2009. december 24., csütörtök

Karácsonyi dupla: Cyborg zsaru 1. -2. - Cyborg Cop 1. -2. (1993 - 1994)


Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónknak, és mint tavaly (próbálom szokássá emelni), idén is duplázom, amolyan félszeg ajándékként.
Idén jelentősen megnövekedett olvasótáborunk, akiknek köszönettel tartozunk, továbbá köszönet a szüleimnek, a postásnak és a sintéreknek, na meg a kőfaragóknak és a balett-táncosoknak.
Nem szaporítom a szót, vágjunk is bele azonnal, ama nagyszerű filmekbe, amelyek a Cyborg zsaru – szériacímet viselik, különös módon nem magyarítva a kiborg szót, bizonyára így eccerűbb volt valamiért.
Be kell mutatnom valakinek Sam Firstenberg nevét? Nem, nem, ő nem a munkácsi rabbi fia, bár az is lehetne, hanem az a fajta filmrendező, akinek ujjai ott voltak Hollywood lüktető pulzusán, és minden friss áramlatot követett, fapados kiadásban elkészítve. A ninja-hullámot meglovagolva megalkotta nekünk a kultikus „Amerikai ninja”-t, és még jó pár hasonló filmet, hasonló minőségben, aztán megvilágosodott Shmulik (ez az eredeti neve néki) , és a sikeres robotos-akciófilmek mintájára megrendezte nekünk a kiborg zsarut, olyan sztárral a főszerepben, mint David Bradley, aki Dudikoff-tól vette át a stafétát az ámerikás nindzsa filmekben is. Egy ilyen nagyszerű páros csakis maradandót alkothat, gondoltam ama végzetes napon, és munkatársaimmal megnéztük mindkét jelentős filmtörténeti alkotást, amelyek a „Szív TV”-s sikerek panteonjába is bekerülhetnének. Legalábbis nekem folyamatosan az a megszűnt tv-adó jutott eszembe néhány különleges akció-jelenet alatt.
Lássuk a medvét.

A Ryan fivéreknek közös hívatás jutott: mindketten a Drogellenes – különítmény tagjai. Rögtön az elején belecsöppenünk egy túszdrámába, a testvérek éppen egy félőrült kábszerest kapcsolnak le, aki egy formás kis muffhoz szorítja pisztolyát, na nem úgy, és azzal fenyegeti, hogy lelövi, ha a mamáját nem hozzák oda neki. Persze az már évek óta halott, ennek okán a szülői értekezlet elmarad, így Jack, az ifjabbik Ryan baszottul homlokon lövi a fickót. Mint kiderül, apucija valami bázi nagy lapkiadó-mágnás volt, ezért az ártatlan (csak lelőtt egy embert) Dzsekk-et piszokul meghurcolják, pszichopatának nevezik, holott nem ő akart társalogni esztendők óta halott anyukájával.
Testvére, Phillip marad a cégnél, ezért jól bevetik egy kockázatos akcióban, valószínűleg Haitin (nem igazán jegyeztem meg, már ha szóba került, hol volt), mivel igen sokat emlegetik a vudu-t, nem beszélve a fekamennyiségről, amelynek mértéke még Párizsét is meghaladja. Mivel a csapat valószínűleg szellemi fogyatékosokból áll, ezért a csukott szemmel is megállapíthatóan csapdahelyzetbe lazán belemásznak. Jól megkapják a magukét, mind nagyon meghalnak, főként, amikor találkoznak a lelőhetetlen faszival, aki olyan kurva jól játszik robotot kábé, mint Sebeők János karóval a seggében. Ügyesen levágja Phillip kezét, majd elcipeli magával a bázisra, ahol félmeztelen nők (beszarás!) palackozzák a kábítószart. De nem is ez a lényeg, bár ez is fontos momentum, hanem, hogy a bratyóból is „tökéletes katonaterminátort” fabrikálnak. Hogy a végkifejletet előre sejtsük, ezért az egyik tudós kijelenti, miszerint még nem 100-as a robot, mert az érzelmeit nem sikerült törölni teljesen, így minden néző tudja már: könnyes testvéri egymásra-találás vár ránk még a végén. Értelmi fogyatékosból így lett érzelmi fogyatékos.
Jack eközben hírét veszi testvére eltűnésének, még egy csomagot is kap tőle, amelyben furulyába rejtett drog van, haver, eddig miért nem jutott még a drogcsempészek eszébe ez a tök egyszerű módszer az országhatárok leküzdésére? Nem rest, és miután elbeszélget a tesója főnökével, és egy kurva lassan lefolyó verekedésben meg is pakolja, útra kel, hogy eltűnt rokonát megkeresse.
Megérkezvén a célországba, azonnal összeismerkedik egy nagyon szimpatikus fiatal hölggyel, aki azonban sajnos újságíró, ezért Jack nem kedveli meg elsőre. Itt meg kell emlékeznem egy pillanatra a nagyszerű ’80-as évekre és a ’90-es évek közepéig tartó időszakra, amikor is a filmekben a férfiak macsók voltak és a nők terén mindenképpen előnyben részesítették a méretes ámde nem műanyag kebleket, ellentétben napjaink beteges androgün-buzis divatjával. Bizony, a csaj meg van áldva szerencsére bőven, íme egy kép is kedvcsinálónak.
Természetesen hamarosan, a rendőrség elől való menekülés közben megkedvelik egymást, ki hitte volna, hogy ez lesz, dugnak, és végre az addig rejtett értékeit is felfedezhetjük hősnőnknek. A policaj pedig azért üldözi Dzsekk-et, mert okos módon bevitte magával a kábszert, amit postán kapott, logikus, hogy visszaviszem a határon, ha már nem használom el, méghozzá „bizonyítékként”. Ez nekem egy kissé zavaros, de mindegy. Kergetik továbbá abból kifolyólag is, mivel a főgonosz, John Rhys-Davies a Sliders-ből, a helynek a tanácselnöke, és a törvényt a maga kedvére hajlítgatja.
Egy kis drogbárból, amelyben kurva idegesítő reggae-zenére lötyögnek a niggerek, el akarják ráncigálni hősünket hozzá, de ő mindenkit móresre tanít, mert kibaszott kemény. Éccaka egy kis látogatásra készülnek kettesben a nagyelejű muffal a helyi hullaházba, - bizonyára nem találtak jobb elsőrandi-helyet, így szex után-, hogy meglátogassák a kommandós-csapat tagjait, kiknek az arcát letépték, így „nem lehet azonosítani őket”, a Helyszínelők meg ki sem mozdulnak valószínűleg Miami-ból. Egy raszta faszi fogadja őket, aki egy kis pénzmagért megengedi nekik a bóklászást a hullák között, de váratlan vendégek érkeznek, nevezetesen már megint a kíberkatona, aki magával vitt néhány kigyúrt NDK-s futballistát, de lehet, hogy úszónőt, és szanaszét lövik a helyet.
Jack azonban még a robottal is elbánik, először egy flex-szel vagdossa meg a fejét, röhejes csillagszóró-effekt kíséretében, majd megbasztassa árammal, amivel ki is lehet ütni a rohadékot. Kemény egy robot, 220 volttal is le lehet nyomni, amellett, hogy szerencsétlen lassabb, mint a partot mosó víz. Bár meg kell mondanom, ebben a filmben valamiért minden ilyennek tűnik.
A nagycsöcsűt viszont elraboljak, úgyhogy ideje a leszámolásnak, de a sheriff letartóztatja hősünket, aki ártatlannak vallja magát, miután drogot leltek nála,, és éjjel egy szarrá lőtt halottasháznál találják, a kezében gépfegyverrel. Hihető.
Persze megszökik, és elindul vadul harcolni. Következnek az akciók, elengedett kézzel motorozás, mindenkit lemészárlás, az ellenfelek pedig úgy lépkednek a halálba nyugodtan, mint valami gagyi lövöldözős játék NPC karakterei az első könnyített pályán. Olyasmi lehet, mint az agyaggalamb-lövészet. Robbanások, lövések, és a vég, amikor a robottesó érzelmei legyőzik gépi mivoltát, és harcra kel a gecikiborggal. Szerencsére megérkezik a felmentő-sereg is, mivel a raszta faszi meggyőzte a rendőrfőnököt, hogy a becsületes út a legjobb, a pénz mit sem ér, ez a korrupt zsarukra mindig hat, és egy kegyetlenül röhejes harcban legyőzend az időközben feltámadt szemét robot.
Majd heppiend. De nem sokáig.
Jön a második rész.

Nem sok folytatásban van elég spiritusz. A magam részéről kimondottan a második részek terén felemlíteném a „Végső állomás 2.”-t, amely felülmúlja az elsőt. Sokan emlegetik a „Bolygó neve: Halál”-t is úgy, mint amely lekörözi a „Nyolcadik utas”-t, de én nem értek ezzel egyet, hiszen mindkettő más műfaj, ahogyan az „Alien” sorozat összes része. Az alap egy hangulatos és ütős sci-fi – horror, rá pedig következett egy akció-horror orgia.
Sam ezzel ellentétben hozott nekünk egy megszokott folytatást, amely, ha lehet, még előzményét is alulmúlta, bár a szabályok szerint több akció, több kiborg volt benne, de a történet kőkeményen hervasztó.
Lássunk hozzá:
Hatalmas lövöldözésbe csöppenünk bele. Ismét feltűnik egy halom félmeztelen némber, akik munkaterápiaként esmint drogot töltögetnek ide-oda, de nem sokáig, mert egy őrült véresszájú kábítószar-díler néhány emberével rajtuk üt valami homályos tartozást behajtandó. Ahogyan az már lenni szokott az ilyen filmekben, hatan szitává lőnek egy kisebb magánhadsereget, miközben ellenfeleik szorgalmasan öngyilkos akcióba révedve még csak el sem sütik fegyvereiket, inkább önként belegyalogolnak a lövedékekbe.
Tíz perc telik el értelmetlen tűzijátékkal, az ember már hatalmasakat ásít, ugyan lássunk már valamit a lassított felvételen zuhangató lelőtt embereken kívül, akik drámai orgonaszó mellett hagyják magukat agyonlőni.
Látunk is. Jack Ryan visszatér, megérkezik, új kedvence van bátyja után, társa, a feka srác. Mittoménhogyhíjják, lényegtelen, hiszen ő csak a „casus belli” a bosszúhadjáratra. Magánakciója folytán persze lelövődik a főbűnöző által, na ennyit a toleranciáról, mert a gonosz baszik a pozitív diszkriminációra, meg amúgy is bosszút kíván a Jack Ryan által meghalasztott testvéréért állani. Dzsekk nem átall haragudni, amiért társát kinyírják, holott ő volt az, aki hormontúltengése miatt elhajította a vascsövet, amikor végezhetett volna Starkraven-nel, de hagyta, hogy felkeljen. De aztán elkapja itet, és addig üti, amíg az mozog, úgy szedik le a kopasz seggfejről.
A gyilkost bezárják, aki olyan rohadt durva, hogy négyen sem bírják lefogni, szörnyülködve néztem, ahogyan csirkehálós-ketrecbe fektetve szállítják a börtönből.
Csakhogy nem érkezik meg sehová, így főhősünk, a bajkeverő, idegbeteg lesz, és nekiáll kutatni utána, segítségére lesz egy vidéki ex-seriff, aki kipakol neki, és megtudjuk: valami „Pentagon-program” folyik a környéken. Mi azonban már tudjuk: megint kiborgok készülnek, mert az megunhatatlan egy projekt, annak ellenére, hogy nagy általánosságban csak egy zsaru kell, aki lazán elpusztítja őket a francba. Elnézve a robotokat, ez nem is csoda, ugyanezt meg tudná tenni bármely 8 éves is.
Mert a fémes külsejű gumiba öltöztetett robotok fellázadnak, és vezetőjük, Starkraven olyan pátosszal teli baromságokat mond, hogy a „Kárpátia” nevű zenekar is megirigyelhetné, ilyesmiket, hogyaszongya: - Az emberiség most a mi szolgánk lesz!. Mintha egy pillanatig is wc-t kellett volna pucolnia, vagy egyéb „szolgai” teendője lett volna.
Miután lekapcsolják energiatartalékaikat, a piszok karótnyeltek elindulnak üzemanyagért, dízelolajért. Jó, hogy nem gőzgépek. Itt következik egy nagyszerű hőstett főszereplőnktől, aki egy szerencsétlen kiscsávót ment meg, anyjával együtt, kurvára lassított felvételben. Olyan szép. Aztán visszatérve harcol, és minden robban. Ez amúgy az egész filmre érvényes, állandó robbanások tarkítják, Sam bácsi valószínűleg beleszerelmesedett a pirotechnikusába, még a lóistállók is óriási explóziók keretében vetik szét magukat.
Letartóztatás, lásd első rész, aztán kiszabadulás, mert Dzsekk Rájen-t nem lehet megállítani, Seagal biztosan tőle tanult. Mivel a nagyelejű szőkeség ebben a részben nem szerepel, hát van egy sápkóros, de csinos ügynök, akinek a segítségével leszámol az egyre több gonosz kiborggal, akik igazán balfaszok. Vezetőjük pedig egy balfasz-király, mert a legócskább macsó-csapdával sikerül rávenni egy öngyilkos küzdelemre, ahelyett, hogy Jack fejét szimplán szétbaszná. És akkor olyan remek momentumokat csak röviden említek, amelyek emelték a történet fényét, mint például egy gyilkos kiborg mellkasát kinyitod, mint a mikrót, és belehelyezel egy bombát, vagy az asztalhoz hegesztett robot vicces kis epizódja.

Meg kell mondanom, nehéz az ítélkezés. Hosszú évek távlatából nem olyan könnyű a friss alkotások mellé helyezve bármely régebbi filmet győztesként kihozni. Ezt pedig főként nem.
Hiszen már megszületése idején is csak gyenge replikánsa volt a „Tökéletes katona-Robotzsaru-Terminator” szentháromságnak. Igazi videotékás film, amelyet valószínűleg rongyosra néztek volna régebben. Csak van egy kis bibi, ugyanis elkészülési idején, a ’90-es évek közepén az ilyen filmek már kifulladóban voltak minőségük miatt, főként az egyre emelkedőbb filmipar állandó szuperprodukció-dömpingjében. Valahogy 1993-hoz képest nekem már anakronizmusnak tűnik ez a stílus.
A sztori gagyi, az akciók gagyik, a színészek gagyik. Ennek ellenére valami hülye perverziótól hajtva mégis ajánlanám a figyelmekbe ezt a buta kis mozit, mert… Mert… Szórakoztató. Sok-sok ismert film helyett inkább ezt nézném meg, persze ez nem kategória, de azért érdemes egyszer próbálkozni, főként az első résszel, az meg is érdemel egy 5-öst, míg a második egy szolíd 4-est kap.
UI: Ha szorongva néznénk a levegőbe, amikor a két film után csak ürességet éreznénk az átélt katarzis után, nyugalomra intek mindenkit. Van ám harmadik rész is, a szintén zenész Yossi Wein rendezésében, csak már Bradley sem szerepel benne. Én még nem láttam, de úgy érzem nem kis bátorság kell majd a megnézéséhez.


Nincsenek megjegyzések: