Living Hell (aka Organizm) (2008)


Kedves rémüldözni vágyó! Ha már eleged van a vámpíros, zombis vagy esetleg a mindig szomorú arcú japán kislányos filmek tömkelegéből, akkor itt van nektek a vadiúj gyilkos növény (indák, vagy gyökér izék) rémsége.

A nyitó jeleneten már a rádióból halál-sikolyok hallatszanak. És már támad is a gyilok inda. Elég röhejes a kezdés, szegény csórikám pisztollyal lövöldözik a földből előbukkanó gyökerekre. Na jó, ez még nem lenne ok a mókára, de láthatjuk azt is, hogy nem árt neki a robbantás, és simán összehajtogat egy harckocsit. És még el sem kezdődött a film!

Ugorjunk is mindjárt vissza az időben 33 évet. Szadó-mazó anyuka gyötri gyermekét, vagy csak valami tényleg igazán fontosat akar belevésni a buksijába. Majd azon melegében következik egy kis Barátok közt előtti esti családirtás. Szerencsére ez csak főhősünk visszatérő rémálma és nem a mienk, aki éppen Benell városkába tart. Pont arra a katonai támaszpontra ahol elkezdődött a film (ezek szerint mégsem olyan titkos az a bázis). Szóval az U. S. Army éppen felszámol egyik vidéki ’’telephelyet”, hogy a földet visszakaphassa az ott élő indián törzs. Kis csel árán Frank Sears (Johnathon Schaech- Szalagavató) bejut a bázisra. Picit győzködnie kell az illetékes elvtársat, hogy a mélyben valami nagyon rossz dolog van elrejtve. Mivel a hadsereg mindig hallgat a civilekre, ezért leugranak a pincébe. Semmi említésre méltó, még a ph érték is normális. Frank hülye ötletének hála elkezdenek kutakodni a lezárt szobában és egy lefalazott helységben egy nagy tartályt lelnek. Szerintem nem kéne buzerálni! Sajnos a specialistákon nem segít sem a 3. műszak című sorozatból importált Bosco, sem a kék védőruci. Csak az menekül meg, aki gyorsabban fut, mint Forrest Gump. A gyökér elszabadul. Elég mókás mikor is az egyik áldozat, mint egy szatír széthúzza a zubbonyát, hogy mi is láthassuk mibe fog belehalni. Én meg majdnem a röhögésbe pusztultam bele. Muszáj egy kis komolyságot magamra erőltetnem, ez egy komoly mű. Ágyő katonák, ágyő Bosco. Ezek a szerencsétlenek is gépfegyverrel lövik a gyökeret. Frank, aki nem Sinatra és elhunyt Bosco özvegye Carrie (Erica Leerhsen –Texasi láncfűrészes) nem tud a fenekén megmaradni, keresik a bajt. Az öreg boltos indiánnak hála egy elrejtett filmtekercsre bukkannak. Még szerencse. Már kezdtem aggódni.

Hősünket és bátor kísérőjét megtámadja az organizmus, ahogyan ők nevezik, mégis túléli a randit. Nem írom le miért, úgyis rájön kinek lesz annyi elvetemültsége, hogy megnézze ezt a remeket. Frank lelkiismeretétől vezérelve jóvá szeretné tenni bűnét, és különben is Ő immunis a növényre. Ezt akármelyik háziorvos megmondhatja, se pollen, se parlagfű. Most már kézzel irtja a gyökereket erősebb, mint Fehérlófia, aki szintén pusztakézzel tépte ki a fákat.
Hogy ne legyen oly eccerű a finálé, még a hadsereg küld sok-sok harcedzett katonát. Akik ahogy az ilyenkor szokásos, tehetetlenek. És már el is értünk a történetnek azon részéhez, amikor elkezdődött a film és a manus pisztollyal lövöldözte az indát. Jön még egy kis gyomirtás és hál Isten a filmnek is végre vége.
Richard Jefferies-nek nagy falatnak bizonyult a rendezői sámli (Utoljára 1982-ben forgatott). Tipikus elszabadult valami titkos és félelmetes rémség film, mi meg nem fogunk beszarni. A kötelező idétlenségekkel és szánalmas jelenetekkel. Miután én nyár környékén sok időt töltök fűnyírással és kertünk rendezgetésével, nem ijedek meg holmi liántól. Esetleg, ha Tarzan himbálódzik felém rajta, akkor talán. Nálam bukta ez a film. Pedig elég tetszetős volt a trailer. Szívem szerint nem ajánlom senkinek a megtekintését. Esetleg kertészeknek, oktatófilm gyanánt, de nekik is csak félve merem. Kizárólag csak egyszer megnézős film. Közben lehet bármi mást tenni, nyugodtan kimehetünk a TV-nk elől úgysem maradunk le semmiről.


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Először azt hittem, hogy csak helyesírási hiba, de aztán tovább olvastam és mégegyszer felbukkant ez a hiba. Én csak azért akarok panaszkodni, nem akarok okoskodni, de mivel elég nagy harmadik műszak rajongó vagyok, kénytelen vagyok belekötni az ismertetőbe, mégpedig abba, hogy Jason Wiles nem Brosco, hanem BOSCO !(ráadásul a sorozatba Bosco a kedvencem)
amúgy a filmet még nem láttam, most töltöm, de rem joh lesz :D

csabex írta...

Köszi az infót. Utánanéztem, igazad van. Én nem ösmerem a sorozatot, de a kritika íróját ezért megfenyítem, egy hétig nem ehet lecsót, és elveszem a rongybiciklijét.
Szolgáljon mentségére, hogy nem tud írni, sem olvasni, és a filmet sem látta.
:)

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur