2009. augusztus 21., péntek

Pokolba taszítva - Drag Me To Hell (2009)

Sam Raimi neve a horror-rajongók szemében fogalom. Bár sokat nem alkotott különösképpen ebben a zsánerben, mint pl. Romero, vagy Craven, esetleg Toepler Zoltán (haha), de amit letett az asztalra, az alapmű, megkerülhetetlen és egyéb szuperlativuszok. Mondjuk kórusban: "Gonosz halott", naná. Persze ehhez kellett egy Bruce Campbell, na ő pont nem szerepel jelen boncolgatás alatt álló filmünkben. Sajnos. Aki nem szakavatott a horror-műfajban, annak ismerősebb lehet a "Pókember" filmekről, amelyek ugyan a jó kategóriába esnek, bár enyhén lebutított és összevont formában tálalják a hálószövő kalandjait. Szóval a rendező nagy név, ezáltal az elvárásaim is nagyok voltak, és kötelezőnek tekintettem, hogy a művet moziban nézzem meg, Néha a paraszt elmegyen a nagyvárosba, hogy légkondicijóóós helységben nézze mög a mozgóképet, na. Nem beszélve arról a hülyeségről, hogy nem vagyunk különösebben elkényeztetve, hiszen kedvenc műfajunk igen ritkán konvertálódik a gyöngyvászonra, kivéve az agyonsztárolt, ám annál kevesebbet nyújtó tömegnézőknek is könnyen emészthető sablonos horrorokról. Én meg ilyen kivételes alkalmak idején kénytelen vagyok elhagyni a kisvárosomat, hogy végre rettegjek mán' egy csöppet. Mert ugye a jó öreg vidéki mozik ideje leáldozott, nincsenek lehajtható ülések, olajos padló és évtizedek pattogatott kukorica-szaga, helyette cola-tartó és fejet lerobbantó hangerő a menő, meg a nyakgörcs, ha a jegyedet óvatlanul a felső három sor alá vásárlod meg. Bruce Campbell és Tom Savini, no meg Asia Argento kivételével nem számít ki szerepel egy rémfilmben (milyen hülye szó), úgyhogy csak egy szereplőre térnék ki, a cigány öregasszonyt játszó Lorna Raver-re, aki odabasz az országimázsunknak alaposan, mert magyarul átkozódik. Nesze neked, legutóbb a "La Terza Madre" boszorkányai kiabáltak a nyelvünkön, élném már meg, hogy egyszer pozitív szereplő makog "hazaiul", még, ha olyan hülye és karcos akcentussal is, mint a nyanya. Azért elég gáz, hogy hazánkról a cigányok jutnak eszébe az embereknek ott a távoli Ámerikában, már azoknak, akik egyáltalán tudják, hogy létezünk. Óhatatlanul felmerül a film tartalmának olvasása és nézése közben Stephen King "Sorvadj el"-je, bizonyítékul, hogy odaát, a nagy vízen túl kurva romantikus elképzelések élnek a cigányságról, akik a valóságban a bicskát részesítik előnyben a szóbeli átok helyett. Biztos tudják, hogy van nekünk egy Gyurcsókunk, aki átoklevétellel is foglalkozik, lazán, telefonon keresztül, tévéképernyőn.
Filmünk '69-es felütéssel kezdődik, de nem orálisan, hanem évszámban. Egy kisfiút visznek a helyi kuruzslóasszonyhoz, mert rohadt szarul van (ez főszereplőnknél érdekes módon nem jelentkezik), mert ellopott a cigányoktól egy nyakláncot. (Ja, hogyne, ez a valóság reciproka.) Rövid úton megnyílik alatta a márványpadló, és elviszik a pokolba.
Főszereplőnk, a vidéki kislány Christine, bankban melózik, és bőszen áhítozik a munkahelyi előléptetésre. Éppen ezért úgy dönt, hogy kemény lesz főnöke elvárása szerint, és a nála hitelhosszábításra kuncsorgó gusztustalan vén némbert elutasítja. Sajnálatos módon még meg is alázza a véletlen folytán Ganush-asszonyt, akit nem olyan könnyű lerázni, mert munka után a mélygarázsban megtámadja, és trófeaként egy gombot is eloroz tőle. Itt kezdődik a bonyodalom, mert ennek segítségével ráúszít egy démont, Lamiát, aki három nap után a pokolba szállítja a lelkeket. A zaklatás azonban az első napon elkezdődik, kísérteties hangok, és ijesztő jelenségek formájában, így hitetlen barátjával Christine nem átall egy indiai jóshoz fordulni, aki alaposan beszarik, miután belenéz a hölgy jelenébe-jövőjébe.
Gusztustalan álom jön, továbbá egyéb iszonyatos és túlvilági fenyegetés, majd főhősünk bocsánatot kérni indul, de ez sem jön össze: a vénasszony meghalt, nincs aki visszavonná az átkot. A szar nyakig ér, az idő fogy, ezért még kedvenc kismacskáját is feláldozza, hogy megmeneküljön. Na ez sem sikerül. Felkeresi a film elején megismert kuruzslóasszonyt, hogy egy szeánsz keretében lerázza magáról a vészes terhet, de ez sem megy. Míg végül az indiai jós megoldást kínál, amely borzalmas, és Christine megfogadja a tanácsát.
Többet nem írok, nem vagyok poéngyilkos, és mindenki rövidebb lenne, ha megtudna bármit is a továbbiakról. Azt meg ugye nem akarjuk, inkább azt, hogy nézzétek meg.
A zene Christopher Young munkája (ugye Hellraiser-rajongókként tudjuk, kiről van szó), és nincs benne hiba. Viszont úgy egészében van némi probléma. A film kissé hatásvadász, és a feszültséget általában megöli a figyelmeztető felfokozás, mint a "Szomszédokban", amelyben előre tudatja a muzsika, hogy most aztán izgalmas jelenet következik. Valahogy nem tudtam megíjedni a "váratlannak" szándékozott jelenetektől, hiszen ezer ilyet láttam már. Raimi túl sokat áldozott a moziban bemutathatóság kedvéért, és véleményem szerint csak az utolsó 20 percben találta meg önmagát, de azok a percek szerencsére kárpótolnak bennünket, még, ha könnyen kitalálható is a végére helyezett fordulat is. De mégis feljavítja a filmet. Undorító jelenetek vannak azért, mert az kell, de nehéz elviselni, hogy hanghatásokkal akarnak bennünket sokkolni. Moziban még elmegy, de otthon, az asztali lejátszóban nézve nem fog ütni az egész. Gyilkosság és halál - ilyet ne is várj, bár némi izgalom azért kijut az egyszeri nézőnek, a "Gonosz halott"-on felcseperedett mozilátogatók viszont enyhe csalódottságot fognak érezni, mint jómagam is. Remélem a mester nem fogja az időben egyre messzebbre húzódó "Evil Dead" folytatást leamortizálni így a népszerűség kedvéért.
Azért a 10-ből 8-at megkapja, mert egészében azért nem volt olyan rossz, ahogyan "Quaestor" barátom mondotta volt: ezer ennél szarabb filmet is láttunk ebben a kategóriában. Eredetileg 7 lett volna, de a befejezés, a temetős jelenettől feldobta az egészet. Ez van, lehet, hogy túl sokat vártam tőle...

UI: A mozi előtt is sokkoltak már: a Nyugati tájékán előforduló "Zöld Íjászban" három Arany Ászok 1260 kemény forint volt. Kerüljétek azt a helyet!




Nincsenek megjegyzések: