Vörös hajnal - Red Dawn (1984)

Nem szeretem a háborús filmeket. Még csak a „Szakasz”-t sem láttam soha, bár könyvben elolvastam. Valahogy nagyon távol esik tőlem ez a téma, egyszerűen nem tud lekötni. Egy pszichológus bizonyára meg tudná ezt magyarázni valamivel, aminek biztosan köze lenne az elfojtott szexualitáshoz vagy egy gyermekkori traumához, esetleg egy elfojtott szexuális traumához, amely gyermekkoromban történt, és különben is, mindenért a szülők a felelősek!
Részemről spontánabb magyarázatot leltem, miután a miérteken elmorfondíroztam, és két szóval tudnám jellemezni, mit is nyújtanak nekem ezek a művek: mély unalmat. Ülök, nézem, lőnek, közben ülök, szaladnak, ülök, robbanás. Na elég.
Hogy most mégis egy háborús-akciófilmet néztem meg, és ráadásul írok is róla, az egyik oka a témának tudható be. Talán ismerős a „What If…” kifejezés, amely annyit tesz „Mi lenne, ha…” . Ez, cinikusan kifejezve, akkor kerül elő, amikor a forgatókönyvírók, képregényalkotók már nem tudnak újat kitalálni, ezért eszükbe jut, hogy készítsenek olyan sztorit, amely egy ismert szereplő, vagy egy lezajlott esemény történetét megváltoztatja. Mondjuk, íme egy élő példa, képregényben, a „
-->Mi lenne, ha Pókember a Fantasztikus Négyes tagja lenne "? Vagy mi lett volna, ha a németek nyerik meg a második világháborút? Ezek amolyan párhuzamos dimenziókat hoznak létre, ezáltal nevezhetjük fantasztikus történeteknek is őket. Itt jön képbe nálam a „Vörös hajnal”. Másrészt fél-kultikus státusza miatt is, hiszen a 80-as évek végén igen népszerű volt a videokazetta-piacon és jelentős számú rajongót szerzett magának. Engem spec. nem, mert akkoriban nem láttam. Ezért most utólag végignéztem az alkotást. John Milius, a „Conan a barbár” direktora kihasználva a hidegháborús feszültséget (kissé megkésve, hiszen ’84 már az enyhülés időszaka volt) leforgatott egy amerikai-inváziós mozit, méghozzá olyan ifjú, még szinte ismeretlen színészekkel, mint Patrick Swayze, Charlie Sheen és Jennifer Grey.
Egy hűvös szeptemberi napon a kisváros sulijában óra közben a tanár egyszerre csak ejtőernyősökre lesz figyelmes. Nofene, ki is caplat csodálkozva, melynek jutalmaként rögvest agyon is lövik, majd megszórják a tanintézményt néhány sorozattal. Ez szinte a film legeleje, hatása olyan, mint egy nyakba öntött vödörnyi jéghideg víz. Nincs szarakodás, az egyszer már biztos!
A fegyveresek egyre többen vannak, és egy idegen nyelven karattyoló hadsereg tagjai. Később megtudhatjuk, eljött az idő és a kommunisták (szovjetek, kubaiak) indították meg Amerika ellen a háborút. Főhőseink erről mit sem sejtenek, igyekeznek a bőrüket menteni az elszabaduló káoszban. Szerencsére Matt nevű tanulónk bátyja megérkezik platós autójával, amelybe bepattannak egy páran.
Elszabadul a pokol, mindenhol idegen katonák, lövöldözés, erőszak. Szerencsére egyikük apja nem messze benzinkutas, aki felpakolja őket élelmiszerrel, fegyverrel, és rögbi labdával, szóval mindennel, ami a túléléshez szükséges. Majd elpályáznak a hegyekbe, hogy ott rejtőzzenek el, amíg az őrület tart. Hamarosan parancsnokot is választanak, Jed-et, Matt testvérét, aki megfontolt, és felnőttes. Eltelik egy hónap, vadászgatnak, ám elemózsiájuk fogytán, és a hírekre is kíváncsiak, ezért lemerészkednek a megszállt városba. Ott megtudják, ki az ellenség, és hogyan sikerült elfoglalnia Amerika egy részét. Ugyanis van még Szabad Amerika, az elfoglalt zónán túl. Szüleiket (már akinek még él), jó komcsi szokás szerint átnevelőtáborba deportálták. Vissza kell térniük rejtekhelyükre, mert már keresik őket, ám útközben két fiatal lány is kerül közéjük.

Hamarosan átesnek a tűzkeresztségen is: felfedezi őket néhány katona, akiket kénytelenek kinyírni. A megtorlás nem marad el, a háborús időkben szokásos válasz következik akciójukra: az elvtársak a város lakóin állnak bosszút. Miután ezt végignézik, valami megroppan ifjú hőseinkben. És bennem is. Mert innentől kezdve a hülyeség irányába kezd el sajnos orientálódni a kellemesnek mondható film. Kis időugrás, és nyakig felfegyverkezve, jobban kiképezve, mint a harcedzett veteránok, stratégiailag tökéletes akciókat hajtanak végre. Komolyan mondom, még vissza is ugrattam a filmet, nem hagytam-e ki véletlenül egy fél órát, a karakter és jellemfejlődés pillanatait, a felkészülést a gerilla-harcra, a gránátok, gépfegyverek, páncélöklök beszerzést, és az embert próbáló harci kiképzést, lőgyakorlatokat. Nem. Nem maradt ki. Egy vágás alatt tökéletes harcos lett az iskolásokból, belőlem pedig értetlenkedő néző.
De folytassuk röviden az innentől akciódús történetet. Hírük kerekedik, ők lesznek a „Wolverines” csapat, akik folyton lecsapnak a bolsevikokra nagyszerű akcióikkal. Kerül közéjük egy katonai pilóta is, aki majdnem szerelembe esik, sorra hullik a csapat, van akit hitványsága miatt saját társai végeznek ki. Szenvelgés is akad, természetesen. Aztán bekövetkezik a vég, amely szerencsére nem arról szól, hogy majd most négy ember felszabadítja Amerikát. Ez pozitív.
Most én szenvelgek: miért kellett a faszán induló sztorit így elbaltázni? Az említett törésig igazán élvezhető és érdekes ötlet után az egész lefelé ível. Vannak még nagy pillanatok természetesen, ezek többnyire szomorúak, de mégis felemelők. De a kelleténél majdnem fél órával hosszabb, már csak helyezkedik az ember, mikor lesz vége. Néha elveszünk csatajelenetekben, néha szép tájakban. Azt hiszem John Miliusnak ez afféle védjegye lehet, hiszen a „Conan” is majd' egy órával volt hosszabb, az elviselhetőnél. A színészek nem véletlenül lettek híresek később, jól játszanak. A forgatókönyv olyannak tűnik, mintha a vége felé már nem különösebben dolgoztak volna ki mindent rendesen. Valahogy olyan érzése van az embernek, hogy "van még néhány tekercs film, használjuk el" -mentalitás uralkodott. Néhány csatajelenetnél fogalma sincs az embernek, ki kivel van, ki kire lő. (Pl. a tankos akció...) No és persze a fentebb említett logikai törés mellett még számos zavaró momentum is lehúzta a hangulatomat, hol van az amerikai hadsereg, miért zavar néhány iskolás egy kurva nagy megszálló ármádiát és még sok más.
Vagy csak én akartam többet belelátni, ám ennek ellentmond néhány olyan esemény, mint az egyik ellenséges vezér megtérése, és a valóban nem a happy end-re törekvő mozzanatok. Mintha tényleg többre lenne hívatott az egész, ám csak egy akciófilmre lett volna elég a puskapor. Zavaró dolog.
Azt hiszem egyszer érdemes megnézni, 10/5

.

0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur