Én most komolyan mondom: szükség van a független horrorfilmekre. Néha nagyon ütős mozikat hoznak össze a nem „mainstream” studiók által szponzorált kis társaságok. Gondoljunk itt csak az „Altered”-re. De van, amikor egyszerűen értékelhetetlen, borzasztóan klisés szarkupacot építenek. Hogy a „Csontbetegség” melyik kategóriába esik, azt egyelőre nem árulom el.
A „Morbid Vision Films” nevű eléggé gyermekcipőben járó cégecske (melynek okait alant olvashatod) amely még csak nem is különösebben termékeny, és eme alkotás író-rendező-főszereplőjének maszturbációs játszótere, Brian Paulin-é. Ezenkívül még kemény két darab horror írható a számlájukra, amelyeket még nem láttam, de most már nem is szeretném. Nyomós okom van rá. Térjünk is rá erre a „nyomós okra”.
Alex nagyon beteg. Különös kór emészti, amely, a cím alapján könnyen kitalálható, a csontrendszerét teszi tönkre. Nincs már sok hátra neki, éppen ezért kedvese, a nagycsöcsű Kristen, és barátja, Thomas (személyesen Mr. Paulin, aki az ifjú Meat Loaf-ra hajaz leginkább) temetőből kiásott szétrohadt hullák csontvelejével etetik, hogy majd attól meggyógyul. Miafasz? Hogy szerethetik… Thomas van olyan önfeláldozó, hogy maga teremti elő a különös kezeléshez szükséges anyagot, ráadásul boncteremben is dolgozik, amely így valóságos patika olyanoknak, akik ennyire barmok. Mindeközben gyilkosságok történnek a temetőben, amely helyszínt ráadásul szó szerint öt percenként megcsodálhatjuk, minden ok nélkül bevagdosva, gondolom azt hitték, hogy ettől majd nagy-nagy feszültség fog elönteni minden nézőt, és nem az értetlenkedés hímes mezejére löknek vele. Ja, és alatta a búgó hang és zörejek, esetleg égdörgés valószínűleg a filmzene. Megérkezik a rendőrség, két árva nyomozó személyében, akik olyan pengék, hogy néhány baltás gyilkossághoz nincs szükségük semmiféle helyszínelőre, nyombiztosítóra és egyéb felesleges sallangokra, meg minek a sok statiszta, napersze.
Alex a gondos ápolásnak köszönhetően egyszerre csak véres kukacokat szarik és okádik, amelyeket igyekszik sietősen visszatömködni a szájába. Párja így lel rá, gyorsan kórházba hajt vele, és estére már haza is engedik vele, mert ez bizonyára otthon is kezelhető állapot. Eközben a temetőben, amely érthetetlen okokból állandóan zöld lámpákkal van megvilágítva talajközelben, és gomolygó szárazjég füstje teszi rockkoncertessé a terepet, felkelnek a zombik. Jabizony, de nem egyszerűen, hanem majd tíz percig nézzük azt, amelyet már a másodiknál megununk. Gondolom ez valamilyen íratlan szabály az amatőr filmeknél, hogy ha valamilyen mozzanat tetszik más mozikban, azt kell mutatni nagyon sokáig. Ez a kis formula később a vérengzés idején hatványozottan beigazolódik. Mert bizony az kitörik, de olyan alapos kidolgozottsággal, hogyha ezt a sok munkát a forgatókönyvbe fektetik, nem az egy idő múlva kibaszott unalmas „vér és bél” effektek kidolgozására, akkor garantált az Oscar-díj. Addig viszont csak visszamaradott tinédzsereknek való, akik szeretnék megbotránkoztatni barátaikat, szüleiket és egyéb ismerőseiket.
A halottak nagyon idegesek lesznek társaik kifosztása miatt, ezért is gondolják úgy, hogy feltámadnak, és majd jól móresre tanítják a köcsög embereket. Thomas házánál meg is esik az összeütközés a fegyveres rendőrökkel, de ennyi erővel akár magyar rendőrök is mehettek volna harcolni, annyira béna balfaszok. (De legalább a zombik nem kiabálják, hogy „Magyar rendőr velünk tart!”) Főszereplőink hullanak, Alex pedig zombul, és a sírkertben a végén feltűnnek még a „Vitéz Lászlóból” jól ismert ördögök is, akiket László barátunk csak „Csokipofáknak” titulált anno. Alexnél viszont nincs palacsintasütő, aztán jön a baszott nagy zombi-apokalipszis, és imáim meghallgattattak, vége ennek a szarhadék filmnek. ÁMEN.
Az elején azt mondtam: szükség van független horrorfilmekre. Hiszen ezek adják a friss vérátömlesztést a manapság kissé megfáradt műfajnak. Viszont azt nem hiszem, hogy ennyire amatőr mozik bármit is lendítenének a műfajon. Az elején még amolyan „Necro-Files” utánérzésem volt, valószínűleg a fentebb említett dilettáns hozzáállás miatt, no meg a láthatóan szűk költségvetés nyomán. Aztán az érzés elmúlt, mert a „Necro-Files” humoros volt, betegessége ötletességgel párosult, itt meg az ötlettelenség az unalommal. Mondhatni, a rengeteg beles-véres jeleneten és a gagyi forgatókönyvön „vérzik el” az egész. Az első fél óra után még több, mint egy óra tömény unalom vár ránk, hacsak nem az az ember számára a filmművészet kilimandzsárója, hogy az élőhalottak étkezési szokásait megfigyelhesse. Újabb fél óra múlva már az is dögfárasztó lehet.
A hideg ráz az „öncélú” kifejezéstől, mert már nagyon kopottra használták, most mégiscsak ez jut eszembe, mert ez tipikus példája ennek. Pornófilmben az amatőr a legjobb, úgy látszik a másik kedvenc műfajomban nem. Ez a szar annyit sem ér, amennyit a szalag, amire felvették, hát így álljatok hozzá. Esetleg kezdő maszk- és trükkmestereknek ajánlom, továbbá a deviáns feltűnési viszketegségben szenvedő hülyegyerekeknek. A színészet szót pedig nem javaslom használni a „szereplők” teljesítményére.
Jaaa, hogy pozitívum? Igen, van benne néhány csöcs is.
Egy kemény 10/1.
Még a nagymellű Kristennel is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése