2009. március 11., szerda

Brain Damage (1988)




Gondolkodtatok már azon, milyen klassz érzés, ha az embernek nem a szülei, a párja, az erkölcse esetleg a cirkuszigazgató mondja meg, hogy mit tegyen? Hanem az agya hátsó felén élősködő gusztustalan pióca-agy kinézetű lény (nem a csajotokról beszélek). Szereplőnk nem az a tipikus híró alkat. Izmosnak nem mondható, nincsenek ütős beszólásai, és koszos trikója sincs. Mégis kiválasztotta magának a jóindulattal sem átlagosnak nevezhető undormány.

Mindenki hagyott el már kulcscsomót, fontos cetlit, nagymamát, mindezt persze akkor, mikor amúgy is késésben vagyunk. Hasonló jelenettel nyit ez a film is, csak itt a pánik elég észvesztő. Idős párnak ellibbent a kis házi kedvence. Ne gondoljon senki szobakutyára esetleg pocokra, vagy valami édes kis rágcsálóra mókuskerékben. Nekik valami egészen mást jelent a házi kedvenc. Valami olyasmit, ami elég visszataszító, viszont függőséget okoz. Az esemény ilyenféle fordulatának hála, a férj és kedves neje habzó szájjal rogynak a padlóra. (Miközben azon morfondíroztam milyen állat lehet). Valami epilepsziás rohamot kaptak, vagy túl sok biopont ettek. Tragédia. A szomszéd srác Brian buksijába volt oly szíves és belepiszkált az elszökött kis féreg. Fura dolgokat lát. Egy bazi nagy szem stírőli a plafonról, ágya pedig merő vér. Kezdődhet az eufória. A belé költözött lény jópofa és humoros. Már ha, eltudunk vonatkoztatni a ténytől, hogy egy kis randaságról beszélünk. A neve Aylmer és már évszázadok óta él köztünk kihasználva az embereket. Cuki és ronda, mint egy sznikersz csoki. Finoman fogalmazva úgy néz ki, mint egy nagydarab szar, bamba szemekkel. Gondolom valami agy-lény akar lenni, vagy mi a fene. Igaz, ő nagyobbra tudja tátani a száját, mint a burgerkirály reklámos csávó és annyi foga van, hogy megszámolni is lehetetlen. Most, hogy már mindent tudtok, elmehetnek együtt sétálni.

A srácban van egy jó nagy adag vonzalom az ipari zene iránt, mert első közös romantikázásuk helyszíne a városi Méh telep (semmi cukrászda). A roncstelep olyan lázba hozza, amit kevesek élhetnek át. Hősünk hála a kis mocsoknak, nagyobb képzelőre tesz szert, mint Dali és Picasso együttvéve. Mivel éjszaka van, és nem tevékenykednek a színesfém tolvajok, ezért csak a telep őrét lehet legyilkolászni. Még nem említettem, a kis gusztustalanságnak, akárcsak a ,,Return of The Living Dead” feltámadt halottainak, az agy a kedvenc csemegéje.

A sok izgalmat levezetendő, hőseink táncikálni mennek. Kezdődhet a szombat esti láz.
Forogjon az a Diszkó gömb! Úgyis retro-láz van, nézzünk szét a 80-as évek alternatív klubjába. Főszereplőnk, Aylmer anyagától bekábulva rendesen szétcsapja magát. Így könnyű lesz becsajozni. Irány egy félre eső sötét hely, térdre le, nadrág kigombol, száj kitát, viszont orális gyönyörök helyett, agyra éhes rémünk bukkan elő a nadrágból vacsizni egy kis velőt. Igaz, oldalról mutatva egy hatalmas faroknak látszik. Úristen! Mit nézek?
A rosszul sikerült randi után barátnője még nem érzi, végre új pasit kellene már keressen(kitartó, nagyon hajt az esküvőre), tovább firtatja párja furcsa viselkedésének okát. Sajnos ennek meglesz az eredménye, nem lesz több jelenete, csak a neve a stáb listán.
A végén lesz még egy fjucsörös jelenet. Ezt nem értettem igazán miért.

A legviccesebb rész, talán az, mikor Blájen elmenekül, hogy megszabaduljon s függőségétől. Megkezdődik az elvonókúra. Hősünk a földön fetreng kínjában a kis rohadék, pedig a mosdókagylóból énekelget, vagy löki a hülye dumát (ez az egyik legjobb poén).


Az embernek a sötét humort látva akaratlanul is megfordul a fejében Lovecraft neve. Sokszor eszembe jutott a „Gonosz halottak" cím is, a sok túlzás miatt( itt is annyi vér van egy emberben ami elég lenne egy egész focicsapatnak). Sajnos, amíg az vicces volt, addig ez nem sikeredett annak, és nem azért mert régi darab, hanem mert ez az igazság. Unalmas részből sincs hiány. Noha a film Brian és Aylmer szimbiózisáról szól, mégis hiányzik az ilyen kevés szereplős filmek intim légköre. Jól tudom, hogy horror, de akkor is. Elég kezdetleges. Olyan mintha leültetem volna dokumentum filmet nézni, amihez rohadtul nincs kedvem. Állítólag kult film, és én most lefikáztam. Akkor ez szentségtörés? Bocs, de nekem akkor sem tetszik. Nem lenne ez annyira rosszfilm, ha nem lennének nála jobbak. Sajnos vannak, meg nem is egy friss darab, ez persze nem hátrány (mi szeressük a régi filmeket). Belegondolva, már a maga idejében is voltak ennél jobb filmek. Rémálom, Re-animátor stb. Akkoriban nagy keletje volt a horror minden formájának. Gondolom a készítők mókásabb alkotásnak szánták, csak nekem valahogy nem jött be. Biztos bennem van a hiba. Szerintem elég nagy f…… izé, szörnyű lett. Nem zártam szívembe, sőt a fiók legaljára kerül. Ámen.

10/5

Nincsenek megjegyzések: