survival Of The Dead (2009)


Az a zombi amelyik a kezedből eszik - a lábadból is fog

Akár ezzel a zombisra ferdített mondással is kezdhetném a hosszúra nyúlt pihenőmből való visszatérést. Ismét itt vagyok, sokak legnagyobb bánatára. Ne engem okoljatok, az egész valahogy úgy történt... Csabex már egy ideje rágja a fülem „méa faszé nem írok mán valami szart?” én meg mindig azt feleltem neki, majd holnap, majd tegnapra fent lesz a cikk. Mégsem így alakult. Most megérkezett a holmárkosnak titulált új egész estés zombis George A. Romero kalandfilm. Ebből az apropóból egy kicsit megint untatlak benneteket.

A film a kb. 2 évvel ezelőtt megejtett Holtak naplójának (nevezhetjük) a folytatása. A történet valahol ott mesélődik tovább ahol az előző mozi végén befejezetlenül hagyta a mester. Mint említettem folytatás. Az átfedéseken kívül a közös vonás, a Survival ezt az újkori zombis vonalat viszi tovább. Ismerkedjünk meg a szereplőkkel, a cselszövéssel és fondorlatokkal teli, ugyanakkor egyszerű alappal.. Amerikában játszódik a történet, ami a nyomott hangulata miatt mégis inkább valami álmos esőutáni angliai város benyomását kelti. Ez a miliő az egész filmet végigkíséri. Itt él az a két meghatározó karakteres vezető, kik a szigetlakók életére a legnagyobb hatással vannak. Mivel a világot éppen kezdik ellepni a zombik ők kétféle alternatívát képviselnek. Más hozzáállás, más kivitelezés. Az egyikük. O'Flynn egy flúgos öregember csapatával házról házra járva írtja a csúnya arcúakat. Másikuk Muldoon a kiöregedett nagydarab seriff kinézetű a Jóisten vagy kinek a kegyelmére bízza a dolgok rendbetételét. Ez a régi ellentét ami kihat szereplőink sorsára és adják a cselekmény egészének alapjait. A két félre szakadt helybelieknek nem elég a saját térfél, a másik cseszegetése, többre vágynak. Biztos a vidéki levegőben van valami...

George legújabb mozijával jó szokás szerint (ellenvélemények szerint feleslegesen), visszatért zombijaihoz. Az eredetileg „ Island of the dead” hangzatos belezős mindenkit megharapós filmet később valami rejtélyes okból „ ...of the dead” címűre keresztelték. Több hónap elteltével mégis „ Survival of the dead „ néven startolt a (nálunk majd csak dvd) piacon. Most, hogy mindenkit jól leterheltem ezzel a háttér infóval...még megemlíteném, hogy Romero a régi címekkel együtt kézi kameráit is a kukába dobta. A régi név is mutatta egy szigetre tette a cselekményt, de nem tetszhetett neki a drága napijegy, meleg sátor és a krisnás-koszt kombináció. Vagy a csillagok rossz együttállása miatt nem Óbudára jöttek forgatni. Kár, ránk fért volna egy hét együttlét. A helyszín a Plum sziget lett. Természetesen Amerikában, talán ott jobban érvényesül az ember, finomabb a hambi hús, több a hülye, sok a zombi, meg hasonlók. A társadalomkritika meg minek, amikor filmnézés után senki sem foglalkozik ilyen gondolatébresztőnek szánt dolgokkal. Annyit még el kell mondani Romero elég makacs ember. Nem hajlandó alkalmazkodni a trendekhez. Az ő filmjeiben nehogy már szaladgáljanak az élőhalottak. Marad a jól bevált dülöngélős vicsorgás.

,,Négy láb jó, két láb rossz."

Aki látta a Holtak naplóját annak ismerősek lehetnek a cselekménybe belekeveredő szimpatikusnak nem nevezhető dezertált Us Army csapat. Igazából velük kezdődik a film, meg egy kis csetepatéval a bázisukon amit némi intro féleségként nézhetünk. Némi koponyalukasztással és egy fejszétrobbanással totálban. Ennek következtében kereket oldottak. Hozzájuk verődik még pár kétlábú. Rádióüzenetet fognak, aki él menjen Plum városába ott van élelem meg minden ami a túléléshez kell. És ami a legfontosabb, egy biztonságos szigeten található. Ők még nem tudják,hogy a kiebrudalt Patrick O'Flynn fanyar tréfája ez száműzőivel. Utazónk is így akadnak vele össze egy komp-állomáson. Pár csürhével és egy negyedkompnyi élőhalottal.

A Szigetre érve éppen összekovácsolódó szereplőink nagy meglepetésnek lesznek részesei. A szigeten is vannak zombik, méghozzá láncra kötve ténferegnek. Elég bizarr látvány. Valami érdekes harmonikus együttélésnek lehetünk szemtanúi. Összefutnak a falubeliekkel. Azonnal betöltik a nemkívánatos vendég szerepét. Maradjunk annyiban: szeretnék a zombimenza étrendjét megreformálni... és nincs más hátra, mint a film vége, de ez mindent megmagyarázna amit eddig sikerült titokban tartanom.

Tudom sokaknak zombis film herótja van már, pedig lényegében ez sem szolgál más célt, mint a puszta szórakoztatást. Más megjelenítésben, de a lényeg ugyanaz: kikapcsolni az embert másfél órára. És erre megfelelő választás a Survival Of The Dead. Azt nem vitathatom, statisztikailag minden 3. horror film zombikkal rémiszt, ami jelenheti azt is, megint kreatív agycsömör állt be az éppen nem sztrájkoló forgatókönyvíróknál, másrészt azt is, a műfaj él és virul. A megvalósításra sem lehet különösebb panasz, a zombik olyan csúnyák, a lányok szemrevalóak, a férfiak meg olyan férfiasak, hehehe. A dolgokhoz hozzá tartozik, rendezőnk már nem gazdálkodhat hatalmas büdzsével. Szerencsére az a helyzet fordítottan arányos a filmjeivel. Ötletben nincs hiány, valahogy mégis mintha elindult volna a lejtőn. Ez a mozi nálam azért helyre állította az egyensúlyt, de még így is színvonalon alul marad a film az elvárthoz képest.

Szokás szerint túlértékelem Romero-t, nem érdekel. Túllépett a gyengébb holtak naplóján és tőle meglepő módon sok humoros jelenettel színesíti a már fentebb említett társadalomkritikától sem mentes filmjét. Olyan mintha a maga által kreált stílust figurázná ki néhány jelenetben. Ha, a Holtak naplójára 10 pontot adtam anno, akkor most legalább 14 pontot kellene adnom., de mivel még mindig elégedetlen vagyok nem tehetem.

Szokás szerint több pontot adok. mint amit megérdemelne a film. Ez van, szar az ízlésem. Engem nem hatnak meg az ilyen ellenérvek: Haverbiztosmiegyfilmrőlbeszélünk? vagy a Haverhaénmondomfosvoltezafilm. Ezek felesleges reakciók. Nem azért írók ilyen szar cikkeket, mert szorít bármiféle határidő (a Csabex baszogatásán kívül), hanem azért, mert eccerüen nem értek hozzá,ennyi... és különben is akárkinek lehet blogja. Próbáljátok ki tis is. Azért jobb oldalon van egy cuki kis idelátogató számláló ami, ha lassan is, de mocorog. Ez azt jelenti néha benéznek ide mások is rajtunk kívül. Ennyi pont elég.
Ámen.

10/8

1 megjegyzés:

zsu írta...

Egyetértek!
Klasszisokkal jobb mint a Diary of the dead.Szórakoztat,leköt és hát Romero rendezte.És sajnos én is elfogult vagyok zombi témában :)

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur